Index Vakbarát Hírportál

Lecsapott a vihar a STRAND-ra, de Majkáékat nem érdekelte

2022. augusztus 22., hétfő 13:43

Szakadó esőben is tomboló tömeg előtt zárult vasárnap este a 10. STRAND Fesztivál. A közönség egy percig sem bánkódott a zord időjárás miatt, végigbulizták a ValMar, Majkáék és Timmy Trumpet show-ját.

Talán még az előző napi esőtől szétázott ruhadarabok sem száradtak meg, amikor a STRAND Fesztivál közönsége vasárnap újra a Balaton-part felé vette az irányt. Ugyan a késő délutáni koncerteken a korai érkezők még meglehetősen kellemes időben szórakozhattak, az előző naphoz képest napsütéssel már nem találkozhattak, ám a borúsabb idő kicsit sem vette el a kedvüket, a legtöbben már jól felkészülve, esőkabátban és pulóverben érkeztek a fesztivál területére. 

Meg is érte időben jönni, hat órakor ugyanis a nagyszínpadon már a Valmar-duó gondoskodott a jó hangulatról. A korai kezdés ellenére addigra igen nagy tömeg gyűlt össze a színpad előtt, és az emberek hatalmas üdvrivalgással fogadták a páros szinte minden mozdulatát. Bár Marics Péter és Valkusz Milán még újoncnak számít a nagyobb fesztiválokon, vérprofin kezelték a közönségüket, dalválasztásaikkal pedig pontosan annak a korosztálynak a sokszor trashnek titulált ízlését találták meg, akik a koncertjükre érkeztek. A többször igencsak rossznak tűnő hangosítással megbirkózva a kihagyhatatlan Úristen! mellett volt az SP-féle átdolgozott Partyarc és Rostás Szabika Csepereg az esője is, amely ekkora már valóban cseperegni kezdett, míg a parton igen nagy hullámokat korbácsolt a viharos erejű szél. 

Az embereket azonban ez mit sem zavarta, hosszasan kígyózó sorokban, folyamatosan érkeztek az érdeklődők a ValMar után színpadra lépő Majka koncertjének kezdésekor is, és a szakadó eső ellenére is a színpad előtt tomboltak. 

Sz.rjunk magasról az időre! 

Az este talán legjobban várt fellépője a Curtisszel való újabb szakításával hírekbe kerülő és az éles kijelentéseivel is gyakran feltűnő Majoros Péter, azaz Majka volt. A rapper mindezek ellenére hatalmas és töretlen népszerűségnek örvend, ami talán nem is véletlen, itthon ugyanis kevés olyan előadó van, akinek olyan látvánnyal, hangzással, tudatossággal és profizmussal van felépítve a produkciója, mint az övé, ennek köszönhetően pedig a zenéjét kevésbé kedvelők vagy ismerők is könnyedén jól érezhetik magukat egy-egy show alkalmával. 

Pedig Majkáéknak ezúttal nem volt egyszerű dolga, ugyanis koncertjük kezdetekor már komoly esőzés csapott le Zamárdira. A rapper többször meg is említette, hogy nagyon csúszós a színpad, hozzátéve, hogy ő mindössze egyszer esett el eddig a közönsége előtt – mint kiderült, ez pont itt történt, a STRAND Fesztiválon. 

Az esés ugyan idén elmaradt, ByeAlexhez és a Halott Pénzhez hasonlóan Majka is arra biztatta a közönségét, hogy ne törődjenek az időjárással, hiszen elképesztő ez a buli, amit együtt csinálnak a Balaton partján, ennél pedig kevés jobb dolog létezhet. 

Sz.rjunk magasról az időre!

– hangoztatta többször is Majoros, akinek a tanácsát a közönség nagy valószínűséggel magától is megfogadta volna. Ezt külön ki is emelte a rapper, aki szerint még soha nem volt része olyan esős koncertben, amiről a zuhé ellenére sem indulnak haza tömegek. Ezért cserébe valóban egy hatalmas partit nyújtott Veress Mónika Nikával. 

Timmy Trumpet fújt takarodót a STRAND-on 

Majkáék ugyan már bőven naplemente után fejezték be a show-t, az ekkorra lehűlt levegő és a folyamatos esőzés sem szegte kedvét a tömegnek, még kilenc órakor is jelentős volt a bejáratnál a sorban állás, hiszen az est külföldi sztárfellépője, a Magyarországra már-már hazajáró Timmy Trumpet készült rá jellemző, hatalmas veretéssel lezárni a STRAND Fesztivált. 

