Index Vakbarát Hírportál

Kovácsovics Fruzsina: Volt olyan, hogy zokogtam, hogy nekem színpadra kell állnom

2023. április 15., szombat 19:37

Kovácsovics Fruzsina a Csillag születik első évadában vált ismertté, azonban a tehetségkutató után a zenében és a médiában sem találta meg a számításait. Az énekesnőt rengeteg bántás érte, majd végül torkig lett mindennel, és úgy döntött, hátat fordít az énekesi pályának. Évekkel később azonban visszatért, és most gyerekeknek zenél, de elmondása szerint motoszkál benne a gondolat, hogy milyen lenne felnőttek előtt színpadra állni.

Kovácsovics Fruzsina mindig is fontosnak tartotta, hogy több lábon álljon. Elmondása szerint az emberek és az élet is folyamatosan változik, ezért jó, ha van egy pont, ahol biztonságban érzi magát. Az énekesnő a Palikék világa by Manna Szóló című műsorban volt Wágner Tamás vendége.

A Csillag születik felfedezettje a tehetségkutató befejezése után saját elmondása szerint kényelmetlenül érezte magát, mert sem a zenét, amiket előadott, sem a műsorokat, amelyekben szerepelt, nem szerette.

Kovácsovics Fruzsina a Csillag születiket követő két év alatt teljesen besokallt, és végül az a pont is elérkezett, amikor sírva fakadt, ha belegondolt, hogy színpadra kell állnia.

Tesómék elkísértek egy Máté Péter-estre, és ott zokogtam, hogy én nem akarok többet színpadra állni. Én gyűlölöm ezt, nem akarom, hogy a közönség engem nézzen

–  mesélte az énekesnő.

Elmesélte azt is, hogy mindezt külső ingerek váltották ki, hiszen rengeteg bántást kapott, és nem tudta kezelni, hogy huszonévesként ennyi figyelem éri a médiában. Arról is beszélt, hogy amíg mások a korosztályában buliztak és szórakoztak, addig neki szerződésekről kellett döntenie, és a színpadon is helyt kell állnia.

Nyílt titok, mi folyik a színfalak mögött. Megalázó helyzetek, ki kivel kavar, hogyan, miként. Ez egy olyan téma, amiről sokan tudnak, mégis kimondatlan dolgok

– mesélte Kovácsovics Fruzsina, hozzátéve, hogy itt a fellépésekre, gálákra vagy díjátadókra gondol.

Végül úgy döntött, hogy ezt nem bírja tovább. Elmondása szerint nem akart mindent azonnal elvágni, ezért megvárta, amíg lejárnak a szerződései, és otthagyja az énekesi pályát. Elvégezte az óvónőképzőt, majd hosszú éveken át dolgozott gyerekekkel.

Azóta már visszatért az énekléshez, gyerekeknek zenél, de elmondása szerint sokszor motoszkál benne a gondolat, hogy „milyen jó volna úgy színpadra állni, hogy felnőttek vannak körülöttem, és igazi bulihangulat van. Ezért Fluor Tomit folyton nyaggatom, hogy egy Wellhello-koncerten hadd lépjek fel velük. Szerintem be fogja adni a derekát hamarosan”.

Rovatok