Index Vakbarát Hírportál

Sokan támadják az apát, akinek fiatal felesége pont úgy néz ki, mint saját lánya

2023. április 9., vasárnap 14:10

Egy fiatal feleség „A szerelem nem ítélkezik” című műsorban nyilatkozott arról, hogy milyen nehézséget okozott a családjának, hogy a férje lányának kora és külseje nagyon hasonló az övéhez. Az emberek ugyanis nem értettek egyet a helyzettel.

Egy 44 éves amerikai férfi egy nála 16 évvel fiatalabb nőt vett feleségül, aki ráadásul szinte megszólalásig hasonlít előző házasságából született lányára. A pár az őket ért előítéletekről beszélt, ugyanis mind munkatársaik, mind idegenek durva megjegyzéseket tesznek a kapcsolatukra. 

A fiatal feleség elmondta: miután közzétett egy TikTok-videót, annak nézői csúnyán betámadták őt.

Elkövettem azt a hibát, hogy a videóban odaírtam a saját és a mostohalányom korát. Ez egy kommentcunamit indított el, amelynek nagy része a férjemet támadta

– mondta a nő, aki mindössze 7 évvel idősebb férje lányánál. A feleség példaként említi, hogy valaki azt írta, számára súlyos trauma lenne, ha a lány helyében volna.

A feleség úgy nyilatkozott az esetről, hogy a negatív kritikák ellenére boldog családi életet élnek férjével és három közös gyermekükkel. Hozzátette, mostohalányával is remek a kapcsolata.

Rovatok