Index Vakbarát Hírportál

Gordon Ramsay áramot vezetne a kerítésébe, és ráültetné gyerekeit, ha vegetáriánusok lennének

2023. január 16., hétfő 08:15

Elképesztő szabályokat állít gyermekei elé a népszerű skót sztárszakács, Gordon Ramsay. A családapa többek között nem engedi meg gyerekeinek, hogy vegetáriánusok legyenek vagy épp káromkodjanak.

Szülőnek lenni nem egyszerű – mondogatják időről időre a gyereket vállalók, akik ki-ki a saját szokásuk vagy elképzeléseik szerint vágnak bele a gyereknevelésbe. Van, aki rendkívül szigorú szabályok és előírások mentén igyekszik irányítani a gyerekei életét, míg mások sokkal liberálisabban állnak ehhez. 

Nincsen ekkora szerencséjük azonban a kemény stílusával és káromkodásaival elhíresült skót szakács, Gordon Ramsay gyerekeinek, akiktől édesapjuk legalább olyan katonás rendet és fegyelmet vár el, mint az éttermeiben dolgozó alkalmazottaktól. 

Talán szükség is van a rendre, ugyanis az 56 éves Ramsay-nek és feleségének, Tanának öt közös gyermeke van, a 24 éves Megan, a 23 éves Jack és Holly, a 21 éves Matilda és a mindössze hároméves Oscar.

A család pedig még tovább bővülhet hamarosan, ugyanis a sztárszakács véletlenül elkotyogta, hogy úton lehet a következő Ramsay, akinek azonban komoly rendszert kell megtanulnia születését követően. A Ramsay-gyerekek ugyanis édesapjuk szigorú szabályrendszerét kénytelenek betartani a családban, amelyek első hallásra meglehetősen különösen hangozhatnak egy kívülálló számára. 

Nem kapnak zsebpénzt, és az örökségből sem jut nekik 

A legtöbben gyerekkorunkban találkozhattunk azzal, hogy már amennyiben alapvetően járt nekünk zsebpénz, egy-két csínytevés miatt hamar megvonásban részesülhettünk a szüleink nevelő szándékának köszönhetően. 

Gordon Ramsay ugyan valóban meglehetősen szigorú természetű, vagyonát részben mégis megosztja gyermekeivel – akiket a spórolásra és a felelősségteljes költekezésre szeretné ránevelni a nekik szánt összegekkel, és az ahhoz kapcsolódó szabályokkal.

Megan, aki egyetemre jár, heti 100 fontot kap, a többiek pedig körülbelül 50 fontot kapnak hetente, azonban nekik kell ebből fizetniük a telefonszámlájukat, a buszjegyüket és a ruháikat is. Minél hamarabb átadjuk nekik a pénzügyi felelősséget, annál könnyebb lesz nekik később

– vélekedik a szakács. 

A zsebpénzért azonban meg is kell dolgozni, a gyerekeknek segíteniük kell a házimunkában, a vacsoráknál például ők terítenek meg és mosogatnak el, de van, hogy főzniük is kell, emellett pedig a házi feladatot is be kell mutatniuk, ha szeretnének a pénzhez hozzájutni – annak ellenére is, hogy Oscar kivételével már mindannyian nagykorúak. 

Pedig aztán bőven van miből osztogatnia Gordon Ramsay-nek, ugyanis az étteremtulajdonos vagyona állítólag 181 millió font (80,8 milliárd forint) lehet, amelyből azonban jelenlegi tervei szerint halálakor gyermekei nem részesülnek, ugyanis szeretné, ha a segítsége nélkül állnának a saját lábukra halála esetén is – emiatt a végrendeletében gyermekei nem osztoznak a vagyonon. 

Nem végtelenül szőrösszívű azonban a szakács sem, aki szeretné, ha gyermekei problémák nélkül indulnának az életben, ezért mindegyikük számára szeretné egy lakás árának 25 százalékát biztosítani, hogy az önrésszel már ne legyen problémájuk a fiataloknak. Hát nem nagylelkű?

