Index Vakbarát Hírportál

Galambos Lajos öccse elkapcsolja a tévét, ha meglátja a zenészt

2023. április 2., vasárnap 08:30 | egy éve frissítve

Galambos István szerint a vér kötelez, így kiáll bátyja mellett még annak ellenére is, hogy sokszor nem ért vele egyet. A közeledő börtönévek miatt testvére is aggódik, de ígéri: ott lesz Lajos mellett.

Galambos Lajost tavaly decemberben ítélték jogerősen 3 év hat hónapos letöltendő börtönbüntetésre, miután bűnösnek találták áram-, gáz- és vízlopásban, továbbá vesztegetésben. A 2015-re visszanyúló ügy a zenész családjának mocsai birtokához köthető. 

Kiállnak mellette

Lajcsi 125 napot töltött előzetesben, a tárgyalássorozat pedig közel 8 évig tartott: bírócsere is történt, két vádlott pedig azóta meghalt. Az ügyre Galambos Lajosnak a házassága és az egészsége is ráment. 

Szerintem a testvérem többet beszél a kelleténél, ami nagyon idegesítő, de persze elfogadom és tudomásul veszem. Ő ilyen. Szereti a kamera, neki pedig meg kell szólalnia. Hogy mit tehetek én ebben a helyzetben? Semmit. Csak támogatom őt és hallgatok. És közben természetesen dühös vagyok és aggódom. Ha meglátom a tévében, hogy Galambos Lajos, akkor azonnal elkapcsolok. Lehet, hogy primitív problémakezelés ez, de én így védekezem

 – válaszolta a lapnak Galambos István. Hozzátette: „Fáj, ha azt látom, hogy bántják a testvérem. Az egyetlen vér szerinti kapcsolatom a világgal. Nekünk már nincsenek nagyszüleink, nincsen anyukánk és apukánk sem, csak ketten vagyunk egymásnak. A vér összeköt. Ez olyan kötelék, amit semmi sem vághat el.”

Galambos István természetesen nem ért egyet a testvére büntetésével,

de tudomásul veszi, és támogatja őt. 

„A családban nem kérdés, hogy itt vagyunk neki. A gyermekei és én is, ez természetes. A rácsok mögött azonban egyedül lesz, súlyosbítva azokkal az egészségi problémákkal, amik most előjöttek. Egyébként meg hatvanéves… ezek a gondok már akár a kora miatt is jöhettek, és persze a stressztől, amit az elmúlt években megélt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem féltem őt. Még akkor is féltem, ha tudom, hogy egy csodálatos személyiségű ember, akinek bizonyára nem sok konfliktusa lesz bent. Akkor is összeomolhat bent…" – tette hozzá.

(Borítókép: Lagzi Lajcsi 2021-ben. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok