Index Vakbarát Hírportál

A Farm VIP elvette a celebek trágyaszüzességét

2022. november 22., kedd 08:02

Elindult a Farm VIP című műsor, hogy a celebekre otthon irigykedő nézők megkaphassák azt a kielégülést, hogy a máskor tejben-vajban fürösztött hírességeket láthassák, miközben könyékig turkálnak a tehéntrágyában, szétrágják őket éjjel a bogarak, vagy ahogy egymás előtt kell nélkülözniük az angol vécét.

A Farm VIP erősen indított. A műsor B kategóriás celebjeit két csapatra szedték, és megadták nekik a választás lehetőségét: vagy kitúrják a tehéntrágyás szalmából a titokzatos dobozt, ami hátráltathatja a másik csapatot egy játékban, vagy nem piszkolják be a lelkiismeretüket, és akkor a kezüket sem kell. Természetesen mindkét csapat engedett a sötét oldal hívásának, így egy perc sem telt el az adásból, és már olyan költői mondatoknak lehettünk tanúi, mint:

A trágyaszüzességem vette el ez a dolog.

Ti akartátok ezt a szart kiásni, aztán itt izéltek.

Te miért nem túrod a szart?

Menj át a szaron, ne szarozzál már.

Mindig és evör nehezíteni a sárgák dolgát.

A rengeteg lírai és fennkölt megfogalmazás után mindkét csapat megtalálta a titokzatos dobozt, így már azzal együtt érkeztek meg a műsorvezető Demcsák Zsuzsához és Gáspár Zsoltihoz.

A csapatok a következően alakultak:

Sárgák: Hevesi Kriszta, Görgényi Fruzsina, Völgyi Zsuzsi, Tuvic Aleksandra, Visváder Tamás, Szabó András Csuti, Cooky és Budavári Fülöp.

Pirosak: Nyertes Zsuzsa, Szorcsik Viktória, Smaltig Dalma, Szarvas Andi, Vajtó Lajos, ifj. Schobert Norbert, Dudás Miki és Mischinger Péter.

Gáspár és Demcsák próbálták felmérni a pár perc alatt kialakult erőviszonyokat. Az hamar egyértelművé vált, hogy akadnak a csapatokban önjelölt vezetők. Pár dolgot megtudhatunk a versenyzők egy részéről. Az ifjabb Schobert Norbert például azért jött a műsorba, mert bizonyítani akar. Hogy mit, az nem derült ki, cserébe a fiatal fiú elmesélte, hogy szülei mindig támogatják, így ennek a lehetőségnek is örültek. Norbi az édesanyját idézte:

Amíg nem tettél le semmit az asztalra, addig ne vágj fel, ha pedig már letettél, akkor azért ne.

Egészen megdöbbentő nézői élményt jelentett, amikor a versenyzők miniinterjúi közben kiírták a celebek nevét és foglalkozását. Előbbi azért volt érdekes, mert a résztvevők fele még celebkörökben is egészen ismeretlen, utóbbi pedig azért, mert olyan foglalkozásokat találtak ki a műsorszerkesztők a médiaszemélyiségek és megélhetési celebek mellé, amin nem lehetett nem nevetni.

A legjobb mégis Tuvic Aleksandra. Nála már meg sem erőltették magukat, csupán annyit biggyesztettek a neve alá, hogy: életművész.

Tuvic Aleksandra kifejtette, hogy nem ismeretlen számára a tanyasi élet, csupán a munka, ami vele jár, ugyanis világ életében mindenki megcsinált helyette mindent, és reméli, hogy ez a jövőben is így marad. Ehhez nem is jöhetett volna jobb műsorba.

Hamar megkezdődött a verseny, ugyanis a csapatoknak három feladatot kellett teljesíteniük, hogy leharcolják egymás között, melyikük foglalhatja el a parasztházat, és kiknek kell a pajtában tábort verni.

A Pulykaland névre keresztelt játékban egy „nagyon bátor” versenyzőt küldtek be egy pulykákkal és szénabálákkal telepakolt elkerített részre, hogy ott a csapatszínükkel megegyező zsákokat szedjenek össze, mindezt úgy, hogy egy vezetőnek választott játékos irányíthatta csak a bátornak kijelöltet. Ez nem tűnt túl bonyolultnak, ám ekkor derült ki, hogy a tehéntrágyából kibányászott dobozok szemkendőt rejtenek, így a vezetők üvöltve irányították a látásuktól megfosztott bátrakat.

A pirosak nyertek, ám a második csapatfeladatban a sárgák visszavágtak, ahol az volt a feladat, hogy két ember a lábánál összekötve minél több szalmát juttasson el egy ketrec emelőszerkezetébe.

A harmadik feladatot viszont újból a pirosak nyerték, így ők lehettek azok, akik a parasztházba költöznek be és a sárgáknak kellett a pajtában berendezkedniük.

Az már a csapatfeladatok alatt kiderült, hogy Szorcsik Viktória lenne az, aki egy esetleges Battle Royale, vagy Éhezők Viadala-játékban egyből a szövetségesei ellen fordulna és az első adandó alkalommal áldozná fel őket saját boldogulásáért, ám Szorcsik Viki gondoskodott róla, hogy ez a kép ne forduljon át pozitívba, csak elmélyüljön a nézőkben az adás előrehaladtával.

Cicaharc

Ugyanis a luxusfeleség Smaltig Dalmával úgy találtak egymásra, mint minden gimnáziumi osztály két legrosszindulatúbb lánya, akik már a gólyatáborban egyértelművé teszik, hogy ők nem tanulni jöttek a gimibe, hanem nyerni.

Persze most legalább valóban egy versenyről van szó, de nagyon érdekes taktika a lányok részéről, hogy már az első perctől egyéni játékot játszanak, azzal, hogy megbontják a csapatdinamikát.

A lányokat nézve szekunder szégyenérzet fogta el az embert, de nem annyira, mint Gáspár Zsolti bármelyik mondatától.

A férfi hihetetlenül kínos, és 2022-ben már egészen értelmezhetetlen beszólásokkal próbálta színesíteni a műsort, Demcsák Zsuzsa nem győzte visszafogni a Smaltig Dalma dekoltázsától eksztázisba jött műsorvezető-társát, aki nagyon szerette volna a luxusfeleséget felkísérni a házba, hogy – ahogy ő fogalmazott:

Megnézze a buláját.

A pajtába kényszerült sárga csapat minden megmozdulása szimpatikusabb volt, mint a Szorcsik–Smaltig-párossal tarkított piros csapaté, ahol az egyetlen mókás részt a beköltözésben az jelentette, amikor az olimpikon Dudás Miki a pottyantóst meglátva kiakadt, hogy este ki kell kelnie az ágyból, ha pisilnie kell. Őszintén kíváncsiak vagyunk arra, hogy otthon hogy oldja meg ezt a folyamatot az ágyból.

Na jó, az is egészen kedves jelenet volt, amikor Mischinger Péter meglátta az állatokat, és úgy reagált, mint Mardoll anno a Luxusfeleségekben:

Azért a sárga csapatnál is akadtak aranyat érő mondatok, mint például a terep felfedezésénél a következő párbeszéd:

Ez az ebédlőnk vagy az ágyunk?

Szerintem a munkahelyünk.

Ez ilyen szerszámos izé-bizé, vagy ilyen gyalu mi a jó ég

– zárta rövidre a felismerést Görgényi Fruzsina, aki a világ legfélreérthetőbb hangsúlyozásával állapította meg egy habverőről a következőt:

Ilyennel vert a nagymamám régen…

– majd egy indokolatlan szünet után befejezte a mondatot:

…habot.

Cooky a pottyantós vécéket látva teljesen magába zuhant.

Franciaországban volt pottyanó vécé, 1920-ban.

Míg a sárga csapatban Csutiról kiderült, hogy azonkívül, hogy ő egy ismert celeb exférje, és úgy mászik, mint Tarzan, addig a piros csapat háza táján tovább forrtak az indulatok. Vajtó Lajos, akit Demcsák Zsuzsa Donnak keresztelt, meg is fogalmazta, hogy valahogy fel kell oldani a két lány által generált feszültséget, mert különben nem lesz sok esélyük a sárga csapattal szemben. A legtöbb műsor elé ki szokták írni, hogy milyen kor alatt nem ajánlják. Igazából a Farm VIP első részét látva elég lenne a korhatárt elhagyva csak annyit feltüntetni:

A következő műsorszám megtekintése nem ajánlott.

Persze benne van a pakliban, hogy a későbbiekben a Don oldja a feszültséget, és a Szorcsik–Smaltig-párost látva nem fordulnak az emberek tömegesen terápiára, hogy feldolgozzák traumákkal teli gimnazista éveiket. Lehet, hogy nem ártott volna a kettőst Hevesi Krisztával egy csapatba tenni.

(Borítókép: Kaszás Tamás/Index)

Rovatok