Paul Hogan, akit a legtöbben a Krokodil Dundee című filmből ismerhetnek, egy friss interjúban beszélt bővebben jelenlegi állapotáról. Nyolcvanon túl az egészsége már nem az igazi, utolsó éveit Ausztráliában szeretné tölteni.
A 83 éves Paul Hogan az általa írt, illetve a többek között az ő főszereplésével készült Krokodil Dundee-nak köszönhetően egy életre beírta magát a filmtörténelembe. A legendás színész az említett produkcióban nyújtott alakításával egy Golden Globe-díjat is kiérdemelt még 1987-ben, azonban a Dundee-filmeken kívül aligha tudott maradandót alkotni. A legelső Krokodil Dundee-rész még 1986-ban jelent meg, míg a második 1988-ban, a harmadik 2001-ben, illetve 2020-ban megjelent egy Krokodil Dundee öröksége című alkotás is az Amazon Prime-on. Utóbbi volt egyébként Olivia Newton-John utolsó filmje, azonban totális lebőgés lett a vége.
A színész jelenleg Los Angeles-ben él, és nemrég interjút adott az A Current Affair című műsorban, ahol egészségi állapotáról is bővebben beszélt. Talán őszintébben, mint valaha. Hogan elmondása szerint súlyos egészségi problémái vannak, és szinte minden nap egy küzdelmet jelent a számára. Ahogy azt az adásban kifejtette, nemrég pacemakert kapott, és azt érzi, „húrok tartják össze őt".
Hogan megjegyezte, jelenleg annyira gyengének érzi magát, hogy egy befőttesüveget sem tud kinyitni. Továbbá hozzátette, szeretne visszatérni Ausztráliába, hogy leélje élete utolsó éveit.
Voltam már jobban is. Probléma akadt a vesém aortájával, de a kezelés megoldotta, csak teljesen elfogytam miatta. Az összes testzsíromat elvesztettem és az izmaim is összezsugorodtak. Az erőm valamennyire visszatért, de le vagyok gyengülve. Chance, a fiam nyitja ki nekem a befőttesüvegeket
– fejtette ki Hogan, aki retroperitoneális fibrózisban szenved, ami annyit tesz, hogy a hashártya mögötti kötőszövet gyulladása következtében túlburjánzás alakul ki, ami nyomni kezdi a hashártya mögötti szerveket, a színész esetében a vesét. Bár felírtak neki gyógyszeres kezelést, de ez ahhoz vezetett, hogy teljesen legyengült a szervezete.
Ahogy azt Hogan megemlítette, bár nagy álma, hogy visszatérjen hazájába, Ausztráliába, azonban nem hajlandó hátrahagyni Linda Kozlowskival közös fiát, Chance-et.
Nem vagyok ott, ahol lennem kéne, de nincs okom panaszra. Nagyon jó életem volt. Annyi csodálatos dolog történt velem anélkül, hogy megérdemeltem volna, szóval nem kéne panaszkodnom, de a legszívesebben visszatérnék Sydney-be, mert hiányzik a családom többi tagja
– mondta.
Paul Hogan a Krokodil Dundee-nak hála robbant be a köztudatba, és ugyan az ezt követő években is voltak próbálkozásai, akkora sikert nem aratott egyik filmmel (Botcsinálta angyal, Melegházi átverés, Flipper) sem. A becslések szerint a franchise három része körülbelül 600 millió dollárt hozott a konyhára, amiből a színészt valamennyivel több mint 100 millió dollár illette meg – mára 20 millió dollár körülre saccolják a vagyonát. Hogannek azonban 2003-tól kezdve komoly vádakkal kellett szembenéznie, mivel az ausztrál adóhivatal vizsgálatot indított ellene adóelkerülés miatt.
Jogi problémái csak 2007-ben kerültek nyilvánosságra, amikor a színészt összefüggésbe hozták egy 300 millió ausztrál dollárról szóló adócsalási üggyel. Az adóhivatal összesen 23 vállalatot vizsgált, amelyek állítólag tengerentúli cégeket használtak fel bevételeik elrejtésére. Hogan már a kezdetekkor azt nyilatkozta, nincs mitől félnie, mivel fizetett adót. 2008-ban végül megnyert egy pert az ausztrál bűnügyi bizottsággal szemben, akiknek körülbelül 5 millió ausztrál dollárt kellett kifizetniük Hogannek, illetve vissza kellett szolgáltatniuk a lefoglalt pénzügyi dokumentumokat. 2010-ben ugyanakkor azt a pert már elvesztette, amelyik arra koncentrált, hogy ne hozzák nyilvánosságra az adózásról szóló iratait, így kitudódtak offshore számláinak részletei is. A bizottság már kész volt vádat emelni ellene, illetve John Cornell filmproducer és könyvelőjük, Anthony Stewart ellen adócsalás miatt, mivel azt gondolták, a Krokodil Dundee-ból, illetve más filmekből befolyó bevételeket adóparadicsomokba utalták át.
Mikor Hogan 2010-ben visszatért Ausztráliába, az adóhivatal kiutazási tilalmat rendelt el számára.
Azt állították, a színésznek a 37,5 millió ausztrál dollárnyi be nem jelentett bevétele után adótartozása van, és addig nem hagyhatja el az országot, amíg ki nem fizeti. Végül engedélyezték neki, hogy visszautazzon az Egyesült Államokba, és ugyanezen évben az ellene adóelkerülés miatt folyó nyomozást is megszüntették. Hogan egy évre rá beperelte az ausztrál kormányt, és azt állította, a hírnevével játszottak, ahogy esetleges bevételi forrásoktól is elesett a pereskedés miatt. Az adóhivatal dolgozóit egyenesen s.ggfejeknek nevezte. A kormánnyal végül 2012-ben sikerült megegyeznie, bár az egyezség részletei azóta sem ismertek, de ennek eredményeként a kiutazási tilalmat visszavonták.
(Borítókép: Paul Hogan 2020-ban. Fotó: Sarah Morris / Getty Images Hungary)