Index Vakbarát Hírportál

Tóth Andi történelmet akart írni, de lekeverték a többiek

2023. március 6., hétfő 05:51

Megugorhatatlan feladatok és szétcsúszott pontozás jellemezte a Sztárban Sztár harmadik adását, amelyben már rögtön az elején összeszólalkozott a zsűri. Tóth Andi szigorított volna az értékelésen, ám a magyarázatát olyan hosszúra nyújtotta, hogy a többiek végül beléfojtották a szót, melynek eredményeképp nem is sikerült megreformálnia a rendszert. Ezen a héten is elbúcsúzott egy versenyző – Lukács László nem hozott szerencsét a műsorban.

Harmadik adásához érkezett a TV2 átalakulós show-műsora, amelyben Zdroba Patrik és Tarján Zsófi kiesése után ezen a vasárnapon tíz versenyző állt színpadra. Arról már az előző héten lerántották a leplet, hogy a szereplők mely előadók bőrébe bújnak majd, ám hogy milyen dalt adnak elő, ezúttal is csak élesben derült ki.

Mint ismert, a Magyarország legsokoldalúbb előadója címéért versengő játékosok produkcióját a kilencedik évadban Lékai-Kiss Ramóna, Papp Szabi, Kökény Attila, Tóth Andi és Marics Péter pontozza, akiket a show házigazdája, Till Attila már az adás indulása előtt felkeresett az öltöző-lakókocsiknál. Az újabb kulisszavideót, amelyben ezúttal Papp Szabival és Tóth Andival csevegett, a műsorvezető szokás szerint a közösségi oldalán publikálta. 

A felvételből egyebek mellett az is kiderült, hogy a múlt heti, extravagáns öltözete után ebben az adásban Tóth Andi már a sminkjével is feltűnést fog kelteni – hogy milyen szerelésben érkezik majd, azt kezdés előtt nem sokkal egy közös fotón tekinthették meg Till Attila Facebook-oldalának követői.

Tóth Andi öltözéke vitte el a show-t megint

Ezúttal egy Lady Gaga-dallal nyitották meg az estét a versenyzők, amelybe a vége felé – megcsillogtatva a tánctudását – Till Attila is bekapcsolódott. A közös produkció után kínos rímekbe faragva tálalták a nézőknek, hogy a szereplők mely előadókat utánozzák a műsorban, majd kezdetét vette a kötelező ruhamustra, amire ugyan Tilláék most nem szántak olyan sok időt, azért érdemes róla szót ejteni. 

Lékai-Kiss Ramóna egy csillogó kék masni hatását keltette abban a vállban erősen hangsúlyos ruhában, amiről csak később derült ki, hogy az alja miniben végződik, Marics Péter pedig egy tüskés szegecsekkel ellátott felsőben és kesztyűben foglalt helyet. Kökény Attila és Papp Szabi magukhoz képest is meglehetősen visszafogott szerelésben érkeztek, ellentétben Tóth Andival, akinek az előző adásban magára tekert pántokat is sikerült felülmúlnia a mostani szettjével. 

Az énekesnő ugyan egészen nyakig húzta a cipzárját, ám a rövidre vágott felsője konkrétan láttatni hagyta alulról a kebleit, az első produkció után pedig azonnal meg is ragadta az alkalmat, hogy a székéből felugorva megmutassa, bizony az egész szerelése csak valamiféle body. Miután Tóth Andi egy gyönyörű, fiatal nő, talán érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy ha nem ennyire hiányos öltözetben szerepeltetnék, akkor is ugyanúgy, sőt talán jobban is ragyogna – arról nem beszélve, hogy ez mégiscsak egy 12-es karikával ellátott műsor. Bár feltehetőleg a szerkesztők pont az ilyen szerelésekkel akarnak extra sajtómegjelenéseket generálni. 

Legyen szigor – vagy mégse?

A versenyzők közül Kamarás Iván állt először színpadra, akinek Jim Carrey-t kellett alakítania a Maszk című film Cuban Pete című betétdalát énekelve. Miután ebben a produkcióban a színészkedés igencsak előtérbe kerül, Kamarásnak testhezálló volt a feladat, ami persze nem jelenti azt, hogy nem kellett brutálisan sok munkát tennie bele. A színész becsülettel hozta a kötelezőt, amit a zsűri is elismert, Lékai-Kiss Ramóna pedig arról sem feledkezett meg, hogy a csatorna új sorozatát, amiben Kamarással együtt szerepel, az értékelésnél kicsit bepromózza. 

Érdekes, hogy a zsűritagok közül pont Tóth Andi volt az, aki kimondta végre, ami eddig is világos volt: hogy a pontozásuk tulajdonképpen semmit nem ér, és elég lenne akár ötös rendszerben értékelni, hiszen folyamatosan kilenc meg tíz pontokat adnak. 

Én nagyon szomorú voltam, hogy a Zsófi kiesett. Igazából sokkal, de sokkal szigorúbban kell döntenünk, mert olyan pontokat adunk, hogy elég lenne egy 5 pontos skála. 8 alatt nem adtunk, és kell, hogy lejjebb is adjunk. Szóval szigorúbb leszek, és mindenki szigorúbb lesz, remélem 

– szögezte le, miután szót kapott.

Ülnek itt olyanok, akik a műsorban is szerepeltek. Mivel nekem nagyon sok olyan produkcióm volt, amiben koreográfiám is volt, és nagyon mérges voltam, miután kaptam egy 9-est, és valaki olyan produkciót nyújtott, amiben nem volt koreográfia, kapott 10-et. Nem értékelték a pluszmunkámat. Szerintem nagyon fontos értékelni azt, hogy te közben táncolsz és énekelsz, színészkedsz. Ez sok. Van, aki csak megáll és leutánoz valakit 

– folytatta az énekesnő, ám miután túl hosszúra nyújtotta a mondandóját, a többiek a műsoridőre hivatkozva megpróbálták félbeszakítani. Tóth többször is csöndre intette őket, mire végre sikerült lekeverniük. Marics Péter egyébként egyetértett azzal, hogy szigorúbbnak kell lenniük, mert ahogy fogalmazott, mindenkinek fájt, hogy Tarján Zsófi távozott az előző adásban. Ehhez képest Kamarás pontozása nem nagyon tükrözte a felvázolt elveket: Kökénytől és Maricstól 10, a többiektől 9 pontot kapott. Ráadásul a műsor további részében sem mentek 7 pont alá a döntnökök – ezt is csak Tóth Andi merte meglépni párszor –, sok esetben pedig egyáltalán nem volt következetes az értékelésük.

Halastyákkal megint jól kitoltak

Sipos Tamást, aki ezúttal Korda György bőrébe bújt, valamiért nem méltatta pontszámokkal annyira a zsűri, mint amennyire megérdemelte volna. Pedig Kökény Attila ki is emelte, hogy Siposnak pont azért van nehéz dolga, mert világ életében parodizált, itt pedig nem szabad, hogy elviccelje a feladatot. Láthatóan egyébként nem is ez a szándéka, sőt úgy tűnik, nagyon is igyekszik, hogy hiteles legyen a színpadon. Korda Györgyöt hangban teljesen jól le tudta venni, és mivel ebben a produkcióban nincs különösebb koreográfia, ezért nem is mozogta túl a dolgot, mégis gyengébb pontszámokat kapott, mint Kamarás Iván és az őt követő Schoblocher Barbara, aki biztos, hogy rengeteg munkát tett abba, hogy Michael Jacksonként bizonyítson, ám sem hangban, sem mozgásban nem volt tökéletes.

Persze lehet azzal érvelni, hogy melyik feladat mennyire nehéz, hiszen láthatóan nem egyformán bonyolult karaktereket kapnak a versenyzők, Michael Jackson pedig valóban az a kategória, akit képtelenség pontosan leutánozni, a hangszíne miatt viszont egy nőnek azért talán egyszerűbb – és nem nehezebb, mint ahogy azt a zsűri hangsúlyozta. Egyedül Marics Peti volt, aki ki merte mondani, hogy mozgásban és dinamikailag sem volt meg 100 százalékosan a produkció – tény, hogy az énekesnő nagyon sok mozdulatot lemásolt, Jacko arcmimikáját szinte tökéletesen, de ha egészében nézzük az előadást, Maricsnak igaza van. Ennek ellenére az ő pontozásán sem látszott, hogy bármivel is elégedetlen lenne, Papp Szabi meg Kökény pedig szabályosan le volt nyűgözve a látottaktól. 

Schoblocherrel ellentétben inkább Halastyák Fanni volt az, akivel tényleg jól kitoltak. Neki a tankcsapdás Lukács Lászlót kellett alakítania, amit az énekes karakteres hangja miatt – főleg nőként – szinte lehetetlen megugrani. Talán Oláh Ibolyának ment volna, illetve Gubik Petra is érdekes lenne ebben a szerepben azok után, hogy az első adásban meglepően jól hozta az AC/DC frontemberét. Bár nagyon törekedett rá, Halastyák hangban teljesen tévúton járt – a megjelenése ugyan lukácsos volt, azzal viszont szépen tönkretették a látványt, ahogy Sidlovics Gábort és Fejes Tamást imitálták, utóbbit egy szőke, rövid hajú férfival helyettesítve. Papp Szabi persze hangsúlyozta, hogy a rock and roll nem feltétlenül az éneklésről, hanem inkább a hitelességről szól, ám ha valami nincs meg hangban, az ebben a műsorban azért nem igazán nyerő. Ehhez képest Halastyák nem kapott olyan rossz pontszámokat – még a szigorral fenyegetőző Tóth Andinál is nyolcast ért a produkció. 

Kiss Ernő Zsolté viszont már nem – a színész-táncművész volt az első, akinek Tóth Andi 7 pontot adott, ami egyáltalán nem meglepő. Kylie Minogue volt a feladata, s bár igyekezett női hangon énekelni, igen messze volt az eredetitől. Ráadásul – noha a klipben az énekesnő többféle szerelésben is megjelenik – pont egy olyan öltözéket sikerült ráadni az előadóra, ami már eleve parodisztikussá tette a produkciót. Kiss Ernő Zsolt egy szűk gatyában és topban állt színpadra, ami feltehetőleg eleve kényelmetlenné is tette számára a szituációt. Látszott is, hogy igyekezett inkább humorossá tenni a dolgot, ami valahogy mégsem sikerült. Az értékelésnél Marics is ezt a vonalat erősítette volna a

hol van a tököd? 

kérdéssel, de a viccnek szánt beszólás nem ütött olyan nagyot. Talán itt igazolódott be leginkább, hogy mennyire nem vették komolyan a zsűritagok Tóth Andi kezdeményezését a reális értékelésre – erre a produkcióra ugyanis Kökény Attila például maximumot adott. 

Gubik Petra parádésan „cigánykodott”

Valkusz Milán ebben az adásban Chuck Berryként állt színpadra, és érezhetően nagyon jó hangulatot sikerült teremtenie a stúdióban. A döntnökök mégis lehúzták, és ő maga is hangot adott annak, mennyivel gyengébben teljesített, mint amire számított – pedig egyáltalán nem volt rossz a produkciója, sőt! Ugyan Papp Szabi szerint a rongylábúság elvette azt az energiát, ami eredetileg megvan a dalban, Tóth Andi pedig emellett hangban sem érezte tökéletesnek Valkusz teljesítményét, Lékai-Kiss Ramóna és Marics Peti biztatta a versenyzőt, ők egyáltalán nem találták gyengének a látottakat. Pontokban viszont a többi versenyzőhöz képest szépen lehúzták Milót – csak Maricstól kapott 9-est, Tóth Andi 7, a többiek 8 pontra értékelték.

Molnár Tibor ebben az adásban is remekelt. Mick Jaggert kellett utánoznia, akit hangban és karakterben is csaknem tökéletesen hozott. Trap kapitány egyébként láthatóan nem izgulja túl a műsort, a kritikák sem keserítik el, ahogy az sem, ha a veszélyzónában találja magát, ami ezen az estén ismét megtörtént vele. Pedig a teljesítményébe most sem lehetett belekötni, a zsűritől is csaknem maximumot kapott. Gubik Petra szintén odatette magát, ő most Nótár Mary bőrébe bújt, és ebben a szerepben érezhetően lubickolt is. Papp Szabi meg is jegyezte, hogy szabályosan élt és tündökölt a színpadon, ami rájuk is átragadt rögtön – a döntönkök egy ponton felugrottak és onnantól állva buliztak a produkció alatt.

