Berúgta az ajtót, majd szó szerint eltaposta az aktuális közösségimédia-trendeket az elmúlt napokban a platformokat uraló rejtélyes, nagy piros csizma. Bár az MSCHF divatház által megálmodott Big Red Boots leginkább rajzfilmbe illő megjelenése szinte biztos, hogy a legkényelmetlenebb lábbelik versenyében is elindulhatna, az exkluzív darab mégis milliós megtekintésekhez juttatja a sneakerinfluenszereket az interneten. De mégis mi lehet a mókás gumicsizma sikere?
Az Instagramot vagy a TikTokot görgetve szinte már nincs olyan felhasználó, aki ne találkozott volna a közösségi oldalak ajtaján a kopogást mellőző, talppal beköszönő Big Red Boots-jelenséggel, azaz a nagy piros csizmával, amely első ránézésre egy túlméretezett, bumszli, rajzfilmekben látható gumicsizmára hasonlít leginkább.
A többek között a Hupikék törpikékben, az Astro Boyban vagy a Super Marióban feltűnő különös piros csizmákat az MSCHF, egy New York-i divatház keltette életre, amely kinézete miatt pillanatok alatt vírusszerűen kezdett terjedni a közösségi médiában. A február 16-án a nagyközönség számára is elérhetővé vált lábbeliket a hivatalos megjelenés előtt csak limitált mennyiségben bocsátották ki influenszereknek és hírességeknek – a darabok pedig szó szerint levették a lábukról a divatőrülteket.
De mi lehet a titka egy olyan, már ránézésre sem a kényelmet szolgáló lábbelinek, amelynek rikító piros színe van, magassága meghaladja egy kétliteres üdítő palackját, súlya pedig annyit nyom, mint egy átlagos csecsemőé?
Az egyenként több mint 1,5 kilogrammot nyomó csizma ára sem éppen arra sarkallja az embert, hogy azonnal a boltba rohanjon érte, a 350 dolláros, körülbelül 123 ezer forintos vételár meglehetősen soknak tűnik egy tulajdonképpen használhatatlan lábbeliért.
Azt ugyan egyelőre nem tudni, összesen hány pár csizmát értékesítenek majd, azonban több sztársportoló, előadó és influenszer már napok óta hatalmas elérést és nézettséget, így hírverést generál a Big Red Bootsnak.
A cipőből előzetesen próbadarabhoz jutó sneakervloggerek a közösségi médiában milliós megtekintésű tartalmakat gyártottak, amelyek elképesztő sebességgel terjednek a platformokon. Közülük is kitűnik az a divatőrült nagypapa, aki @Jaadiee felhasználónéven a TikTokon a legújabb és legkülönlegesebb cipőket szokta időről időre bemutatni.
A fiókot egy fiatal férfi üzemelteti, aki a nagypapájáról készít videókat a közösségi oldalra, aki amellett hogy hozzájutott a különleges csizmákhoz, különböző outfitvariációkat is bemutatott a felvételeken. Lehet, hogy mégis meg lehet stílusosan jelenni egy ilyen gumicsizmában?
Ezt ízlése szerint mindenki döntse el maga, azonban a dizájn elemeinek figyelemmel kísérése mellett – ahogy a legtöbb lábbelink esetében – fontos prioritás az is, hogy mennyire praktikus és kényelmes a viselése.
Ahogy első ránézésre is feltűnik, a cipő viselése korántsem leányálom. A lábbelit tesztelő Jacob Gallagher, a The Wall Street Journal újságírója szerint a járást már maga a cipő súlya és szélessége megnehezíti, így mivel a lábfejeknél tényleg hatalmas a csizma, nehéz úgy járni, hogy a két láb ne ütközzön össze vagy ne akadjon bele semmilyen akadályba úton-útfélen.
A lábbeliben már a lépcsőzés is életveszélyese lehet, ugyanis nagyon nehéz stabilan venni a fokokat anélkül, hogy valaki ne sérüljön meg komolyabban. Egy-egy ilyen jelenet végignézése valóban rajzfilmbe illő lehet, azonban aligha ez volt a tervezésnél a márka célja.
