Index Vakbarát Hírportál

Brooke Shields szerint az édesanyja tétlenül nézte, hogy „gyermekprostituáltat” csinálnak belőle

2023. március 27., hétfő 10:12

Az amerikai színésznő egy dokumentumfilmben beszélt a saját édesanyjával való konfliktusáról. Elmondása szerint számonkérte őt többek közt amiatt: miért engedte meg neki, hogy 10 évesen meztelenül szerepeljen a Playboy magazinban, 11 évesen pedig ugyancsak meztelenül egy gyermekprostituáltat alakítson egy filmben.

A Daily Mail szerint a színésznő minderről egy olyan dokumentumfilmben (Brooke Shields: Csinos kislány) beszél, amely egy hét múlva, április 3-án debütál a Hulu online platformján. A világsztár a filmben arról beszélt, 

HOGY AZ ÉDESANYJA GYAKORLATILAG KIHASZNÁLTA ŐT GYERMEKKORÁBAN. 

A színésznő felidézte, hogy az 1978-as Csinos kislány című filmben (amely már a maga idején is botrányt kavart) egy gyermekprostituáltat alakított 11 évesen, és a filmben meztelenül csókolóznia kellett az akkor 27 éves Keith Carradine-nal.

Mint mondta, az édesanyja, Teri Shields (aki 2012-ben meghalt) mindezt tétlenül nézte, és Carradine is csak annyit mondott neki, hogy élje magát bele a szerepbe.  Amikor pedig megpróbált tiltakozni, akkor a rendező egyszerűen leordította őt. 

A dokufilmből kiderült, hogy nemcsak Brooke Shields áll értetlenül ez előtt az eset előtt, hanem a saját lányai, a 19 éves Rowan és a 16 éves Grier is. A Daily Mail szerint a dokumentumfilm egy pontján Rowan azt mondja az édesanyjának az említett jelenetről:

Ez gyermekpornó! Te engedted volna nekünk, hogy 11 évesen ezt csináljuk? 

Brooke Shields erre azt válaszolta, hogy nem, majd elérzékenyülve hozzátette: „Nagyon rossz érzés volt, hogy nem tudtam megvédeni a saját anyámat előttük.”

Mondhattam volna nekik, hogy »akkor ilyen időket éltünk«, vagy hogy »ez csak művészet volt«. De valójában én magam sem tudom, hogy ő miért gondolta, hogy ez rendben van

– mondta édesanyjáról a színésznő.

10 évesen már a Playboyban szerepelt

A dokumentumfilmben szóba került az is, hogy Brooke Shields már az említett filmszerep előtt, 10 évesen meztelenül szerepelt a Playboy magazinban, 14 évesen a Vogue címlapján volt. 15 évesen a híres A kék lagúna című filmben, 16 évesen pedig már a Time magazin borítóján szerepelt „a korszak arcaként”, vagyis nagyon fiatalon vált szexidollá. 

Mint mondta, mindez hatással volt az egész életére és a személyiségfejlődésére. „Csodálom, hogy egyáltalán túlélem ezt az egészet” – összegezte a színésznő, aki a filmben arról is beszélt, hogy huszonévesen megerőszakolták (a dokufilmnek ezt a részletét már korábban kiszivárogtatta a sajtó).

A színésznő a kétrészes dokumentumfilmben szót ejtett Michael Jacksonnal ápolt barátságáról is, és arról, hogy teljesen megdöbbentették az énekessel szemben felhozott szexuális zaklatási vádak. Azt tagadta, hogy korábban jártak volna az énekessel: Jackson több interjúban is azt mondta, hogy Shields a barátnője volt, de a színésznő szerint nem volt több köztük egy egyszerű barátságnál.

(Borítókép: Brooke Shields 2023. március 12-én. Fotó: Leon Bennett / FilmMagic)

Rovatok