Index Vakbarát Hírportál

A Punnany Massif frontemberének véralvadásgátlón kell élnie

2023. március 19., vasárnap 13:59

Vérrög keletkezett Farkas Roland Wolfie, a Punnany Massif funkzenekar alapító-frontemberének lábában, és nemrég kórházba került trombózis miatt.

Közösségi oldalán jelentkezett nemrég az állapotával kapcsolatban Farkas Roland, művésznevén Wolfie, a Punnany Massif frontembere. A zenész egy Balit és Vietnámot érintő, világ körüli út után tért vissza családjával Magyarországra, nem sokkal később azonban kórházba került trombózis miatt.

Farkas Roland a bejegyzésében azt írta, sokan érdeklődtek az állapota felől. A poszt szerint egy 10 centiméteres vérrög keletkezett a lábában, és emellé tüdőembólia is kialakult nála. Azt is közölte, hogy minimum fél évig biztosan véralvadásgátlót kap, így többek között alkoholt sem fogyaszthat.

Átmenetileg a kedvenc szórakozását, a szaunázást és gyógyfürdőzést is el kell engednie.

Ami fura volt, hogy a sajtó így felkapta az esetem. Szeretném is megkérni a média munkatársait, hogy ezen ügyben ne keressenek. A kiszolgáltatott helyzetemet nem szeretném felhasználni, hogy fókuszban legyek. Titeket meg megkérlek, hogy kicsit hagyjatok most pihenni, van mit feldolgoznom. Köszi!

– fogalmazott bejegyzésében Wolfie, aki külön megköszönte az ellátást a Honvédkórház személyzetének, különösen az angiológiai osztály dolgozóinak, emellett párjának is hálás volt.

(Borítókép: Wolfie (Farkas Roland) a Punnany Massif koncertjén az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT) Sukorón 2021. augusztus 10-én. Fotó: Vasvári Tamás / MTI)

Rovatok