Egy társkereső applikációkra hajazó adatbázis létrehozása hozhat áttörést a különböző kutatások és gyógyszerkísérletek önkénteseinek megtalálásában. Az elv valóban erősen a Tinderre és társaira hajaz, a személyes adataikat, kórtörténetüket és különböző eredményeiket megosztó betegek közül a kutatók és orvosok könnyedén kiválaszthatják azokat, akik megfelelnek az adott célcsoportnak.
Az okostelefonok megjelenését és széles körben való elterjedését követően különböző – azelőtt főként csak internetes oldalakon elérhető – társkereső applikációk tucatjai váltak népszerűvé. Az évek során már nemcsak az ezeket az alkalmazásokat használók, de az ezektől távol állók is nagy számban megtanulták, mi a jobbra és balra húzás, a Tinder neve pedig szinte már senki számára sem ismeretlen.
Ugyan ezek az applikációk valóban a tágabb értelemben vett társkeresés céljából jöttek létre, a metódust most akár sokkal nemesebb célok érdekében is alkalmazhatják, ugyanis az orvostudomány ezeket másolva saját adatbázist hoz létre, amelyből a kutatások és gyógyszerkísérletek önkénteseit választhatják ki – a Tinderre hajazó módszer segítségével.
A folyamat nem is lehetne egyszerűbb, ugyanis az önkéntes csak megadja a nevét, születési dátumát, néhány fontos jellemzőjét, majd megvárja, amíg az érdeklődők rákattintanak a profiljára. Ez valóban teljesen olyan, mint egy társkereső applikáció, ebben az esetben mégsem erről van szó – ez ugyanis az új módja annak, hogy embereket toborozzanak a klinikai vizsgálatokhoz, amelyek az életmentő gyógyszerek fejlesztésének felgyorsítását ígérik, potenciálisan lerövidítve az új gyógyszerek piacra kerüléséhez szükséges időt. Bár ez a digitális párkeresési folyamat nem hoz kilátásba romantikát, egy lehetséges új kezelés lehetőségét kínálja azok számára, akik megfelelnek az adott kutatás kritériumainak – szúrta ki a DailyMail.
Azok a leendő önkéntesek vagy betegek, akik az orvostudomány élvonalában dolgozó kutatókkal szeretnének kapcsolatba lépni, önkéntesen megadják adataikat – beleértve a teljes kórtörténetüket, bizonyos esetekben pedig nyál- vagy vérmintájukat is, így pedig már a DNS-ük is bekerülhet az adatbázisba. Ezt követően már nincs is más dolguk, csak várniuk kell, hogy jobbra húzza-e őket valaki, azaz beleillenek-e valamelyik kutatás célcsoportjába.
Ez lehet a jövő, ugyanis egy adatbázison belül a kutatók és orvosok könnyedén megtalálhatják azokat, akikre szükségük van, ehhez pedig mindössze néhány kattintásra van szükség.
Az ilyen típusú, rendhagyó partnerkereső szolgáltatások jelentős előnyökkel járnak. Ezek felgyorsítják a betegek toborzását – és az egész tesztfolyamatot is. Az orvosi Tindernek is csúfolt adatbázist használó betegek online láthatják, milyen vizsgálatokra jelentkezhetnek, de a kutatók közvetlenül is felkereshetik őket, hogy megtudják, érdekli-e őket a lehetőség. Ez azt jelenti, hogy az esélye, hogy valaki részt vegyen egy kísérletben, többé nemcsak attól függ, hogy egy orvos vagy nővér véletlenül megemlíti-e egy kórházi találkozó során, hanem teljesen tudatos válogatás veszi kezdetét
– mondja John O’Brien, a Cambridge-i Egyetem időskori pszichiátriaprofesszora és a National Institute for Health and Care Research szakvezetője (NIHR), amely pontosan egy ilyen szolgáltatást működtet.
Szükség is volt már egy hasonló program kidolgozására, ugyanis világszerte egy időben körülbelül hatvanezer klinikai vizsgálat zajlik, amelyekhez önkénteseket toboroznak. Így egy rendkívül költséges és időigényes folyamatot rövidít és egyszerűsít le az adatbázis, ugyanis a hagyományos kutatásokra és vizsgálatokra való felkérésekre sokszor válasz sem érkezik a célcsoportnak megfelelő páciensektől, az egyeztetések pedig hónapokig elhúzódhatnak. Egy fontos oltás kifejlesztésében pedig ez nem fér bele az időbe...
A jelenlegi számok meglehetősen elkeserítők, becslések szerint a vizsgálatok nyolcvan százaléka küzd azzal, hogy nem találja meg a megfelelő számú önkéntest időben, emiatt pedig a kísérletek több mint ötven százaléka be sem fejeződik. Ez lehet az egyik oka annak, hogy egy gyógyszer fejlesztése akár tíz-tizenöt évig is eltarthat.
Az Egyesült Királyságban már 2015-ben kiépült egy hasonló elven működő rendszer, az egyik első ilyen kezdeményezés a Join Dementia Research volt – egy projekt, amely az NIHR és számos Alzheimer-jótékonysági szervezet támogatásával jött létre. Esetükben az elv teljesen hasonló, azok a betegek, akik érdeklődnek a vizsgálatokban való részvétel iránt, egyszerűen regisztrálják az adataikat – név, életkor és nem –, valamint kórelőzményeiket, majd e-mailben értesítést kapnak a területükön zajló új demenciavizsgálatokról.
Az elmúlt hét évben az Egyesült Királyságban közel 68 000 ember csatlakozott ilyen módon a kísérletekhez, az adatbázist és a módszert pedig már több mint kétezer kutató használja.
Az ilyen szintű toborzás azt jelenti, hogy az adatbázis már most is óriási mértékben hozzájárult a kutatásokhoz. A párkeresés, azaz esetünkben az önkénteskeresés remek alternatíva arra, hogy minél több beteg lehetőséget kapjon a megfelelő vizsgálatokban való részvételre. Jelenleg a legtöbb helyen csak a szerencsében bízhatnak, hogy az orvosnál vagy a kórházban hallanak készülő tanulmányokról és kutatásokról
– vélekedik a professzor.
(Borítókép: Maciej Luczniewski / NurPhoto / Getty Images)