Megőrizhetjük a munkánkat, ha a munkáltatónk kérésére elkötelezettek és bármire hajlandók vagyunk, ezzel párhuzamosan azonban sokkal nagyobb eséllyel kerülünk bele abba a spirálba, amelyben folyton mi kapjuk a pluszfeladatokat, ami ráadásul gyakran fizetetlen túlórához is vezethet.
A legtöbb munkavállaló már biztosan megtapasztalta azt, hogy pénzügyileg vagy szakmailag gyakran nem ismerik el a munkáját eléggé, vagy a munkaidőn felüli, pluszórákért cserébe mindössze egy köszönömöt tartalmazó e-mail érkezett. Ennek ellenére a legtöbb munkahelyen az alkalmazottak olyan nyomást éreznek magukon, hogy ha nemet mondanak ezekre a feladatokra, akkor bizony veszélybe kerül a pozíciójuk vagy az állásuk, ezért inkább az elhivatottságukat igyekeznek bizonyítani hétről hétre. Emiatt azonban sokkal rosszabbul járhatnak, mint ha megtanulnának nemet mondani, hiszen sok helyen ezt kihasználják, és még több pluszfeladatot rónak az emberre – extra fizetség nélkül.
Jogosan gondolhatjuk, hogy a hűség egy munkavállaló esetében elengedhetetlen ahhoz, hogy minél feljebb jusson a ranglétrán, de nem feltétlenül kell átesni a ló túloldalára.
Egy friss tanulmány bebizonyította, hogy
az elhivatott, minden feladatot elvállaló alkalmazottak nagyobb valószínűséggel kaphatnak kéretlen többletmunkát, és kényszerülnek ki nem fizetett túlórázásra, mint azok, akik nem törekednek a proaktivitásra és a pluszmunkavégzésre.
A kutatók kiemelték, hogy a vállalati elkötelezettség kétélű fegyver, mivel a vezetők kizsákmányolják a lelkes dolgozókat a kevésbé elkötelezett kollégákkal ellentétben, akik egyébként ugyanannyi fizetésért ülnek ott.
A Duke Egyetem kutatói által végzett kísérletsorozat közel 1400 vezető beosztású személy bevonásával készült, online. A vizsgálat során a résztvevők egy John nevű, kitalált, 29 éves alkalmazottról szóló dokumentumot olvastak, amelyből a személy megismerése mellett a résztvevők megtudták, hogy John cégének szűkös költségvetése van – írja a Daily Mail. Ezt követően a költségek csökkentése érdekében el kellett dönteniük, mennyire hajlandók pluszmunkát, illetve többletórákat róni Johnra, természetesen minden extra juttatás nélkül.
Függetlenül attól, hogy a kutatók hogyan fogalmazták meg a forgatókönyvet, John elkötelezettnek való bélyegzése megnövekedett hajlandóságot eredményezett arra, hogy nem fizetett munkára ösztönözzék, ellentétben John kevésbé elkötelezett vagy egyáltalán nem elkötelezett változataival.
A Journal of Experimental Social Psychology folyóiratban megjelent megállapítások szerint ennek fordítottja is igaz, azaz amikor Johnról azt állították, hogy szó nélkül elfogadja a túlórákat és a megnövelt munkaterhelést, a vezetők lojálisabbnak értékelték, mintha elutasította volna a pluszterheket.
Ez egy ördögi kör. A hűséges, elkötelezett dolgozókat általában kizsákmányolják. Ezt követően aztán amiatt tartják őket elkötelezettnek, mert elterjedt róluk a hír, hogy bármikor, bármit megcsinálnak. Egy idő után azonban ezek a személyek nagyobb valószínűséggel fel is mondanak
– vélekedett a kutatást vezető szakember, Matthew Stanley.
Az ADP Research Institute globális adatai szerint mára minden tizedik ember azt állítja, hogy legalább heti 20 órát dolgozik pluszban, ingyen. Természetesen nem ez a rendkívül magas túlóraszám az elterjedt, a munkavállalók átlagosan 9,2 óra kifizetetlen túlórát végeznek hetente – írja a BBC.
Világszerte meredeken emelkedett a túlórák száma – így a túlterheltség is – a koronavírus-járványt követően. a távmunka csak felerősíti ezt a problémát.
Hiába van temérdek előnye az otthoni munkavégzésnek, azoknál, akik ebben a rendszerben dolgoznak, az átlagos munkanap csaknem két órával meghosszabbodott. Mindezt ráadásul a kutatások is kimutatták, a legtöbb munkaadó elismeri, hogy az alkalmazottak mindennap többet dolgoznak a szerződésbe foglaltnál, ráadásul mindezt ingyen.
A munkavállalók a túlórák növekedését a munka és a magánélet közötti határok elvesztésének tulajdonítják. A munkába való utazás és az ebédszünet sok dolgozó számára eltűnt, így a számítógépen való be- és kijelentkezés közötti kemény határvonal is elmosódott. A beérkező leveleket már a reggeli alatt is böngésszük, a határidők késő estére nyúlnak, néhány online megbeszélés pedig még éjszaka is zajlik. Ráadásul mindez már inkább elvárás egyes munkáltatók részéről, nem pedig szívesség vagy szorgalom a munkavállaló irányából.
Az a tény, hogy a vállalkozások az ipar nyolcórás munkaidejére rendezkedtek be, azt jelenti, hogy a szellemi munkát végzők is kénytelenek ennyi ideig az íróasztaluknál ülni, lássuk be, sokszor rém feleslegesen.
Azt a fajta munkát, amely intenzíven, a számítógép előtt zajlik, kognitív módon nem lehet napi öt óránál tovább végezni
– állítja Abigail Marks, a Newcastle University Business School professzora.
Ennek ellenére a munkanapok fokozatosan egyre hosszabbak lettek. A 2010-es évekre már mindenki érezte magán a digitális terhet, amely reggel, délben és este kötötte a munkájához. A beérkező levelek mindig jelen voltak, a munkával kapcsolatos hívások és üzenetek ugyanazokon a kommunikációs eszközökön támadtak, amelyeket az emberek a szocializálódáshoz, a személyes kapcsolataik tartásához használtak.
Amint a munkahelyi e-mail-fiók rákerül a telefonra, a munkaadók kihasználják azt, hogy valaki munkaidőn kívül is elérhető. Aztán az ember már megszokja, hogy mindig rendelkezésre áll, és késő este vagy hajnalban is azonnal ugrik a telefon értesítéseire
– tette hozzá Marks.
(Borítókép: Alberto Ortega / Europa Press / Getty Images)