Index Vakbarát Hírportál

Azahriah szerint a Sztárban Sztár egy sz.r trash, amiben a zsűri riszálva flessel

2023. február 20., hétfő 15:39

Úgy tűnik, a fiatal előadónak több problémája is van a TV2 „killer formátumával”, amiben idén több pályatársa is szerepel. Hogy pontosan mi a gondja a műsorral, azt Insta-sztorijában fejtette ki, ami azóta persze már nem elérhető.

Ahogy korábban megírtuk, vasárnap este elkezdődött a TV2 Sztárban Sztár című műsorának 9. évada, amelyben nemcsak a zsűri, hanem bizonyos szempontból a szabályok is megújultak. A nagyszabású produkcióban ezúttal is 12 versenyző küzd meg a Magyarország legsokoldalúbb előadója címért – hogy pontosan kikről van szó, azt január végén leplezte le a csatorna.

Az előadók között idén Judyt (Groovehouse), Sipos Tamást (Irigy Hónaljmirigy), Gubik Petra énekes-színésznőt, Zdroba Patrikot, Schoblocher Barbarát (Blahalouisiana), Molnár Tibor Attilát, azaz Trap kapitányt, Tarján Zsófit (Honeybeast), Valkusz Milánt (Valmar), Halastyák Fannit (Nemazalány), Kiss Ernő Zsolt színész-táncművészt, Oláh Ibolyát és Kamarás Ivánt láthatják a nézők. 

Az első adásról született beszámolónkat itt éri el.

Azahriah nincs elragadtatva

Az első adásban egészen kiemelkedő produkciók is képernyőre kerültek, amelyeket, úgy tűnik, Azahriah is nyomon követett: a 21 éves előadó – akiről legutóbb akkor született töménytelen mennyiségű cikk, amikor egy koncertje után megcsalta a barátnőjét egy rajongóval – Insta-sztorijában reagált a látottakra, kiemelve Molnár Tibor előadását, aki Desh Kukásautó című számával debütált a műsorban. 

Nagyon jól nyomta faszim a Sztárban Sztárban, nem ellene irányul a kiírásom

– szögezte le rögtön szösszenete elején, majd ezután keményen megkritizálta a műsort, azt, hogy kik és miért szerepelnek ott, illetve magát a zsűrit is.

„Vicces látni, hogy megjelenünk full kívülről víziókkal, majd amikor a megélhetésre összpontosult kereskedelmi TV látja, hogy jaj, ezt nézik, erre igény van,

MÁR EGYBŐL A SAJÁT TRASH, SZAR MŰSOROKBA INTEGRÁLJÁK, AHOL A ZSŰRI RISZÁL MEG FLESSEL A ZENÉRE,

mindent megtesz, ami a néző dolga lenne, nem egy zsűrinek. Vagy akkor ne nevezzék zsűrinek a bagázst, csak fanoknak. Nincs szakmai vélemény, nincs innovatív ötlet, alig-alig számít a zenei hozzáértés, csak az, hogy a hype-ot, amit mi hoztunk, és pont azért szerettétek meg, mert végre valami olyan, ami nem szalagon gyártott, azt is konzummá és fogyasztóivá zülleszteni” – fejtette ki véleményét a sztoribejegyzésben, amit az nlc.hu szemlézett. 

Mindenről a csatorna tehet?

A fentiek alapján feltehetőleg Azahriahnak azzal van baja, hogy olyan előadók, mint Schoblocher Barbara (Blahalouisiana) vagy Tarján Zsófi (Honeybeast), akik korábban nem szerepeltek hasonló jellegű műsorban, beálltak a versenyzők közé. Láthatólag mindezt a csatornának rója fel, holott valószínűleg senki nem tartott pisztolyt az előadók fejéhez, hogy márpedig szerepelniük kell a Sztárban Sztárban. Ennek az egésznek win-win alapon egyébként is két oldala van:

  1. A kereskedelmi csatornák valóban úgy castingolnak, hogy minél szélesebb közönségréteget el tudjanak érni a műsoraikkal, hiszen a nézettség mindenek előtt áll, a legjobban teljesítő produkciók esetén ugyanis magasabb áron tudják értékesíteni a reklámfelületeiket. Ezt fel lehet róni ugyan, de teljesen felesleges – a világ így működik, és kész.
  2. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a szereplők is ugyanúgy profitálnak ebből a szituációból: elég csak Marics Péter példáját venni, akinek bár korábban is nagy volt a rajongótábora, TV2-s szereplésével egy egészen másfajta közönséghez is eljutottak a ValMar dalai, aminek köszönhetően mostanra valószínűleg nincs olyan ember az országban, aki ne ismerné a nevét. 

Hogy Azahriah nem vállal ilyen jellegű szerepléseket, az a saját döntése – bár arról egyelőre nincs információ, hogy egyáltalán volt-e bármelyik kereskedelmi csatornától hasonló megkeresése. Azzal pedig, hogy a zsűri szerinte nem hiteles, nos,

valóban nem ártana jóval több szakmaiságot vinni a dologba, csökkentve a folyamatos ökörködéseket,

de végső soron ez egy szórakoztató műsor, amelyben a zsűritagok arca is meghatározónak számít. Nem egy klasszik tehetségkutatóról van szó, mint a Megasztár vagy az X-Faktor, hiszen akik itt színpadra állnak, azokat ugye már nem kell felfedezni. 

(Borítókép: Azahriah. Fotó: Karip Tímea)

Rovatok