Index Vakbarát Hírportál

Korábbi magyar topmodell hajtott szándékosan a vonat elé Nyúlnál

2022. augusztus 30., kedd 13:59

Egy népszerű topmodell, Szőnyi Ildikó hajtott autójával vasárnap késő este a Győr és Nyúl között menetrend szerint közlekedő személyvonat elé. A vonat több száz méteren át tolta maga előtt a modell autóját, életét a kiérkező hivatásosok már nem tudták megmenteni. Szőnyi halála előtt zavaros bejegyzéseket közölt közösségi oldalán, sejteni lehetett, hogy készül valamire.

Az idei év különösen gazdag a vasúti balesetek tekintetében, szinte nem telik el úgy hét, hogy ne történne halálos szerencsétlenség egy-egy vasúti átjáróban. A hétvégén újra hasonló baleset rázta meg az országot. A vasárnap késő este Győr és Nyúl között közlekedő személyvonat elé hajtott egy zöld Opel Mokka típusú gépjármű, amelyet a vonat aztán több száz méteren keresztül tolt még maga előtt az ütközést követően. 

Az autó vezetőjét ugyan a helyszínre kiérkező hivatásosok hamar kiemelték a gépjárműből, azonban a gyors beavatkozás ellenére nem sikerült megmenteni az életét. A baleset körülményeiről kiderült, hogy az autót vezető 54 éves nő szándékosan hajthatott a vonat elé, a sorompók lezárása előtt megállt a sínen, leállította az autót, majd várta a mentrend szerinti járat érkezését. 

Az áldozat, mint kiderült, nem más, mint a nyolcvanas évek népszerű modellje, Szőnyi Ildikó, akinek halálhírét barátja, Marjai Judit tette közzé közösségi oldalán – szúrta ki a Blikk

Búcsúzom. Szegény Ildi, remélem, most már könnyebb neked. Részvét a családnak és persze Ildi emlékének. Milyen vidám fiatal lány volt, de az utóbbi évei tele voltak betegséggel, csalódással, lelki szenvedéssel. Nagyon sajnálom ! Néhány éve megkeresett, hogy újra fotózni szeretne, megtettem, amit kért. Szép volt ismét, de a lelki békéjét már sehol se találta. Fotókon őrizzük az emlékét

– írta Marjai.

Ugyan utólag mindig könnyű okosnak lenni, lehettek jelei annak, hogy a korábbi topmodell komoly problémákkal küzd. A halálát megelőző napon közzétett zavaros bejegyzéseiből sejthető volt, hogy valami nincsen rendben az életében.

Szőnyi augusztus 27-én ugyanis először egy Helicobacter pylori nevű fertőzésről osztott meg egy cikket – ebben szenvedhetett a modell –, és korábban azt írta, húsz kilót fogyott.

 Hál istennek meghalok, úgyis az egész család és mindenki a vagyont akarja, így sikerül

– írta a megosztott képhez.

Ezt követően még egy bejegyzést tett közzé halála előtt Szőnyi, amelyben röviden annyit kért, hogy „Ne írjatok, köszönöm”. Másnap a vonat elé hajtott. 

Szőnyi Ildikó a nyolcvanas évek egyik legismertebb modellje volt. Első fotózása alig 17 évesen, a Gabi-Mami újság szerkesztőségénél volt. Később Bacsó Béla fotóművésszel – aki egyben férje is – fotózta első címlapját. A modell fürdőruha-, illetve fehérnemű-fotózásokon is részt vett, emellett divatbemutatókon is szerepelt. Munkája miatt sokszor megfordult külföldön is, a kilencvenes években többször fotózták az Egyesült Államokban és Görögországban. Tizenöt évig dolgozott a modellszakmában, majd sminkes lett. Férjével, Bacsó Bélával két fiuk született.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

(Borítókép: Szőnyi Ildikó. Fotó: Wikipédia)

Rovatok