Index Vakbarát Hírportál

Lelőtték Takeoffot, a Migos tagját

2022. november 1., kedd 13:41

A Migos nevű hiphopformáció egyik tagját, a huszonnyolc éves, Takeoff névre hallgató rappert kedden kora hajnalban lelőtték Houstonban.

A helyi bűnüldöző szervek és a szemtanúk beszámolója szerint az incidens nem sokkal hajnali fél három után történt, ekkor riasztották a rendőröket, hogy a Billiards & Bowling Houston nevű bowlingpályán lelőttek egy embert. Takeoff és a nagybátyja, a Migos egy másik tagja éppen ott tartózkodott, amikor valaki tüzet nyitott és lelőtte a férfit  – írja a tmz.com.

Takeoffot még a helyszínen halottnak nyilvánították. 

A helyszínen készült felvételeken az látszik, ahogy Quavo, a nagybátyja, narancssárga ingben térdel a földön fekvő férfi mellett. Később többen is köré gyűltek, megpróbálták megmozdítani, de nem jártak sikerrel, Quavo pedig segítségért kiabált. A rendőrség tájékoztatása szerint két további embert is meglőttek, őket kórházba szállították. Quavo nem sérült meg. 

Takeoff mindössze néhány órával a lövöldözés előtt posztolt egy képet a pályáról. Takeoff, valódi nevén Kirshnik Khari Ball, a Migos nevű hiphoptrió legfiatalabb tagja volt, Offset unokatestvére. A Migos 2013-ban készítette el az első nagy slágerét, a Versace-t. 2016-ban a Bad and Boujee című dalukkal a Billboard első helyére kerültek.

(Borítókép:  Jeff Hahne / Getty Images)

Rovatok