Index Vakbarát Hírportál

Anya és lánya, akik milliárdos birodalmat építettek ki

2022. szeptember 26., hétfő 19:47

Nem meglepő jelenség, ha a szülő és gyermeke hasonló hivatást választ, ami a hírességek esetében még gyakoribb. A következő világsztárok, illetve csemetéik is ugyanazon szakmába vágtak vele, ennek köszönhetően ráadásul nem kevés pénzt lapátoltak össze eddig.

Nem esett messze az alma a fájától – szoktuk mondani, ami nem is feltétlenül egy elcsépelt szólás, mivel már sok esetben bebizonyosodott, mennyire igaz, pláne a hírességek körében. Példaként lehetne említeni megannyi énekest vagy színészt, akiknek a gyermeke szintén ugyanazon hivatást választotta, mint ők, és sikeresek is lettek benne. A szórakoztatóipar mellett a modellvilág is több olyan híres csemetét számlál, akik édesanyjuk nyomdokaiba léptek, hogy ők is letegyék névjegyüket a szakmában. Az alábbiakban most a leginkább ismert anya–lánya párosokat emeltük ki.

Kate Moss és Lila Moss

A jelenleg 48 éves Kate Moss és 19 éves lánya, Lila nagyot dobbantottak, amikor napokkal ezelőtt együtt jelentek meg egy Tommy Hilfiger-kampányban. Úgy tűnik, az ifjabb Moss az édesanyjához hasonlóan tehetségesnek bizonyul, mivel már leszerződött a Kate Moss Agency ügynökséghez, így valószínűsíteni lehet, hogy egyre több reklámban tűnik majd fel együtt anya és lánya. A Moss család vagyonát egyébként körülbelül 30,6 milliárd forintra becsülik. 

Heidi Klum és Leni Klum

A 49 éves Heidi Klumnak már azzal sikerült beírnia magát a történelembe, hogy ő volt az első német modell, aki Victoria's Secret angyal lett. Azóta hatalmas vagyonra tett szert, körülbelül 65,1 milliárd forintra. Lánya, a 18 éves Leni fiatal kora ellenére már most kifutón szerepel. Idén megjelent a Harper's Bazaar magazinban, szerepelt a Dolce and Gabbana divatbemutatón, a márciusi  L'Officiel címlaplánya volt, illetve feltűnt az Elle Russia hasábjain is. Eddigi munkái körülbelül 790 millió forinttal növelték a bankszámláját. 

Kris Jenner és Kendall Jenner

A Kardashian családnál aligha van híresebb a világon, azonban a modellszakma népszerűsége ellenére csak a família két tagja vágott bele ebbe a hivatásba. A családanya, a 66 éves Kris Jenner ifjabb korában belekóstolt a modellkedésbe, azonban végül mégsem találta meg a számítását. Tapasztalatai arra ugyanakkor tökéletesek voltak, hogy lányát, Kendall Jennert egyengesse ezen az úton.

A 26 éves Jennernek már többek között az Estee Lauder kozmetikai márkával is volt szerződése, sőt, számos New York-i, párizsi és milánói divathéten szerepelt a kifutón. Míg a modellkedésről lemondott Kris Jennernek 69,2 milliárd forintos vagyont tulajdonítanak, addig lánya 18,1 milliárd forintot tudhat magáénak. 

Cindy Crawford és Kaia Gerber

A felsorolt anya–lánya párosok közül kétségkívül Cindy Crawford és Kaia Gerber a legsikeresebbek. Az 56 éves Crawford a kilencvenes évek egyik szupermodellje volt, amit a becsült vagyona is tükröz. A hírek szerint körülbelül 92 milliárd forint van a bankszámláján, ám ez sokkal inkább a Meaningful Beauty bőrápoló márkájának köszönhető.

Ugyanakkor modell lánya, a 21 éves Kaia sem kevésbé sikeres, 2017-ben az év modellje lett a British Fashion Awardson. Eddig volt szerencséje együtt dolgozni a Fendivel, a Chanellel, illetve a Tom Forddal, ahogy a Vogue magazin egyes kiadásaiban is feltűnt. Ezen munkák összesen 1,3 milliárd forintot jelentettek számára. 

Yolanda Hadid, illetve Gigi és Bella Hadid

Bár a holland származású Yolanda Hadidot a legtöbben a Real Housewives of Beverly Hills című sorozatból ismerik, a nyolcvanas években még modellkedéssel kereste a kenyerét. Többek között a Vogue és a Grazia magazinban is szerepelt. 18,1 milliárd forintra rúgó vagyonával ő az első a családban, azonban nem sokkal maradnak el mögötte a lányai sem.

A 27 éves Gigi Hadid összesen harmincöt ország Vogue magazinjának a címlapján tündökölt, feltűnt a Fenty x Puma, a Marc Jacobs és a Versace kifutóin, jelenleg pedig a Maybelline arca. 11,6 milliárd forintra taksálják a vagyonát, ehhez a testvére, Bella is közel jár. Neki 9,7 milliárd forintot sikerült összegyűjtenie, miután a Victoria Secret angyala lett, és olyan márkákkal dolgozott együtt, mint a Dior, a Balmain és a Chanel.

(Borítókép: Yolanda Hadid, Bella Hadid és Gigi Hadid 2017. november 13-án. Fotó:  Noam Galai / WireImage / Getty Images Hungary)

Rovatok