Index Vakbarát Hírportál

Zámbó Jimmy hatalmas összeget kért kölcsön halála előtt Delhusa Gjontól

2023. január 10., kedd 21:38

Halála előtt, szilveszterhez közeledve Zámbó Jimmy egy nagyobb összeget kért kölcsön Delhusa Gjontól, amit azonban sohasem kapott vissza az albán származású magyar énekes, mert a király néhány nappal később meghalt.

Sosem látott felvételeket tett közzé az RTL Fókusz című műsorában, amelyek Zámbó Jimmyről készültek az otthonában. A király becenéven ismert énekes éppen akkoriban került a csatornához, ahol új műsort kapott.

A videóban elmondta, hogy nem a sztárság foglalkoztatja igazán, sokkal inkább az, hogy ennyi ember szereti őt Magyarországon, valamint, hogy dalai oly sok embert megérintettek. A felvételekből az is kiderül, hogy miképp ismerkedett meg egymással Zámbó Jimmy és az albán származású magyar énekes, Delhusa Gjon.

Mint azt utóbbi meséli, a hetvenes-nyolcvanas években ismerkedtek meg, amikor amikor Zámbó éjszakai mulatókban énekelt. Gjoninak a kilencvenes évek végén a második legnagyobb magánkiadója volt. 2000 végén szóba került, hogy Jimmy további lemezeit ő adná ki.

Egy decemberi napon – a halála előtt pár nappal – Jimmy késő este meglátogatta, és előleget kért a következő lemezekre, méghozzá azonnal. Delhusa meg is adta neki a tekintélyes mennyiségű összeget, amit azonban soha nem kapott vissza, mert Zámbó Jimmy néhány nap múlva meghalt, ezek a dalok és lemezek pedig sosem készültek el.

(Borítókép: Zámbó Jimmy 1999. január 1-jén. Fotó: Földi Imre / MTI)

Rovatok