Index Vakbarát Hírportál

Újabb híresség ismerte el, hogy az OnlyFansre váltott

2022. szeptember 15., csütörtök 13:56

Tommy Lee, a Mötley Crüe zenekar dobosa büszkén ismerte el, hogy ő is belépett azok táborába, akik az OnlyFansen igyekeznek extra tartalmat nyújtani a rajongóiknak. És nincs is ezzel egyedül.

Virágkorát éli az OnlyFans nevezetű platform, amelyen különböző tartalmakat – főképp erotikusakat – osztanak meg az erre nyitott felhasználóknak, akik hajlandóak is fizetni a szolgáltatásért. A magánszemélyek mellett pedig egyre több híresség dönt úgy, hogy regisztrál az oldalra, és lehetőséget ad arra, hogy extra tartalomhoz jussanak a rajongók. Mint kiderült, már a Mötley Crüe zenekar dobosa, Tommy Lee is ebbe a klubba tartozik, ezt ő maga ismerte el egy koncerten. 

A TMZ információi szerint a banda nemrég Las Vegasban lépett fel, ami a turnéjuk utolsó állomása volt. Tommy Lee a koncert egy pontján a közönséghez szólt, és őszinte vallomást tett. Mint kifejtette, meglepte őt, amikor észrevette, hogy az Instagram – érthető okokból – leszedte a pucér fotóját. Ekkor merült fel benne, hogy át kéne vonulnia az OnlyFansre, ahol elmondása szerint mindenki azt posztolhat, amit akar. Ám amit ezután tett, arra valószínűleg senki nem volt felkészülve. Tommy Lee a színpadon megpördülve letolta a nadrágját, és megvillantotta a hátsóját, amelyre az Only és a Fans szavak voltak írva. Erről később egy fotó is készült, amelyet feltöltött az Instagram-oldalára.

Ahogy az a megosztott képhez írt bejegyzésben olvasható, mindenkit az OnlyFansre invitált, hogy inkább ott szórakozzanak tovább, mivel az Instagramon már nem lehet – utalva ezzel arra, hogy a képmegosztó platformra feltöltött meztelen fotója a közösségi irányelvekbe ütközött, így eltávolították. Mint azt Tommy Lee még korábban elmondta, a pucér képet azért osztotta meg, mert részeg volt, ám a szavahihetőségét némileg megkérdőjelezi, hogy már átnyargalt az OnlyFansre, ahol még több meztelen fotót tehet közzé. 

Nincs egyedül

Az OnlyFans meglehetősen népszerűnek bizonyul a hírességek körében, mivel nem Tommy Lee az egyedüli, aki eddig regisztrált az oldalra. Az Egyesült Államok botrányhősnője, Bhad Bhabie, a színésznő Bella Thorne, a rapper Tyga és Chris Brown, ahogy a színésznő Denise Richards is kipróbálta már magát a platformon, amely sokaknak biztosít megélhetést. Bella Thorne korábban egy nap alatt egymillió dollárt tehetett zsebre képeinek köszönhetően, de Bhad Bhabie megdöntötte a rekordját, neki alig hat órára volt szüksége ehhez. 

Azonban a hétköznapi emberek között is lehet találni olyanokat, akiknek aranybányának bizonyult az oldal. Mint arról a 20 éves Elsa Thora nemrég beszámolt, ő egy hónap alatt többet keres, mint amennyit pincérnőként kapott egy év alatt, így már megvehette első házát is Angliában. Állítása szerint pincérnőként évi 18 ezer fontot (8,2 millió forintot) keresett, azonban az OnlyFansnek köszönhetően már akár havi 25 ezer fontot (11,4 millió forintot) is kaszálhat. 

(Borítókép: Tommy Lee. Fotó: Emma McIntyre / Getty Images for SiriusXM)

Rovatok