Index Vakbarát Hírportál

Kiesett a nyolcvanezer foggal mosolygó, szeretetet árasztó nyalóka

2022. november 7., hétfő 05:39

A 2022-es Sztárban sztár leszek! ötödik élő show-jának adása a nyolc versenyző közös produkciójával indul, majd közibük penderül Tilla és betáncolja magát a műsorvezetésbe. A színpadon megjelenik a western, a kungfu és a karibi disco is. A mentorok asztalánál Köllő Babett osztja ki Majkát és Pápai Jocit, és a végén mindenki sajnálja a kiesett versenyzőt.

Utólag úgy tűnik, hogy az idei Sztárban sztár leszek! ötödik élő adásának egyik legjobb produkciója a nyitószám, melyben mind a nyolc versenyző felcsillantja kétségtelen tehetségét, és még Tilla is megrázza magát.

Látvány szempontjából ezúttal is Köllő Babett ragyog ki a mentorok karából. Torkán, nyakán és fején fémtüskék, körmein ezüst karmok, amitől

Tilla szerint kutyára hasonlít, Majka szadomazo Szabadságszobrot említ, de Gabi mindkettejüket leperverzezi.

Tilla ismerteti a szabályokat, illetve figyelmezteti a zsűrit, hogy ma az egyik mester elbúcsúzik a tanítványától. A nézők kedvéért elmondja, hogy aki fizet, annak a voksa ötször annyit ér. Ezt még igen sokszor elismétli az adás során.

Dőlnek a falak, de kié a bugyi?

Az ötödik élő adást Tóth Napsugár indítja, aki a Gossip nevű amerikai indie-rock banda karakteres énekesnőjét idézi meg. Pozitív, laza személyiséget kell hozni, meg lelazulni, tanácsolja neki előzetesen mentora, majd bolognait főznek. A produkció külsőre tökéletes, de a koreográfia kicsit merev, bár Napsugár a szabad kezével elég felszabadultan illusztrálja, hogy tényleg felszabadult. Tilla egyre jobbnak látja,

Babett szerint tovább dőlnek a falai, most volt a legszexibb, pedig nem az ő bugyijában énekelt.

Majka azt mondja, Napsugárnak jobban áll a buli, mint a szomorkodás, és ő nem szereti a búbánat jelenséget, majd megdicséri magát, hogy megdicsérte. Joci várja, hogy még jobban érkezzen meg, mert az előválogatón berobbant, akkor rá is feküdtek Majkával, és ő még mindig várja azt a produkciót, és kezdi félteni. Gabi meg azt várja, hogy Napsugár kifújja a válogatón belészorult levegőt.

Nagy testű, nyolcvanezer fogú kungfuszamuráj

Babett másik mentoráltja, Molnár Sanyi Cee Lo Green Kung Fu Fighting című dallamtapadásával próbálkozik.  A versenyző már a felkészülő klipben pozitív vibe-ot keres egy nuncsakuval. A produkció kicsit jódlisan indul, harcművész helyett pedig egy hűtőzacskóba zárt elemes prédikátort idéz, viszont tisztán, nagy energiával és szívvel énekel.

Gabi kiárasztja a lelkéből, hogy Sanyi egy nyolcvanezer foggal mosolygós szeretetet árasztó nyalóka,  Joci is imádja a versenyző jó kedélyét, majd összekeveri a szamurájokat a kungfuval. Babett méltányolja Sanyi pozitivizmusát, főleg, hogy nagy a teste és vékony a hangja, ami Gabi szerint most hamiskás volt, de ő az egészet nézi.

Vadnyugati vékony Ganxsta és a Karibi B.

Majka első mentoráltja ezen az estén Kaly Roland, aki Ganxsta Zolee tetoválásai mögé bújik. Rolinak a felkészüléskor feltűnik, hogy amikor rappel, mindent összeköpköd maga körül, majd eljátszanak Majkával egy pisztolypárbajt, és mindketten vesztenek.

A színpadon azonnal leül azzal a veszélyes pisztollyal a kezében  de aztán feltámad, és lelő pár táncost. Külsőre olyan, mintha Ganxsta húszéves korában lemondott volna minden bódítószer, továbbá a zsíros ételek élvezetéről, azóta példás életet él, és csak a tetoválásain keresztül vesz magához tápanyagot.

Tilla szerint zseniális vékony Zoli volt, Joci szerint menő, le van nyűgözve, az évad produkciója, Babett és Majka is imádta a stenkjét.

Majka kedvence, és a műsor favoritja, Yulaysi Miranda egy Cardi B-számot ad elő. Tilla a dal után le ózdi hősözi Majkát, mire ő parasztkolbásszal vág vissza. Ettől a zrikától Tilla kicsit lefagy és összekeveri a karibit Cardi B-vel, de ez vicces.

