Index Vakbarát Hírportál

Felépült az agyvérzésből Curtis barátja

2022. október 31., hétfő 13:26

A rapper napról napra jobban érzi magát, de az életmódváltást egy újabb harcnak éli meg.

A Teswér formáció alapító tagja, Hibrid még tavaly decemberben kapott agyvérzést. Később saját maga számolt be arról, hogy a betegség a bal oldalát érintette, így lebénult a bal lába. A felépüléséért jóbarátja, Curtis is szorított, akivel korábban közös dalt is kiadtak már, ami az Utolsó utam címet kapta. Hibrid az elmúlt időszakban a rehabilitációra koncentrált, abban reménykedve, hogy hamarosan újra színpadra állhat, nemrég pedig egy újabb, visszatérő dallal jelentkezett.

Jelenlegi állapotával kapcsolatban a Blikk kérdezte a rappert, aki elárulta: napról napra jobban érzi magát, azonban a sétálást még erőltetnie kell, mivel továbbra is kerekesszékre szorul.

Nyomom a gyógytornát, úgy 80-90 százalékos vagyok a régi önmagamhoz képest, de lesz ez még száz százalék. Az életmódváltás egy újabb harc lesz

– magyarázta a lapnak Hibrid, és a történtek óta sok mindent átértékelt.

Csodálatos volt, mikor először láttam, hogy süt a nap. Megtanultam a kis dolgoknak is örülni. Nagyon sok barátság felértékelődött, és sok elértéktelenedett a szememben

– fejtette ki a rapper, aki legújabb, Harcokban című dalával kapcsolatban megjegyezte, már négy éve porosodik a fiókban. Mint hozzátette, a dal mondanivalója arra is utal, milyen hosszú utat kellett megtennie, hogy eljusson idáig, és jövőbeli tervei között szerepel az is, hogy visszatér a színpadra.

A Teswért még 2019-ben, Hibrid mellett Imir, Flex és Fiatal Veterán álmodta meg a formációt. Első számuk, a Feledem 2019-ben jelent meg. Hibrid több magyar előadóval is dolgozott már együtt, köztük Curtisszel, akivel az Utolsó utam című dalt adták ki közösen.

Rovatok