Ezen a színpadon még soha senkinek nem sikerült így cigánykodnia! Jöhetsz velünk haknizni! Eladlak!

– poénkodott Kökény. Tóth Andi eközben szavazásra buzdította a nézőket, ám nem elsősorban azzal érvelt, hogy mennyire jó volt Gubik, hanem hogy nő – szerinte ugyanis a hölgy versenyzőket a nőtársaik leszavazzák, pedig fontos lenne, hogy nő nyerje meg a műsort, mert még sosem volt ilyen. Ez picit azért furcsán hangzott pont egy zsűritag szájából, mert így a részrehajlás ténye is felmerülhet az értékelésnél. Ettől függetlenül Gubik Petra tényleg parádés teljesítményt hozott, amit a döntnökök egyöntetűen maximumpontra értékeltek, és a nézők első körös szavazatait összesítve ezen az estén ő lett a napi győztes is. 

Mitől fél a zsűri?

Oláh Ibolya ezúttal Bruno Mars egyik legismertebb számával állt színpadra. A karaktert jól hozta, lazán és magabiztosan vette birtokba a színpadot, hangban viszont nem sikerült 100 százalékosan megugrania a feladatot, ami nem csoda, miután nagyon karakteres hangszíne van az énekesnőnek. Furcsa módon ezt egyedül Tóth Andi, illetve Marics Peti merte megjegyezni a zsűritagok közül, a többiek mind a hangulatra és a koreográfiára koncentráltak, holott a hangutánzás is része a feladatnak, és egészen biztos, hogy maga az énekesnő is tisztában van azzal, hogy az egyedi hangszíne miatt neki ez nem megy olyan könnyen. 

Félreértés ne essék, klassz előadást láthattak a nézők, de mintha a zsűri Oláh Ibolya esetében valamiért nem merne úgy kritikát megfogalmazni, ahogy a többi versenyzőnél. S bár a két legfiatalabb döntnök most mondott valamit, amit egyébként nagyon jól láttak, az ő pontozásukon sem igazán látszott, hogy bármivel is elégedetlenek lennének – mindketten 9-esre értékelték a produkciót, míg a többiek szerint maximumot érdemelt.

A szerkesztők az adás végére hagyták a csavart, amit Judy által valósítottak meg: az énekesnő a versenytársát, Oláh Ibolyát alakította, a Magyarország című dalt énekelve. Ennél a produkciónál már jóval tökéletesebb volt a hangutánzás, Judynak sikerült Oláh rozsdás hangszínén megszólalnia, s bár a szövegben mintha rontott volna, illetve az utolsó sornál picit magasságban is megcsúszott, összességében egy jó produkciót láthattak a nézők. Lékai-Kiss Ramóna és Marics Péter el is érzékenyült közben, és ugyan a többiektől Judy kapott kritikákat, a pontszámokon végül ez alig látszott meg. 

Szokás szerint ebben az adásban is el kellett búcsúzni egy versenyzőtől. A nap győzteseként Gubik Petra elkerülte a veszélyzónát, ahova ezúttal Molnár Tibort, Halastyák Fannit és Kiss Ernő Zsoltot száműzték a nézők. A zsűri végül Trap kapitányt mentette meg a kieséstől – furcsa egyébként, hogy az ítészek még ilyenkor is magyarázkodásba bonyolódnak, holott csak egy-egy nevet kellene mondaniuk. Tóth Andi ráadásul kissé sértően érvelt: azt mondta, azért szavaz Molnár Tiborra, mert szerinte a nézők közül úgyis inkább a fiatalok voksolnak, akik reményei szerint Halastyák Fannit megmentik majd. Ez nem volt túl kedves kijelentés Kiss Ernő Zsoltra nézve, aki egyébként végül versenyben maradt. 

(Borítókép: Sztárban Sztár 9. évad, 3. adás. Fotó: Papajcsik Péter)

Rovatok