A karibi belépő táncosokban erősre sikerült, Miranda először fekve rappel, talán, mert drónperspektívából is mutatósnak tervezték meg a színpadképet, Gabi végig hegyezi a füleit, hamis hangokat keres, de a végén kiderül, hogy nem talál.

Joci az előadást elemezve közli, hogy ő meghal az ilyen produkciókért, a táncoslányok lábait is imádja, köszöni, hogy itt lehet, és azon tűnődik, hogy ő is akar egy babát. Közben extázisba esik, és nem hagyja szóhoz jutni Babettet, aki mérgében Majkát vágja fejbe, később Joci is kap egyet.

Akik nézni fogják, azok látni fogják

Bari Laci a múlt héten egy Demjén Ferenc-slágert kapott Jocitól, méghozzá a viszonylag gyorsabb tempójú Fekszem az ágyon című dalt. A fiatalember el is ment egy múzeumba megnézni a hetvenes éveket, amikor még a nagyszülei táncoltak Demjén számaira, hétfőnként adás se volt a tévében, és elmentek a randikra.

Amikor színpadra penderül, Rózsi helyett inkább Benny Hillt idézi a látvány. Szerencsére rengeteget heverészik éneklés közben, ezzel indokolttá téve a túlsúlyt.

Tilla szerint a hangja jó volt, de megjelenése alapján ő Bornai Tiborra asszociált a KFT-ből. Majka izomletapadásos Demjén Rózsit látott, Gabi imádja, Babett szülei pedig éjjel-nappal ezt a számot hallgatták, ezért kicsit parodisztikusnak érezte az előadást. Joci megvédte mentoráltját, majd hozzátette, hogy akik nézni fogják, azok látni fogják.

Szerencsés Dániel, majd az első b betűs értékelés

Kökény Dani Pharrell Williams Get Lucky című slágerét adja elő. Joci a próbák során pártfogoltja nyakába akasztott egy iromba rozsdás patkót, de Dani jobban bízik a saját nyakláncában.

A fiatal versenyzőnek jól áll az elegáns outfit, bár kicsit félszegen elegáns. Babett közli, hogy a ritmus Daninak se barátja, Majka nem érti, hogy nem lehet ritmusra lépkedni, és szerinte ez a szám több leves volt, mint amennyit Dani meg tudott enni. Gabi szerint sietett, ahelyett, hogy beleült volna a dalba.

Szirtes Dávidot ismét női jelmezbe bújtatták, és egy múlt századi Technotronic-dalt ad elő. Elöljáróban kiderül, hogy komoly koreográfiára készül, ráadásul feszülős tornadresszben kell megugrania a kilencvenes éveket.

A színpadon bebizonyosodik, hogy drag queennek még kicsit esetlen, de nagyon igyekszik.

Babettben Eddie Murphyt idézte fel, Joci pedig a produkciótól szinte függetlenül azzal henceg, hogy ő ilyen idős korában táncversenyeket nyert, és körbeállták a lányok a diszkókban. Majka csendben röhög Joci meséin, majd elmondja a produkcióról, hogy butácska volt, de vicces, majd felcsattan: „Csak azt ne mondjuk, hogy jó volt b.meg!”

Tarol a rockerbőrbe bújt rocker

Jósa Tamás végre rocker lehetett az Aerosmith szupersztárja, Steven Tyler Dream on című gigaslágerével bizonyítva, hogy ez az ő világa. A színpadon külsőre talán idealizált Kim Novák-os, talán még hangra is, de a zongorát erősen bántja. Amikor feláll, kicsit kigyúrt Steven Tylernek, de muzikálisan rekedt, és a magas hangokat is nagyszerűen kivágja.

Joci: ez a te világod, Babett szerint nagyot énekelt, és Majka sem tud rosszat mondani rá, de jobban szereti, amikor Tamás bohóc. Gabi joggal büszke mentoráltjára. Tamás a Karib-tenger kalózai poént hiányolta a zsűri hozzászólásai végén, ehelyett tovább dicsérték.

A műsor ezen pontján hallhatjuk Zalatnay Cini és Dr. BRS közös Várlak még verzióját. Cini a műsor online felületén korábban leszögezte Gelencsér Timinek, hogy ő mindig élőben énekel, és az adásban felcsendülő hangja valóban olyan tiszta, mint az eredeti '74-es felvételen. Béres doktor rapkiegészítésével nyilván megint sokan meghallgatják az örökzöldet, amit Cini annak idején egy igen rövid miniszoknyában énekelt, és igen jól állt neki.

A  túlélőnek most nem jött össze

Tilla a szavazatok első körének összeszámlálása után bejelenti, hogy ezt az estét Yulaysi Miranda nyerte. A második kört követően Jósa Tamás és Molnár Sanyi ölelik át egymás vállát a veszélyzónában. Végül a villámszavazók miatt Köllő Babett pártfogoltja, a háromszoros túlélő, Molnár Sanyi mond búcsút a 10 milliós nyereménynek.

A jövő héten

(Borítókép: TV2)

Rovatok