Index Vakbarát Hírportál

Brad Pitt és Emily Ratajkowski nem szeretné elsietni

2022. szeptember 29., csütörtök 14:09

A felek nem szeretnének semmibe sem hirtelen belevágni, így tovább várat magára az újabb sztárpár, Brad Pitt és Emily Ratajkowski kapcsolatának hivatalossá válása. Az ok egészen magától értetődő, az összeboronált színész és a modell ugyanis egyaránt egy viharos válási procedúra közepén van, így nem szeretnének a párkapcsolattal újabb problémát a nyakukba venni. Legalábbis egyelőre…

Ahogy arról az Index is beszámolt,  ugyan már több alkalommal is együtt látták az elmúlt időben Brad Pittet és Emily Ratajkowskit, a páros azonban hivatalosan továbbra sem jelentette be, hogy együtt lenne.

A világhálón – ahogyan az ilyenkor lenni szokott – azonnal találgatások kaptak szárnyra, hogy Pitt és Ratajkowski között mintha egyre mélyebb kötelék lenne kialakulóban, azonban egyelőre egyik fél sem érzi úgy, hogy itt lenne az ideje az elköteleződésnek – mondta egy Pittékhez közel álló bennfentes a Page Sixnek.

Ennek oka nem más, mint hogy a felek egyaránt húzós időszak előtt állnak; a modell válási, Pitt inkább gyermekelhelyezési procedúra kellős közepén. 

Pitt az elmúlt években titokban többször is randizgatott, de nem szeretné, hogy volt felesége, Angelina Jolie egy komolyabb barátnő feltűnése esetén felhasználja azt a felek között zajló gyermekelhelyezési ügyben úgy, hogy párja miatt rossz színben tűnjön fel a gyerekek előtt 

– árulta el az informátor a lapnak. 

Ugyan a korábbi hollywoodi sztárpár már 2016-ban elvált, azóta is időről időre hallani a csatározásukról. Korábban Pitt-tel szemben a családon belüli erőszak vádja is felmerült, Jolie a hírek szerint mindenáron meggátolná, hogy volt férjéhez kerüljön a gyerekek felügyeleti jogának nagyobbik része. A problémákat csak tovább tetézi a hadakozásnak köszönhetően már hírhedtté vált francia szőlőbirtokuk körül folyó ellenségeskedés – a színész valóban nem unatkozhat szabadidejében.

Ratajkowski körül sem túlságosan ideális jelenleg a helyzet egy új, komoly párkapcsolat elkezdésére, ugyanis a modell mindössze néhány hónappal ezelőtt mondta ki, hogy férje, Sebastian Bear-McClard sorozatos hűtlensége miatt – kisgyerekük születése ellenére – szeretne elválni. 

Pitt nem szeretne újabb drámát 

A fentiek miatt az 58 éves színész a források szerint rendkívül óvatos a 31 éves anyukával, hiszen bőven elegendő a Jolie-val folytatott háború, nem szeretné még egy válás viszontagságait magára vállalni. 

Emily igazán dögös anyuka, de Brad tudja, hogy az ő válása is sok drámával jár, neki pedig már bőven elege van a sajátjából. Ugyan párszor valóban találkozgattak, de eközben másokkal is lencsevégre kapták Pittet, egyelőre azonban biztosan nem jelenthető ki, hogy kettejük között bármi komoly kialakult volna

– folytatta az ismerős. 

(Borítókép: Brad Pitt és Emily Ratajkowski. Fotó: Edward Berthelot / GC Images / Gregg DeGuire / Getty Images for Turner)

Rovatok