Interjút adott Nagy Feró: arról beszélt, hogy miként tekint a jobboldali kormányra.
A rockzenész a Karc FM Bezzeg című műsorának vendége volt. Azt mondta, hogy szerinte a mai rockzenészek többsége jobboldali, és visszautasította azt, hogy őket egyesek „agymosottnak” hívják. Mint mondta: szerinte inkább azok az agymosottak, akik ilyeneket mondanak őróluk.
Nagy Feró arra is kitért, hogy miért tiszteli Orbán Viktort. Azt mondta: szerinte a kormányfő „előrébb jár” a legtöbb embernél, jobban érti a világot, és ezért komolyan kell venni azt, amit mond. „Én szeretem őt. Viktor mellett van még egypár jó arc. A Semjén [Zsolt], a Szijjártó [Péter]” – mondta a zenész, hozzátéve:
Ha a Viktor megszólal a tévében, én rögtön nézem. Elfogultan nézem, de mégis mindig próbálok belekötni.
Nagy Feró azt is kifogásolta, hogy a jobboldalra ráhuzzák a „putyinista” jelzőt olyan intézkedéseknél, amelyek a magyarok érdekét szolgálják. Eközben viszont sokan nem veszik észre azt, hogy az Egyesült Államok „ügyködik” nagyon sok dolgon a háttérben, és szerinte a baloldal is sokszor a külföldi érdekeket képviseli.
Az interjú legvégén Nagy Ferót arra kérték, hogy röviden jellemezzen ismert magyar politikai szereplőket. Kádár Jánosra és Erdős Péterre egyaránt a „hazaáruló” szót használta. Antall Józsefról azt mondta, hogy nem tudta megítélni a tevékenységét, Horn Gyulát pedig „az utolsó tisztességes kommunistaként” írta le. Gyurcsány Ferencről azt mondta, hogy szerinte „iszonyú veszélyes”, Orbán Viktort látva pedig – mint mondta – az „Állj vigyázzba! Elöljáró!” parancsszó jut eszébe.
A teljes műsor itt megtekinthető: