Index Vakbarát Hírportál

Súlyos titokról rántotta le a leplet Brooke Shields

2023. január 22., vasárnap 10:06

Brook Shields a Csinos kislány című dokumentumfilmben mesélt róla, hogy fiatalkorában megerőszakolták. Mint elmondta, sokáig fel sem fogta, hogy mi történt vele. A támadó kilétét nem, de az erőszak részleteit felfedte.

Ezen a héten mutatták be a Sundance Filmfesztiválon a Csinos kislány / Pretty Baby: Brooke Shields című dokumentumfilmet, amelyben a főszereplő, Brooke Shields elárulta, hogy karrierje elején nemi erőszak áldozata volt.

A színésznő nem fedte fel a támadó kilétét, de az erőszak részleteiről mesélt. Az eset nem sokkal azután történt, hogy Shields befejezte a főiskolát, és munkavacsorára ment egy férfival. Elmondása szerint a vacsora végéhez közeledve kezdte azt érezni, hogy ideje lenne hazamennie, de vacsorapartnere felhívta magához, mondván, hogy rendel neki taxit, amit meg tud várni nála, kényelmesen.

Amíg a színésznő a taxira várt, a férfi eltűnt néhány percre a fürdőszobában, ahonnan meztelenül tért vissza, majd nekiesett Shieldsnek. A színésznő elmondta, hogy nem tanúsított semmilyen ellenállást, mert attól félt, hogy a férfi még erőszakosabbá válna.

Attól tartottam, hogy megfojt, úgyhogy nem álltam ellen, teljesen lefagytam. Csak az járt a fejemben, hogy egy „nem” talán elég lenne, és hogy ezt most valahogy túl kell élnem. Isten tudja, hogyan, de kikapcsoltam az agyam

– idézi a színésznő szavait az Entertainment Weekly.

A hazafele utat végigsírta a taxiban. A színésznő sokáig nem is szexuális zaklatásként fogta fel a történteket, még akkor sem, amikor egy szakember felhívta rá a figyelmét, hogy ez nemi erőszak volt.

Ebben a cikkben a szexuális visszaélés a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.

NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

(Borítókép: 2021. október 10-én. Fotó: Marvin Joseph / The Washington Post / Getty Images)

Rovatok