Index Vakbarát Hírportál

Drogos szoknyapecér volt Diana hercegné egykori párja?

2022. november 13., vasárnap 10:25

Már Dodi Al-Fayed, Diana hercegné egykori szerelme is feltűnik A korona című sorozat legújabb évadában. Bár a szériában látottak nem feltétlenül felelnek meg a valóságnak, az egyiptomi üzletember esetében csak a felszínt kapargatták.

Elstartolt A korona című, a brit királyi család életéről szóló sorozat ötödik évada, amelyben a 90-es évek történéseit mutatják be a nézőknek. A főleg fikciós elemeket tartalmazó széria nagy hőzöngést váltott ki a korábbiakban, mivel többek tényként kezelik az ott látottakat, ami a kritikusok szerint nem tehet jót a valós személyek megítélésének. Hasonlóan hátrányos helyzetből indul az egyiptomi üzletember, Dodi Al-Fayed is, aki Diana hercegnével együtt vesztette életét egy autóbalesetben még 1997-ben. Az ötödik évadban pedig úgy tűnik fel, mint egy szoknyapecér férfi, aki imád bulizni, és igen vakmerő.

A szériában többek között azt mutatják be, miképp könyörög multimilliomos apjának, Mohamed Al-Fayednek, hogy fizesse ki neki egy malibui ház előlegét, hogyan kokainozik, illetve szeretkezik újdonsült barátnőjével egy magánrepülőgépen, amelyet az apja fizetett. Az Al-Fayed família egyébként igen tehetős volt, ugyanis Mohamed Al-Fayed tulajdonában állt egykor a Harrods áruház, illetve a Fulham focicsapat is, így Dodi Al-Fayednek sem kellett soha szűkölködnie, azonban igen kicsapongó életet élt.

Értett a nőkhöz

A 42 éves korában elhunyt Dodi Al-Fayed, bár nem sokan tudták róla, de fegyvert tartott, paranoiás volt az egészsége miatt, és hatalmas adósságokat halmozott fel. Ahogy a The Sun írja, a vagyona jelentős részét arra költötte, hogy lenyűgözze a nőket. Egy ehhez hasonló kijelentést egyébként a sorozat ötödik évadában is lehet hallani az apja szájából, miszerint semmi máshoz nem ért, csak a nőkhöz. Ifjabb Al-Fayed múltját tekintve pedig ez nem állhatott túl messze a valóságtól, mivel élete során összehozták őt Brooke Shieldsszel, Joanne Whalley-val, Winona Ryderrel, és Frank Sinatra lányával, Tinával is. Bár egyesek kifejezetten bájosnak tartották őt, nem mindenki volt odáig a stílusáért. 

Diana hercegnével 1989-ben találkoztak először egy lovaspólómeccsen, azonban közelebbi kapcsolatba csak 1997 nyarán kerültek, amikor Al-Fayed meghívta a hercegnét az apja St. Tropez-ban álló villájába. Bár ekkor még mindketten párkapcsolatban voltak, mivel az egyiptomi üzletember Kelly Fisher amerikai modellel volt eljegyezve, míg a hercegné Hasnat Khan sebésszel volt együtt. Akkor robbant ki az igazi botrány, amikor lencsevégre kapták őket egy jachton. Fishert ez annyira felháborította, hogy be is perelte a vőlegényét.

A rózsaszín ködtől észre sem vettem, hogy a férfi, aki a gyerekeim apja akar lenni, Dianára vetett szemet 

– mondta akkor Fisher, aki igen megalázó helyzetbe került, mivel Al-Fayed az éj leple alatt lopózott át egy másik jachtra, hogy a hercegnével töltse az éjszaka hátralévő részét.

Mint arról Suzanne Gregard modell – akivel nyolc hónapig voltak házasok – beszámolt, aznap, amikor összeházasodtak, már telefonon keresték az ügyvédek a házassági szerződés kapcsán. Azonban Al-Fayed megbízott benne, így végül semmilyen papírt nem írtak alá.

Nem vetette meg a kábítószert

Az üzletember a pályafutása során filmproducerként is tevékenykedett, állítólag 8 millió fontot keresett az Oscar-díjas Tűzszekerek című alkotással. A filmiparnak köszönhetően pedig sok olyan barátra lelt, akik nagy kanállal falták az életét. Egyes források elmondása szerint ez azt is jelentette, hogy gyakran fogyasztottak kábítószert. A Studio 54 klub korábbi tulajdonosa, Mark Fleischman életrajzi könyvében így írt Al-Fayedről:

Dodi szerette a Quaalude-ot, a jó minőségű kokaint és a dögös nőket, és ezekből mindig volt is bőven

– fogalmazott, illetve felidézett egy újévi bulit is, amikor a Plaza Hotel egyik lakosztályában mulatta át az éjszakát vele.

Egyeseknek ugyanakkor nem volt túl pozitív véleményük vele kapcsolatban. Köztük Traci Lind színésznőnek sem, aki öt éven át volt együtt Al-Fayeddel. A férfi egyszer egy 9 mm-es Beretta fegyverrel fenyegette meg, mivel Lind nem akart feleségül menni hozzá. Ahogy a színésznő később kifejtette, a férfinak nagyon lobbanékony természete volt. A fegyverekhez való viszonyát Al-Fayed jegyese, Kelly Fisher is alá tudta támasztani, mivel látott nála egy Uzit, illetve egy olyan típusú pisztolyt is, amelyet be lehet csempészni egy repülőtérre vagy felvinni egy repülőgépre – legalábbis ezzel dicsekedett neki.

Összetörte édesanyja halála

A hírek szerint az üzletember családja semmit nem bízott a véletlenre, állandóan biztonságiakkal vették körbe magukat. Al-Fayed még csak 15 éves volt, amikor testőrt kapott maga mellé. Sőt, Fisher elmondása szerint a férfi emberei kémkedtek utána, hogy megvizsgálják a családi hátterét. A biztonság mellett Al-Fayed az egészségére is nagyon ügyelt, már-már túlságosan is, mivel tartott attól, hogy beteg lesz, így gyakran törölgette nedves törlőkendővel a kezeit, illetve oxigénpalackot is mindig tartott a közelében.

A férfi jó viszonyban volt a családjával, különösképp az édesanyjával, anyuci pici fiának tartották, mivel minden nap beszélt vele telefonon. 1986-ban bekövetkező hirtelen halála sokként érte, és később azt nyilatkozta, mindent feladna, ha visszahozhatná őt. Édesapjával a források szerint kissé más kapcsolatban álltak. Diana hercegné állítólag azzal ugratta őt, amikor hívta az apja, hogy: „Hív az atyaúristen".

Mindent megkapott, amit akart

Al-Fayed már kiskorában hozzászokott a jóléthez, és amíg nem tanult meg vezetni, sofőr fuvarozta őt egy Rolls-Royce-szal. Felnőttként viszont már hajtotta a vágy, hogy sok más dúsgazdag emberhez hasonlóan neki is népes autógyűjteménye legyen. A birtokában volt két Aston Martin, egy Range Rover, illetve egy Ferrari Testarossa is. Utóbbit akkor kapta meg, miután egy londoni Ferrari-kereskedés igazgatója lett. Bár az apjától havi 85 ezer fontot kapott akkoriban, Al-Fayed költekező életmódjának köszönhetően tetemes adósságot halmozott fel.

Két hónap alatt sikerült kimerítenie American Express Gold hitelkártyáját is, amit végül nem fizetett vissza, így a cég 1994-ben beperelte őt. Mindemellett Los Angelesben bérelt egy tengerparti házat, illetve nyolcezer fontot szórt el Armani ruhákra, tizenkétezer fontot ékszerekre, illetve tízezer fontot szőrmékre. Mindenképp azt szerette volna mutatni a külvilág felé, hogy tehetős, így az is megesett, hogy a barátainak kaviárt adott ajándékba, azonban mindez csak a látszat volt.

(Borítókép: Dodi Al-Fayed és Diana hercegné /Fotó: Michel Dufour/WireImage)

Rovatok