Index Vakbarát Hírportál

Kis Grófo a húsvétról: A legfontosabb a mértékletesség

2023. április 9., vasárnap 16:44

Az énekes még tavaly év végén jelentette be, hogy diétába kezd, amin sokan meg is lepődtek, hiszen ez éppen a karácsonyi időszakra esett. Kis Grófo azonban kitartott az elhatározása mellett, és most az idei húsvét is másképp telik a számára, mint az eddigiek.

Az olyan ünnepek, mint a húsvét vagy a karácsony, rendszerint a népes családi összejövetelekről és a nagy lakomázgatásokról szólnak. Ezek az ünnepek általában megnehezítik a diétázók életét, hiszen nagy önmegtartóztatásra van szükség ahhoz, hogy ne csábuljanak el a rengeteg finomság láttán. Kis Grófo azonban ettől nem tart, hiszen – saját elmondása szerint – az elhatározása mindennél erősebb.

A legfontosabb a mértékletesség, így nem fogok belakni, de enni persze lehet. Az elhatározásom mindennél erősebb. Pedig nagy társaság lesz, vendégségbe megyünk, ezért most is épp vásárolunk. Igazi terülj, terülj asztalkámra számítok, lesz ott minden. Sültek, sonka, rengeteg tojás, de nekem nem az evésről fog szólni ez az ünnep

– mondta Kis Grófo a Metropolnak.

Arról is beszélt, hogy eddig sem nagyon ivott alkoholt a családi összejöveteleken, így ez nem nagy kísértés. Persze egy kis házi pálinka azért belefér ilyenkor – tette hozzá az énekes.

Az orvosa figyelmeztette, hogy nagy baj lehet

Mint arról korábban az Index is beszámolt, Kis Grófo azért kezdett jobban odafigyelni az étkezésre, mert orvosa szerint máskülönben komoly egészségügyi problémái lehetnek. 

Az orvosom is figyelmeztetett arra, hogy egészségügyi szempontból mindenképp le kéne adnom pár kilót 

– nyilatkozta akkor a zenész, majd hozzátette: „Ráadásul refluxom is van, amit mára megtanultam kezelni, de így néhány élelmiszert örökre ki kell zárnom az életemből. Ilyen például a ketchup, amit egyébként imádok, de lemondok róla”.

Rovatok