Ekkorra többen már nemcsak kívülről, hanem belülről is jól eláztak, és a trombitás dj szövegeit többen már a show-t megelőzően, hangosan ordították, miközben a nagyszínpad elé igyekeztek. A fesztivál szervezői egyébként vasárnapra már felkészültek voltak, eldobható esőkabátokat osztogattak a bejáratoknál, így senkinek sem kellett azon aggódnia, hogy csuromvizesen kell végigtombolnia a rendezvény zárónapját. 

Timmy Trumpet fellépése aligha különbözött sokban a Balaton Soundon letett produkciójától, a jól bevált recepten azonban nem is kell változtatni. Az látszott, hogy a közönség imádja a trombitást és a dalait, a pocsolyák és a sár ellenére hatalmas tombolás vette kezdetét a nagyszínpad környékén. Timmy Trumpet, ahogy azt minden alkalommal megemlíti, többször is hangoztatta, mennyire szereti Magyarországot, amelyre a közönség még annál is hangosabb ovációban tört ki, mint amikor előkerült egy-egy közismert dala. Összességében a látványra és a hangzásra sem lehetett panasz az ausztrál származású lemezlovas fellépésén, amely a nagyszínpados programok méltó lezárása volt.

Hőség, szűnni nem akaró esőzés, hatalmas veretések és neves világsztárok

A hétfő hajnalban véget ért fesztivál ahhoz képest, hogy a kisebb nagyfesztiválok között tartják számon, a jubileumi évben meglehetősen erős line-uppal jelentkezett. Sean Paul, Alvaro Soler, a Clean Bandit és Parov Stelar is komoly névnek számít a hazai rendezvényeken, olyan magyar előadókkal kiegészülve pedig, mint Majka, a ValMar, a Halott Pénz vagy ByeAlex, talán túl is nőtte az előzetes várakozásokat a felhozatal. 

A helyszínre természetesen szintén nehéz rosszat mondani, hiszen a Balaton-parttal csaknem lehetetlen mellélőni, a meglehetősen kis területre bezsúfolt fesztivál leginkább az EFOTT-on látottakra hajazott, ám érzetre a tó igen sokat tágított a téren. Ugyan a kis tér miatt a színpadok viszonylag közel voltak egymáshoz, jól lehetett hallani a koncerteket minden helyszínen, talán egyedül akkor akadtak gondok a hangzással, amikor egy-egy bulira túl nagy tömeg gyűlt össze, és nem fértek oda az emberek.  

A legnagyobb hátráltató tényezőnek a fesztiválon az időjárás bizonyult. Ugyan a hét elején még úgy tűnt, pont a STRAND alatt érkezik egy újabb komoly hőhullám, így 35 fokos hőségben kell majd végigcsapatni a fesztivált, ez a jóslat csak az első napra volt igaz, péntekre megérkezett a hidegfront. Az eső ugyan eleinte megkímélte a népet, szombat estére megérkezett, vasárnap pedig szinte megállás nélkül esett, bár a fesztiválozókat láthatóan ez nem nagyon érdekelte.  

Rend és tisztaság

Ki kell emelni a tisztaságért felelők munkáját is, a néhány héttel korábban megrendezett ZamJamhez hasonlóan itt is rendkívüli figyelmet szenteltek a szervezők annak, hogy a bulizóknak ne szemétdombokon kelljen ugrálniuk kedvenceikre. A mosdókat és a toitoi-WC-ket folyamatosan takarították, ezek komfortosságán talán csak az eső miatt behordott sár tudott kicsit rontani, de a személyzet ezt is igyekezett mindig időben megszüntetni, ahogy arra is ügyeltek, hogy egy-egy eldobott csikk vagy sörösdoboz se maradjon sokáig a földön.

Komoly összetűzésre sem a beléptetésnél, sem pedig a fesztivál területén nem került sor a négy nap alatt, az esetleges viharok esetére pedig a helyszínen nagy számban jelenlévő rendőrségi egységek mellett tűzoltók és mentők is készenlétben álltak a fesztiválozók biztonsága érdekében. 

(Borítókép: Majka. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok