Index Vakbarát Hírportál

Három méter magasról zuhant le Gerendás Péter, kórházba került

2022. december 4., vasárnap 16:40

A színész a Facebookon jelentette be, hogy jelenleg „a János kórház vendégszeretetét” élvezi, miután egy színházi próbán balesetet szenvedett.

Gerendás Péter azt írta, hogy az utóbbi napokban nagyon boldog volt, mivel csodálatos kollégákkal játszhatott együtt, de nemrég egy súlyos baleset beárnyékolta a napjait. „Két előadás között felmentem a gitáromat elhelyezni a kezdéshez, és lezuhantam 3 métert. Jelenleg a János kórház vendégszeretetét élvezem [...]. Nem akarom még elkiabálni, de óriási szerencsém volt” – írta a színész, majd kifejtette, hogy a baleset után a helyszínre érkező mentősök attól tartottak, hogy gerinctörést szenvedhetett.

„A kórházban rögtön a lábaimat nézték, de sem a gerincem, sem a lábaim nem törtek el. Csak a kulccsontom. Vállamon a fájdalom” – írta Gerendás Péter, majd arról is beszámolt, hogy a baleset áldozata lett a kedvenc spanyol gitárja is, amelyet még 1982-ben első feleségével vett Madridban.

Azóta ez a gitár állandó az életemben. Többen megvásárolták volna, de én nem adtam el. A sérüléseiből ítélve (ripityára törött) valószínűleg ráestem, így megmenthetett engem sok mindentől

– írta a posztban, amiből arra is következtetni lehet, hogy az esés után elvesztette az eszméletét is. Gerendás Péter végül azzal zárta a bejegyzést, hogy a körülményekhez képest jól van, és van mindene a kórházban, beleértve a szerető családot és a hűséges barátokat.

Fényképet most nem posztolok, nem akarom elrontani a napotokat. De mindenesetre a fejemen lévő színvilág a napsütés és az eső keverékéből létrejött égi tüneményhez hasonlítható. Egyelőre szépségversenyen sem indulok, de sajnos le kell mondanom a decemberi fellépéseimet. Ölelés Nektek!

– búcsúzott bejegyzése végén a színész.

(Borítókép: Gerendás Péter 2022. szeptember 21-én. Fotó: Szabó Réka / Index)

Rovatok