Index Vakbarát Hírportál

Nicolas Cage kitálalt, élő csótányokat etetett meg vele a producere

2023. április 18., kedd 18:58

A színészek egy filmszerepért vagy a karakter hitelességének biztosítása érdekében szinte bármire képesek, van azonban olyan, amit tényleg maximum egyszer vállal be életében az ember. Egy ilyen rossz élményéről vallott most az Oscar-díjas Nicolas Cage is, akivel korábban a rendezője élő csótányt etetett meg – ráadásul viccből meg is ismételtette a jelenetet.

A hollywoodi színészek a legtöbb esetben tehetségüknek köszönhetően kerülnek be a filmszakma belső körébe, vagy éppen jókor vannak jó helyen, a sikeressé válás útján azonban sokszor elengedhetetlen az is, hogy valaki szó szerint szinte bármit képes legyen megtenni egy-egy szerep elnyeréséért. 

Így volt ezzel a már 59 éves, Oscar-díjas Nicolas Cage is, aki ugyan a karrierjére visszagondolva azt állítja, hogy egyszer-egyszer ő is bevállalt meredek dolgokat egy-egy filmszerepért, ma már azonban korántsem tenné meg ezeket, senki kérésére.

Érvelése teljességgel érthető, ugyanis a színész most arról mesélt, hogy az 1988-as, A vámpír csókja című film forgatásán egy jelenethez élő csótányok megevésére kényszerítette a rendező, ráadásul tréfából, miután a jelenetet, így az élő bogár megevését is teljesítette, megismételtette a film főszerepét játszó színésszel. 

Soha többé nem teszek ilyet. Sajnálom, hogy egyáltalán megtettem. Üzleti döntésnek tekintettem, mert amikor az emberek látják, hogy a csótány a számba megy, valóban undorodnak, így valódi reakciót válhatok ki belőlük, így az alakításom is sokkal hitelesebb lesz

– mesélt a rágódásáról a Yahoo Entertainmentnek.

Annak ellenére hogy Cage rossz emlékeket őriz a csótányos eset miatt a bogarak elfogyasztásáról, úgy véli, ha az emberek hajlandók lennének megenni a bogarakat, aligha lenne ennyi éhező ember a világon. 

Ha az ember megszabadulna a félelmeitől és a rovarevéstől való fóbiájától, megoldhatnánk a világ egyik legégetőbb problémáját, az éhezést. Magas fehérjetartalmú, zsírmentes, kiváló tápanyagok, ráadásul ezek a bogarak mindenhol ott vannak! De nyilván ez sosem fog megtörténni

– tette hozzá Cage új vámpíros filmje, a Renfield bemutatóját követően. 

Rovatok