Index Vakbarát Hírportál

40 millió dollárra perelte be Bad Bunnyt volt barátnője

2023. március 22., szerda 06:23

A popszupersztár Bad Bunnyt 40 millió dollárra (14,5 milliárd forint) perli volt barátnője, aki szerint a férfi engedély nélkül használta fel a róla készült felvételt két dalában is.

Carliz De La Cruz Hernández és a Bad Bunny művésznéven ismert Benito Martínez Ocasio még jóval a popsztár karrierjének beindulása előtt, 2011-ben jöttek össze, mindketten ugyanabban a szupermarketben dolgoztak – írja a BBC. Hernández szerint még 2015-ben rögzítette telefonjával a popsztár dalaiban visszatérő „Bad Bunny baby” kifejezést, ami a 2017-es Pa Ti és a 2022-es Dos Mil 16 című számában is hallható.

A hangfelvételt egy barátja fürdőszobájában – mivel ez volt a legcsendesebb hely – rögzítette több verzióban is, majd átküldte akkori barátjának. A Pa Ti óriási népszerűségnek örvend, már több mint 355 millióan megnézték YouTube-on és 235 millióan játszották le Spotifyon.

A nő ügyvédjei azt állítják, hogy néhány nappal Bad Bunny legutóbbi, Un Verano Sin Ti című albumának tavalyi megjelenése előtt a férfi képviselői 2000 dollárt ajánlottak neki a hangfelvétel szerzői jogaiért. Hernández visszautasította ugyan az ajánlatot, de mint ismert, ennek ellenére is az ő hangja hallható a lemezen. Hernández szerint a felvételt koncerteken is felhasználták, és mint mondja, ez „súlyos gondatlanság, rosszhiszeműség, és ami még rosszabb, a magánélete, erkölcse és méltósága elleni támadás”.

A legutóbbi album megjelenése óta több ezer Bad Bunny-rajongó írt üzenetet Hernándeznek, ami miatt szorong, illetve már több pszichológust is felkeresett emiatt.

A pár 2016-ban szakított, majd a következő évben rövid időre újra összejöttek. De La Cruz asszony beperelte Bad Bunny lemezkiadóját, a Rimas Entertainmentet és Noah Assad menedzsert is.

Rovatok