Harry brit herceg, Sir Elton John énekes és más magánszemélyek jogi eljárást indítottak a Daily Mail című napilap kiadója ellen telefonlehallgatás és a magánélet egyéb megsértése miatt – írja a Reuters hírügynökség.
A perben még érintett Elizabeth Hurley és Sadie Frost színésznők, Sir Elton John férje, David Furnish filmrendező, valamint Doreen Lawrence, az 1993-ban rasszista támadásban meggyilkolt fekete tinédzser, Stephen Lawrence édesanyja.
A Hamlins ügyvédi iroda közleményében azt írta, hogy az érintettek „rendkívül nyomasztó” bizonyítékok birtokába jutottak, amelyekből kiderült, hogy megsértették a magánélethez való jogukat.
A jogsértések között szerepel lehallgatóeszközök elhelyezése a hírességek autójában és otthonában, élő, privát telefonbeszélgetések lehallgatásának megrendelése, illetve rendőrségi tisztviselők lefizetése érzékeny információkért. Állítólag arra is volt példa, hogy törvénytelen úton orvosi feljegyzésekhez is hozzájutottak a brit újságírók.
„Ezért most az érintett személyek összefogtak, hogy feltárják az igazságot, és hogy teljes mértékben felelősségre vonják a felelős újságírókat, akik közül sokan még ma is vezető beosztásban vannak” – áll a Hamlins közleményében.
„Cáfoljuk ezeket a képtelen rágalmakat, amelyek úgy tűnik, nem többek, mint egy előre megtervezett és megrendezett kísérlet arra, hogy az újságot belerángassák a telefonhackelési botrányba, amely akár 30 éves cikkeket érint” – mondta a kiadó szóvivője.
Harry, Sussex hercege már több pert is indított az Associated Newspapers kiadványai ellen, emlékeztet a Reuters.
Felesége, Meghan Markle tavaly decemberben szintén megnyert egy magánjogi pert a kiadó ellen, amiért az leközölt egy levelet, amelyet az apjának írt.
A pár kapcsolata a brit bulvársajtóval 2018-as házasságkötésüket követően nagyon megromlott, azóta nem igazán tartják a kapcsolatot a sajtó munkatársaival.
(Borítókép: Harry herceg 2021. április 9-én. Fotó: Victoria Jones – WPA Pool/Getty Images)