Index Vakbarát Hírportál

A 77 éves Nagy Feró megírta a végrendeletét

2023. január 15., vasárnap 10:24

A „nemzet csótánya”, Nagy Feró a 77. születésnapját ünnepli, a nyugdíj számára szóba sem jöhet, élvezi, hogy elfoglalt és négy unokája is fiatalon tartják. Kifogástalan egészsége ellenére időszerűnek tartotta, hogy szeretteiről előre gondoskodjon, ezért megírta a végrendeletét.

Nagy Feró mindennapjairól beszámolva elmondta, hogy egyáltalán nem bánja, hogy kevés a szabadideje. Ha több lenne, az sem okozna neki problémát, feltalálná magát: egy-két órát szívesen eltöltene otthon vagy játszana a kutyáival. 

Mégis azt mondom, inkább dolgozom, minthogy ne legyen érdeklődés irántam. Szerencsére nyáron sokat utazunk a zenekarral, nekünk az felér egy pihenéssel, csaknem egy nyaralással. A forgatásoknak jelenleg vége, de mindig van helyette más. Otthon is rengeteget feladat vár rám, jön a tavasz, ilyenkor az udvaron bőven akad munka, amint van egy kis szabadidőm, persze csinálom. Nem tudom, mit gondoljak, hála istennek vagy sajnos, de kevés időm van, bőven vannak felkéréseim, aminek örömmel teszek eleget. Kevesen tudják, de vasárnaponként a Királyi Rádiónál vezetek műsort, nincs egyetlen unalmas pillanatom sem 

– mondta a Beatrice frontembere. Kifejtette, hiába 77 éves, még nagyon jó erőben van, ugyanolyan dinamikus és fitt, mint valaha. Ezt egyrészt a Jóistennek köszöni, másrészt mindent megtesz az ellen, hogy „egy fáradt, vén, öreg bácsi” váljon belőle. 

Feleségére bízta a végrendelkezést

Nagy Feró elmondta, hogy annyira fontosak a szerettei, a családja, hogy ezért semmiképpen sem szeretne kellemetlenségeket hátra hagyni, ha eltávozik, ezért már meg is tette a szükséges előkészületeket. 

Az embernek komolyan kell venni mindent, és kötelessége gondoskodni a családjáról, így nekem is megfordult a fejemben a végrendelet. Nálunk azonban ennek az elintézését végül nem én vettem a kezembe, hanem a feleségem, de nekem ez tökéletesen megfelel. Elosztottuk, amink van, nekem az a fontos, hogy mindenki egyformán járjon majd jól, ha eljön az ideje. Persze nem nagy örökségről van szó! Van egy házam és két kutyám

– összegezte a zenész a Borsnak

Fél éve megszületett legkisebb, negyedik unokája, akiről azt mondta, hogy a legnagyobb boldogság az életében, amikor vele töltheti az időt.

(Borítókép: Nagy Feró. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok