A 2002 februárjában elhunyt Margit hercegnő egész életében II. Erzsébet árnyékában élt, és már testvére uralkodóvá válásakor biztos lehetett abban, soha nem fog a trón közelébe sem kerülni. Kevesebb királyi feladat hárult rá, így ideje nagy részét olyan tevékenységekkel töltötte, amelyek boldoggá tették őt, köztük a divatos öltözködés és a zene is foglalkoztatta. Bár a sajtó nem éppen erről ontotta a cikkeket akkoriban, hanem a szerelmi életéről. II. Erzsébet ugyanis az anglikán egyház fejeként nem engedélyezte, hogy feleségül menjen a nála 16 évvel idősebb, elvált Peter Townsendhez, ami a lázadásához vezetett, így a világ főleg erről az oldaláról, kissé kicsapongó életéről ismerhette meg Margit hercegnőt. Bár egykori udvarhölgye, Anne Glenconner egészen másként látta őt.

A jelenleg 90 éves Anne Glenconner november 17-én Whatever Next?: Lessons from an Unexpected Life címmel jelenteti meg életrajzi könyvét. A Daily Mailen már megjelent néhány részlet a kötetből, amelyben zűrös házassága mellett a Margit hercegnővel való kapcsolatáról is beszámol. 

Ő volt a megmentője

Mint arra Anne Veronica Tennant, Glenconner bárónéje visszaemlékezett, gyerekkora óta ismerte Margit hercegnőt. Kezdetben palotahölgy volt, majd 1971-ben az a megtiszteltetés érte, hogy a hercegnő felkérte, legyen az udvarhölgye, ami óriási fordulatot hozott az életébe. 

Tudatában volt annak, hogy szükségem van egyfajta menekülésre a férjem és erőszakos, kiszámíthatatlan dühe elől, így megkért, hogy legyek az egyik udvarhölgye

– írja a kötetben.

Férje, Colin Tennant, később Glenconner bárója fizikailag bántalmazta őt, így nyomasztónak ítélte meg a házasságukat, azonban elmondása szerint a hercegnő mentőövet jelentett neki. Több mint harminc éven át lehetett mellette, és ez idő alatt megedződött, illetve egyre inkább kezdett hinni magában. Mint írta, fontosnak tartja kiemelni, hogy a bátorságát a hercegnőnek köszönheti, aki őszintén hitt benne. Mikor kiderült, hogy Margit hercegnőt csalja a férje, Antony Armstrong-Jones, gyakran beszélgettek erről, és ugyan szörnyű dolgokon ment keresztül, sosem sajnáltatta magát.

Gyűlölte a válás gondolatát is, és sokáig ellenállt, de láttam, hogy Tony lehetetlen helyzetbe hozta, és addig provokálta, amíg elkerülhetetlenné vált

– írta Glenconner, illetve azt is megjegyezte, a hercegnő arra törekedett, hogy átvészelje a borús időszakokat. Ahogy azzal is tisztában volt, hogy visszatekintve már nem fognak olyan rémesnek tűnni, mint ahogy akkor átélte. Mint kiemelte, pontosan ez a hozzáállás volt az, ami hatott rá, és erőt kovácsolt benne.

Nem bírta a sírást

Glenconner arra is kitért, hogy Margit hercegnő nem tudta elviselni a sírást. Ahogy kifejtette, egy alkalommal nem nyitotta ki elég gyorsan az ajtót a férjének, aki felrobbant a dühtől, így sírni kezdett a hercegnő szeme láttára, aki erre csak így reagált:

Azonnal hagyd abba, Anne. Ez nem használ semmit. 

Az udvarhölgy megjegyezte, a királyi családnál való szolgálata sok esetben nemigen különbözött attól, amit a férje mellett kellett átélnie, mivel mindkettő stresszes volt, illetve sokszor a problémamegoldás is rá hárult. A fogadásokon például az ő feladata volt, hogy észben tartsa, kikkel kell a hercegnőnek mindenképp beszélnie, ahogy figyelnie kellett a jelekre is, ha esetleg unatkozni kezdene, ekkor pedig közbe kellett lépnie. Mint mondta, a hercegnő ebédidőben gin-tonicot ivott, este pedig whiskyt és vizet. Mindig rajta kellett tartaniuk a szemüket a poháron, ha esetleg kiürülne, és szüksége lenne egy újabb italra.  

Mint kifejtette, ha egy nagyobb társaságnak mutatták be a hercegnőt, mindenkinek csak rövid ideig volt lehetősége kommunikálni vele. Mire valaki belekezdett volna a mondandójába, már el is ment. Ekkor jött képbe Glenconner, aki meghallgatta, mit szerettek volna mondani, és biztosította a személyeket afelől, hogy átadja az üzenetüket. 

Azt hiszem, jelenleg a királyné is hasonló szerepet tölthet be Károly király esetében, mivel amikor az emberek találkoznak vele, könnyen szóba elegyednek. A csillogás ellenére el kell ismerni, hogy a királyi család által végzett munka nagy része meglehetősen unalmas. Nagyon értenek ahhoz, hogy órákon át kezet fogjanak egy csapat idegennel

– fogalmazott a könyvben Glenconner, ahogy azt is megjegyezte, ha a királyi család tagjai szépen viselkednek, senki nem veszi észre őket, de ha bármelyikük egy kicsit is kilóg a sorból, az könnyen a hírnevébe kerülhet. 

Mint mondta, a királyi család tagjai így mindig készenlétben állnak, ha esetleg valaki fotózná őket. Visszaemlékezett egy esetre, amikor Kamilla királynéval, aki akkor még Cornwall hercegnéje volt, illetve annak testvérével, ellátogattak egy étterembe, azonban az uralkodó neje azonnal kiszúrta, hogy egy nő le akarja fényképezni őt. 

Margit hercegnő jelenlétében az emberek időnként dadogtak, elestek (egy hölgy összeesett), vagy akár el is ájultak

– tette hozzá, illetve azt is megemlítette, a hercegnő így különösen nagyra értékelte azokat a barátokat, akik semmit nem akartak tőle, illetve a királyi családban betöltött szerepe miatt sem feszengtek. 

Glenconner arra is kitért, bár Margit hercegnőként a jómódhoz szokott hozzá, az sem tántorította el, hogy elfogadjon egy földet a szigeten, amit a férje vásárolt még 1958-ban. A Mustique-szigeten ugyanakkor nem volt vezetékes víz, áram, de még ágyak sem, azonban mindez nem érdekelte őt. Többször is meglátogatta őket, mielőtt felépítették házát, a Les Jolies Eaux-t. Glenconnerék gyakran tartottak partikat, amikre olyan embereket hívott meg, akikről tudta, szimpatikusak lehetnek a hercegnőnek. Az egyik eseményre utolsó pillanatban elhívta Roddy Llewellynt, akivel a királyi sarj nagyon egy húron pendült (később nyolc évig voltak kapcsolatban). A viszonyuk azonban szinte azonnal napvilágra került, így Glenconner és férje egy időre kiestek a pikszisből. Az udvarhölgy elmondása szerint viszont még így is megérte, mivel boldognak látták őt. 

Kiakadt A korona miatt

Glenconner felszólalt a királyi család életét feldolgozó A korona című sorozattal kapcsolatban is, amelyben állítása szerint túldramatizálták Llewellyn és Margit hercegnő találkozását. Hozzátette, úgy állították be őt, mintha a királyi sarj stricije lett volna. 

Feltételezem, hogy egy jó jelenetnek szánták, de a látottak nem is állhattak volna távolabb a valóságtól. Csak annyit tettem, hogy meghívtam, a többi rajtuk múlott

– fejtette ki, ahogy arról is beszámolt, a hercegnő mindamellett, hogy legtöbbször kedves, nagylelkű és türelmes volt, időnként kissé morcos lett. Pláne akkor, amikor úgy érezte, körbe akarják mutogatni, mint egy bazári majmot.

Előfordult, hogy egy barátjukkal mentek színházba, aki leszervezte, hogy a hercegnő találkozzon a darab szereplőivel, de ő nem volt hajlandó rá. Az is megesett, hogy épp az ismerőseivel múlatta az időt, de akkor is püspököket, rendőrfőnököket hívtak oda, holott a szabadidejét nem szolgálatban akarta tölteni. Glenconner megjegyezte, Margit hercegnő azt érezte, kihasználják, és ez csalódottsággal töltötte el.

Azokkal az emberekkel bánt a legrosszabbul, akik mindent elkövettek, hogy a kegyébe férkőzzenek 

– jelentette ki. 

Halálra rémítette őt

Glenconner bővebben mesélt venezuelai utazásukról is, amikor az Angel-vízesésnél jártak, amelyet felülről szerettek volna megnézni, azonban az egyik biztonsági ember nem engedte, hogy Margit hercegnő felszálljon a gépre, azt állítva, nem túl biztonságos. A királyi sarj látszólag elfogadta a nemleges választ, azonban később egyik pillanatról a másikra nyoma veszett. 

Hirtelen hatalmas morajlás hallatszott, és felszállt a gép Margit hercegnővel a fedélzetén. Úgy osont el, hogy nem szólt nekünk. Torkunkban dobogott a szívünk, ahogy a kis repülő a vízesés felett süvített el. Biztos vagyok benne, hogy ő nagyon élvezte, de mi nagyon aggódtunk

– írta a kötetben, hozzátéve, a landolást követően a magántitkára kissé az orrára koppintott, hogy nem kellett volna ezt tennie. Két nappal később a gép, amin utazott, lezuhant és megsemmisült. 

Anne Glenconner ugyanakkor azt is kiemelte, bár nem értettek mindenben egyet a hercegnővel, soha nem emelte fel a hangját vele szemben, inkább ártalmatlan módon bosszút állt rajta, például a lehető legrosszabb pillanatokban nevettette meg.

Egyszer azt mondta valakinek, hogy szívesen tartanék egy koalát, pedig tudta, hogy ez nincs így, de nagyot mulatott rajta. Amikor 1983-ban kiadtam egy könyvet a piknikekről, Margit hercegnő azt tanácsolta, hogy piknikezzünk egy asztalnál ülve, porcelánnal és evőeszközzel, lehetőleg bent, hogy biztos legyen a jó idő. Azt is javasolta, hogy jöjjön egy inas. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbben nem vették észre, hogy csak viccel

 – emlékezett vissza az egykori udvarhölgy.

(Borítókép: Margit hercegnő 1987-ben. Fotó: Tim Graham/Getty Images)