Mi lehetett az előző század sikeres zenekarainak a titka, miért lett a legtöbb zenekar viszonylag rövid idő alatt népszerű?

Az akkori zenei piacot egyértelműen major kiadók uralták, akik kapuőrökként csak néhány zenekart és előadót engedtek be a zenei térbe. Így sokkal kisebb volt a „zaj”, egy-egy sztár sokkal inkább ki tudott tűnni. A technikai változásokkal, a kisebb-nagyobb független kiadók erősödésével, az internet adta demokratizálódással aztán ez a közeg felhígult, sokkal nagyobb lett a „zaj”, és így kitűnni is nehezebb. A tartalomfogyasztási szokások változása miatt egy-egy sláger vagy sztár „élettartama” is gyorsabban lepörög. Korábban zeneileg és üzletileg is sokkal több újítás született: népszerűvé vált a rock and roll, a rhythm and blues, majd a progresszív rock, később a popzene is különböző irányokba mozdult el, az elektronika bekerült a mainstreambe. Mára számtalan szub-zsáner létezik, nehéz igazán újítót és élesen elkülönülőt alkotni, és a zeneipari üzleti modellek is sokkal szélesebb skálán mozognak, mint amikor még Brian Epstein kitalálta a centralizált menedzsment modellt a Beatlesnek, amivel szokatlanul nagy és gyors sikereket értek el.

Miben különbözött a korábbi közönség és korszellem a mostanitól?

A kisebb zaj miatt könnyebb volt egy-egy előadóra vagy zenekarra fókuszálniuk a hallgatóknak is. Magamból kiindulva, ma simán meghallgatom 6-8 különböző előadó zenéjét (gyökeresen más stílusokból akár) egy nap, míg 20 évvel ezelőtt ennyi előadót hónapok alatt fogyasztottam. A hallgatók többre értékelték a hetek-hónapok alatt, sok pénzért megszerzett lemezt, és jobban el is mélyedtek benne, mint ma, amikor havi 1500 forintért a világ szinte összes zenéjéhez hozzáférhetnek egyetlen perc alatt. Ez nyilván hatással van a sztárok sikerének mértékére, „időtartamára” is, ugyanakkor segíti is őket abban, hogy globálisan érhessenek el sikereket, ne csak régiós szinten.

Alapvetően milyen feltételek szükségesek a csillagok együttállásán kívül, hogy egy sikeres zenekar kitermelődjön?

A csillagok együttállása. Viccet félretéve: erre nincs recept vagy bevált séma, ami mentén lehet haladni, és a végén ott a siker. Minden zenekar, minden előadó más, teljesen egyedi eset, egyedi igényekkel és lehetőségekkel. Ami biztosan kell hozzá: kemény munka, őrült nagy kitartás és sok pénz.

Egyes vélemények szerint a modern zeneipar nagy hibája, hogy az a 90-es évek óta nem volt képes felmutatni egy világszinten elismert, sikeres zenekart. Ennek mi lehet az oka?

Nem gondolom, hogy igaz lenne ez az állítás. Amennyiben a zenekar szó alatt a klasszikus hangszeres zenészek alkotta zenekart értjük, úgy ott a Red Hot Chili Peppers vagy a Foo Fighters, és még sorolhatnék néhányat. Ők mind a 90-es években vagy korábban kezdtek, de ennyi évre van szüksége egy zenekarnak ahhoz, hogy eljusson erre a szintre.

Ez alapján megállja a helyét a megállapítás, hogy manapság inkább az egyéniségek hódítanak?

Igen is, meg nem is! Megállja a helyét, mert a közösségi médiának köszönhetően a zenefogyasztók közvetlen kapcsolatba kerülnek az előadókkal. Belelátnak a magánszférájukba, így már nemcsak a zenéjükért, hanem az életükért, a történetükért, az egyéniségükért is rajonganak. Ez nagyon megterheli a zenészeket és előadókat, mivel állandó nyomás van rajtuk, hogy tartalmakat állítsanak elő és osszák meg az életük minden szegmensét. De a rajongóknak erre van igényük.

Az állítás nem állja meg a helyét viszont abból a szempontból, hogy egyéniségek korábban is voltak. A 90-es években egyéniségek és karakterek alapján lettek összecastingolva az olyan sztárcsapatok, mint a Spice Girls vagy a Back Street Boys. Ha visszább megyünk az időben, akkor mindenkinek megvolt a kedvenc Beatlese: voltak mondjuk a lennonosok, a ringósok. Ott még organikusan, kiadói/produceri beleszólás nélkül állt össze egy zenekar úgy, hogy külön egyéniségek és karakterek alkották azt.

Milyen lehet a globális zeneipar jövője? El tudja képzelni, hogy a világ egyszer egy Beatles, Queen, Abba kaliberű zenekar koncertjén csápol majd?

Talán igen, talán nem, ezt néha én magam sem tudom eldönteni. Olyan zenei háttérrel rendelkezem, hogy inkább a zenekarok, mint a mainstream pop előadók állnak hozzám közel, így bízom benne, hogy ez a világ újra hangsúlyosabb lesz. Ehhez azonban meg kell újulnia, alkalmazkodnia kell a jelen (és jövő) technológiai fejlődéséhez, és a fogyasztási szokások változásához. Ám ez a közeg jelenleg inkább öregszik, és egyre nehezebben teremt kapcsolatot a nagyon fiatal generációval. A kisebb, underground és feltörekvő zenekarok már jobban alkalmazkodnak, de jelenleg nekik sem túl kedvező a széljárás. Éppen ezért érzem úgy néha, hogy a klasszikus gigasztár-zenekaros korszak már sosem köszön vissza, s ez talán nem is baj. Helyette inkább a kisebb regionális sikereket elérő zenekarok nyernek teret. Ők ugyanis sokkal élhetőbb léptékkel sztárok, akik szépen megférnek egymás mellett a sokszínű zenei világban. A showbiznisz viszont mindig megmarad majd a legnagyobb arénák számára.

(Borítókép: Red Hot Chili Peppers. Fotó: Scott Legato/Getty Images)