Lassan egy éve, hogy meghalt a celebvilág egyik legnagyobb botrányhőse. A rendőrség most lezárta az egyik dílerrel kapcsolatban a nyomozást.
Lezárta a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság a férfi ügyében, aki ellen Berki Krisztián halála után kábítószer-birtoklás gyanújával indítottak eljárást – tudatta a BRFK a Magyar Nemzettel.
Berki Krisztián csaknem egy éve, május 6-án halt meg. IX. kerületi lakásában kábítószergyanús anyagot találtak, ezek után büntetőeljárás keretein belül kezdett el nyomozni a rendőrség. A médiasztár halálának okát a mai napig nem hozták nyilvánosságra.
Mint megírtuk, tavaly májusban rendőrök állították elő a dílert, aki a gyanú szerint kábítószert adott el Berki Krisztiánnak. A 42 éves férfi lakásán bruttó 50 gramm kokaint és marihuánát, továbbá kábítószerrel szennyezett eszközöket, digitális adathordozókat és vagyonbiztosítás keretében két nagy értékű személyautót is lefoglaltak.
A folyamatban lévő eljárásban kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt egy 48 éves budapesti férfit is kihallgattak – tőle marihuánát, kokainnal szennyezett tárgyakat és teljesítményfokozó szereket foglaltak le. Utóbbi esetében még nem zárták le a nyomozást.
A két feltételezett díler az információk szerint szabadlábon védekezhet.