Munkával sem szánja meg őket 

Ahogyan az a vállalkozó kedvű családapáknál lenni szokott, a legtöbben azon serénykednek gyermekük vagy gyermekeik születését követően, hogy a családi birodalmat minél előbb átadhassák az örökösöknek, akiket világéletükben erre neveltek és készítettek fel. Nincsen ez azonban így Gordon Ramsay esetében, aki kikötötte, hogy gyermekei semmiképpen sem kapnak nála munkát – még akkor sem, ha igazán szakácsok szeretnének lenni. Ugyanis nem szeretné, ha gyermekei elkényeztetetten nőnének fel, és úgy érnének el valamit az életben, hogy nem dolgoztak meg azért. 

Emiatt inkább hagyná, hogy másnál tanulják meg a szakmát, mintsem, hogy nála élősködjenek. 

Biztosan szégyellenem kéne magam amiatt, hogy egyenes és őszinte vagyok, de nem aggódom miattuk. Nem szeretném, ha a személyzetem azt mondogatná, hogy: 'B*szki, ez Ramsay gyereke, nem szabad vele keménykedni.' Szeretnél ebben a szakmában dolgozni? Menj el egy másik szakácshoz, tanulj valami újat, és úgy térj vissza, hogy valamivel tudsz javítani az én üzletemen

– idézi a szakácsot a The Mirror

Turistaosztály és semmi vegetarianizmus 

Legyen szó családi kirándulásról vagy a gyerekek baráti utazásairól, a pénzszórást ez esetben sem engedélyezi a szigorú családapa. Hiába a többmilliós vagyon, a család ennek ellenére sem magángéppel indul útnak, sőt a gyerekek a kereskedelmi repülőjáratokon sem a legkényelmesebb helyeken utaznak. 

A Ramsay-családban ugyanis csak a szülők utazhatnak az első osztályon, a gyerekek mind a turistaosztályon kénytelenek ülni.

Én Tanával balra fordulok, ők pedig jobbra, majd azt mondom a stewardessnek: 'Győződjön meg róla, hogy azok a kis sz*rosok nem jönnek a közelünkbe, mert én ezen a gépen aludni akarok. Kidolgoztam a belem is, hogy ilyen közel üljek a pilótához'

– magyarázta egyszer Ramsay.

Nem csak a levegőben vannak furcsa szabályai a séfnek, az pedig korántsem meglepő, hogy szakmai ártalomként rendkívül fontosnak tartja, mi az, amit gyermekei megesznek. 

Mégis furcsának tűnhet, hogy a legtöbb szülővel ellentétben nem az édességek és a csipszek ellen tiltakozik Ramsay, hanem a növényi étrendet tartja a legnagyobb ellenségnek, amelyet ehhez mérten nem is engedélyez gyermekei számára. 

A legnagyobb rémálmom az lenne, ha a gyerekek odajönnének hozzám, és azt mondanák: 'Apa, én vegetáriánus vagyok.' Akkor leültetném őket a kerítésre, és áramot vezetnék bele

– tette hozzá az édesapa, így gyerek legyen a talpán, aki ezt követően steak helyett tofuért mer majd kiáltani a vacsoraasztalnál… 

Az éjszakai telefonozás és a káromkodás is tilos 

Ahogyan a legtöbb helyen, Gordon Ramsay-ék otthonában is szigorú előírás vonatkozik a telefonozásra, és annak ellenére, hogy a gyerekek maguknak fizetik a számlát, éjszakára egyikük sem viheti be a szobájába a készülékeket, azt mindig az ajtó előtt kell hagyniuk. Továbbá hiába használ folyamatosan éles kifejezéseket és káromkodásokat a szakács, gyermekei számára a csúnya beszéd tiltva van a házban. 

A káromkodás az iparág nyelve. Amíg élünk, ez nem fog változni. Ők persze tudják, hogy csúnya szavakat használok, de mindig mondom nekik, hogy ez csak a munkám miatt van. Ők nem káromkodhatnak, és nem is szoktak

– magyarázta. 

Gordon Ramsay emellett elmondta, abba is beleszólása van otthon, hogy gyerekei kivel randiznak, azt pedig kiemelte, hogy David Beckham gyerekei tiltólistán vannak, így közülük biztosan nem válogathatnak a Ramsay-kölykök. 

(Borítókép: Gordon Ramsay 2022. július 2-án. Fotó: David Davies / PA Images via Getty Images)

Rovatok