Index Vakbarát Hírportál

Kiújult Pataki Zita súlyos betegsége, ami meddőségét is okozhatta

2023. április 18., kedd 10:27

Újra azzal a súlyos betegséggel küzd Pataki Zita, ami véleménye szerint egyben meddőségét is okozhatta. A népszerű időjós több alkalommal is megpróbált teherbe esni a lombikprogram keretein belül, azonban mesterséges úton sem sikerült a megtermékenyítés, így ő és párja, Szárnyas Attila végül lemondtak a gyerekvállalásról.

Kiújult Pataki Zita súlyos betegsége, aminek meddőségét is köszönheti – számolt be jelenlegi egészségi állapotáról az időjós. 

A korábban több, összesen kilenc lombikon is sikertelenül átesett Pataki Zita elmondta, hogy először nem is észlelte, hogy nagy a baj, hiszen csak akkor jött rá a betegség komolyságára, amikor már nyolc kilót hízott. Az ettől érthetően kétségbe eső meteorológus ekkor gasztroenterológushoz fordult, gyomortükrözésen is átesett, különböző diétákat folytatott, sőt egy antibiotikumkúrának is alávetette magát. 

Az időjós most a Meglepetésnek mesélt a betegségéről. 

A betegség gyomorgyulladás, amit egy gyomorbaktérium okoz. Ez mindannyiunk szervezetében jelen van, ám túlzott elszaporodása esetén akár olyan súlyos betegségekhez is vezethet, mint a gyomorrák. Emiatt veszítettük el édesapámat, így a magas kockázat miatt erre különösen figyelnem kell. Ám a rossz hír az, hogy nem csak ezért veszélyes. A betegség akár infertilitást, azaz meddőséget is okozhat. Esetemben is ez történhetett

– ecsetelte Pataki Zita. 

Hozzátette, mivel most már ismeri, mivel áll szemben, a betegség elleni küzdelem is sokkal egyszerűbb számára, a lombikjai idején viszont még fogalma sem volt erről, ahogyan arról sem, hogy a gyomorgyulladás akár meddőséget is okozhat. 

Mivel nem ez az első eset, már pontosan tudom, mivel állok szemben. Az utolsó lombikom idején még nem tudtam róla, holott jóval korábban, 2016-ban már megjelent egy tanulmány, amelyben kimutatták a szoros összefüggést a meddőség és a gyomorbaktérium elszaporodása között

– tette hozzá.

Rovatok