Az eddig felsorolt negatívumok ellenére a különcség és a státusz szimbolizálása mellett pozitívuma is van a csizmának, ugyanis
a gumitalp valóban rajzfilmekbe illő, rugózó, pattogó érzést ad viselőjének, ami leginkább ahhoz hasonlítható, mint amikor a népszerű videójátékban Super Mario gombáról gombára ugrál.
Ráadásul egy komolyabb esőzés esetén sem kell aggódnunk az elázó zokni miatt!
Ahogy az influenszer nagypapa bizonyította, stílusosan is meg lehet jelenni a lábbeliben, mégis nehezen elképzelhető, hogy valaki úgy menjen be ezekben a csizmákban a munkahelyére vagy vonuljon végig egy nyüzsgő utcán, hogy az emberek ne azt gondolják, pillanatokkal ezelőtt a hupikék Törppapáról rángatta le a cipőt.
Bármelyik rajzfilm is ihlette a csizma megtervezését, a Big Red Boots az eddigi csúcsa lehet az elmúlt években csúcsra járatott sneakermániának.
A különleges sportcipőkért rajongó közönség körében a különböző animék és rajzfilmek szereplőivel vagy jeleneteivel díszített egyedi lábbelik, Nike Air Force-ok és Air Maxek vagy Adidas Superstarok eddig is meglepően sikeresek voltak, ennek tudatában pedig a csizma megjelenése sem annyira indokolatlan, mint első pillantásra tűnik. Olyannyira nem, hogy a New York-i márka mellett a Balenciaga is dobott már hasonló csizmát a piacra, amely kis eltéréssel, részben eltérő formatervezéssel, fekete színben elérhetők az ínyencek számára.
A Big Red Boots súlya, színe, formája és anyaga ugyan már magában is teljesen ellehetetleníti a lábbeli praktikusságát és használhatóságát, a borsos ár mellett a cipő viselése, sőt már fel-le vétele is komoly problémát okoz egyeseknél.
Több influenszer töltött fel konkrét esetről videót, amelyekben azzal küzd, hogy megszabaduljon a nagyra szabott gumicsizmától, ami sokszor két-három másik személy segítségével sem vehető le könnyen.
Erről töltött fel TikTok-oldalára videót a @lilap3 névre hallgató felhasználó is, aki a felvételen egy üzlet közepén fekszik a padlón, miközben a barátai próbálják lehúzni a lábáról a gumicsizmát – láthatóan inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Végül ugyan a tűzoltóság kihívása nélkül sikerült kiszabadulnia a „zs kategóriás vígjátékokba illő kutyaszorítóból, nehezen elképzelhető, hogy valaki arra vágyna a hétköznapokban, hogy a viselt lábbeli levétele is komoly stresszhelyzetet okozzon.
A divatrajongók körében a csizma ugyan valóban egy újabb olyan darab, amivel igazán különlegesen jelenhetnek meg, a Big Red Boots kiadása sokkal inkább médiamanipulációnak, médiahacknek tűnik, nem pedig komoly divathóbortnak.
Ez a szándék a tapasztalatok szerint nem is áll távol a márkától, ugyanis az MSCHF volt az, amely korábban azzal került be a hírekbe, hogy Lil Nas X rapperrel közreműködve dizájnolt egy Nike Air Max 97-es, vörös-fekete színű „sátáncipőt”, amelynek levegős talprésze állítólag valódi embervért tartalmazott, emellett pedig a sátánizmus szimbólumaként ismert, ötágú csillag is helyet kapott a lábbelin.
Ez a történet nem ért véget happy enddel, a Nike beperelte a márkát, amely így kénytelen volt az eredeti darabáron – több mint ezer dollárért – visszavásárolni az ördögi lábbeliket az ügyfelektől, azonban a kibocsátott 666 darab cipőnek köszönhetően a MSCHF nevet a divatszakmában is mindenki megismerte.
A legtöbb ember ízlése köztudottan különböző, az MSCHF polgárpukkasztó cipőivel pedig láthatóan továbbra is egy igazán kis réteget igyekszik elérni, amelyek a hirtelen jött internetes hírnév ellenére nagy tömegek körében a közeljövőben sem lesznek elterjedtek. De vajon mi következik a sátáni cipő és a rajzfilmcsizma után?
(Borítókép: Zach Beeker, Tyler Ross / Getty Images)