Ellátogattunk az idén 100 éves Disney legújabb, Münchenben nyílt kiállítására, amelyen több olyan relikviával találkoztunk, amiken keresztül tágabb képet kaptunk az óriáscég történelméről, illetve arról, mennyi munka eredménye az, ami a mozivásznon köszön vissza ránk.
A The Walt Disney Company nem csak egy globális vállalat, ahogy az általuk készített mesék, animációs filmek sem pusztán értékesíthető termékek, mivel ezen alkotások a legtöbbünk gyermekkorát meghatározták. Formálták a világképünket, és talán valamiképp hozzásegítettek ahhoz is, akik ma vagyunk. Sokan hallhatták már azt a felvetést, miszerint a rajzfilmek a gyerekeknek valók, és amint felnőtté válunk, már-már ciki, ha nézzük őket, viszont minden mese egy olyan tanulságot hordoz magával, ami kicsiknek és nagyoknak is érdekes lehet. Az idén októberben 100. születésnapját ünneplő vállalat eddigi fennállása során képes volt arra, amire nem sokan a világon: úgy megújulni és fejlődni, hogy az emlékezetekben megmaradva tudjon utat törni magának. Még a cég egyik alapítója, maga Walt Disney is azt vallotta, a kíváncsiság az, ami új elágazásokra vezette őket. A kísérletezésnek hála pedig még 100 év elteltével is, ha rajzfilmekről van szó, a Disney szinte letaszíthatatlan a trónról.
Hogy a vállalat miképp készült az idei évfordulóra, abból már tavaly az Index is kaphatott egy kisebb ízelítőt, mivel meghívást kaptunk a kifejezetten Disney-fanoknak megrendezett D23 Expóra – amelyen a nagyobb bejelentések mellett sort kerítettek például arra is, hogy bemutassák a Pókembert, aki képes egyik házról a másikra ugrani. A The Walt Disney Company viszont idén sem állt le a meglepetések sorozatával, mivel február közepén megnyitották Philadelphiában a Disney 100 nevezetű kiállításukat, amelyet április 17-én követett egy újabb bemutató Münchenben, ahol Európában elsőként debütált. A megnyitón az Index is ott lehetett, így az elsők között tapasztalhattuk meg, milyen a gyerekkori emlékekben elmerülve újra belépni meseországba.
A Disney 100 kiállítás kedvéért az óriáscég olyan ereklyéket húzott elő a kalapból, amelyekkel szinte biztos, hogy soha többé nem fogunk találkozni. Kezdetben nem voltunk biztosak abban, hogy a felsorakoztatott ritkaságok által magával tud-e majd ragadni minket az esemény hangulata, illetve teljes mértékben visszarángat-e a rajzfilmek világába, viszont ez szinte az első pillanatban eldőlt. A kiállítás területére belépve, hallva a Disney-filmekből már jól ismert, tökéletesen megkomponált hangzásvilágot, látva a folyosó két oldalán lévő képernyőkön buborékokban felvillanó rajzfilmek sokaságát, majd a velünk szemben, hologram formájában megjelenő Walt Disney-t, kissé el is érzékenyültünk – bár tudná, mekkora utat tett meg a Laugh-O-Gram Studióból alakult Disney Brothers Studio.
A mi megközelítésünkben semmi titok nincs. Haladunk előre, új ajtókat nyitunk meg és új dolgokat viszünk véghez, mert kíváncsiak vagyunk. A kíváncsiság pedig folyamatosan újabb utakra terel bennünket. Mi csak felfedezünk és kísérletezünk
– hallható Walt Disney-től, aki az eredeti hangján szólal meg a kiállításon, majd őt követően Mickey egér invitál minket tovább – a hologramos felvételt már a tavalyi D23 Expón bemutatták, amelyet ide kattintva nézhet meg.
A Walt Disney gyerekkorából származó fotók és álmai megvalósításáért tett törekvéseinek végigkísérése mellett láthattuk például a The Walt Disney Company alapító okiratának egy kópiáját, és az egyik legelső karakterüket, az Alice Gets Stung rövidfilmben látható nyúl rajzának egy másolatát. Egyébként a kiállításon található legtöbb skicc nem az eredeti, hanem csak egy lemásolt verziója az igazi vázlatoknak – ami ennek ellenére nem vesz el az élményből. Több helyiségen át mutatják be a rajzfilmek fejlődését, kezdve Oswalddal, a szerencsés nyúllal, majd az 1928-ban megalkotott Mickey egérrel, akiről Minnie egérrel együtt a legelső ismert rajzok másolatát is kiállították. Mivel a Disney eddigi 100 éves fennállása alatt rengeteg alkotást adott ki a kezei közül, szinte lehetetlen lett volna mindenre kitérni, így érthető okokból a leginkább ismert filmekre koncentráltak, viszont több képernyőn keresztül veszik sorra, hogy az 1920-as évektől kezdve napjainkig milyen mérföldkövekkel érdemes tisztában lenni.
Nyomon követhetjük az egyes karakterek megalkotásának útját, köztük Micimackóét, Hófehérkéét, Az oroszlánkirály szereplőiét, Pinokkióét, Bambiét, Hamupipőkéét, Dumbóét, Arielét A kis hableányból vagy épp Szörnyelláét a 101 kiskutyából. A kihelyezett interaktív képernyőkön keresztül pedig több diasoron át nézhetjük meg, hogy az általunk kiválasztott karakter animátorai milyen szempontokat vettek figyelembe. Az oroszlánkirály Szimbájának megrajzolásához például több állatkertet is meglátogattak, köztük a Miamiban, a San Diegóban és a Los Angelesben lévőt, hogy közelebbről megismerhessék a viselkedésüket. Sőt, a Disney stúdiójába is bevitték a szavannák királyát tanulmányozás céljából. Ezen a képernyőn mindemellett lehetőségünk van arra, hogy a szereplők megrajzolt változatait összevessük a filmben látott jelenetekkel, így egymás mellett láthatjuk a kezdeti vázlatokat és a végleges verziót.
Minél tovább haladunk a kiállításon, annál nehezebb belegondolni, mennyi ember szakértelmére van szükség egy rajzfilm vagy animációs film létrejöttéhez, aminek a karakterek megrajzolása csak egy szeletét képezi. Rengeteget számít, milyen hangon szólal meg egy szereplő, milyen zenék csendülnek fel az alkotásban, és még azzal is külön designercsapat foglalkozik, hogy egy-egy figurához a bőr-, haj- és szemszíne alapján milyen ruhák passzolnak. Kiállították például a Hófehérke és a hét törpe című mesében hallható egyik dal, a Frank Churchill által szerzett With a Smile and a Song – magyarul Nem búsulok én – eredeti kottájának egy részletét, illetve a filmhez írt másik, publikálatlan nótáét is. A betétdalok bemutatásáért egy külön szekció felel, ahol egy érintőképernyős felületen mi magunk válogathatunk az eddig megjelent disney-s produkciókban hallható filmzenék között, majd fejhallgatón keresztül meghallgathatjuk őket. A dalok mellett pedig a különböző hanghatások is mindig nagy szerepet kapnak a Disney-filmekben. A kiállításon látható többek között az a bőr pénztárca, amellyel a törpék lépkedéseinek a hangját keltették életre.
Az egyes helyiségek között barangolva sorra bukkannak fel a különleges tárgyak, köztük az 1950-es Hamupipőke végén látható kötethez készült kellékkönyv, illetve az a Swarovski cipő, amelyet a film 2015-ös változatában viselt Lily James színésznő. A tapasztalataink szerint ez volt azon kellékek egyike, ami vitte a prímet a kiállításon. Bemutattak egy igen különleges technológiát is, amelynek köszönhetően egy kiállított mesekönyvben – aminek oldalai ki voltak vetítve – való lapozgatást a velünk szemben lévő falon követhettük nyomon, amit különböző hanghatások és mozgóképes elemek követtek. Megtekinthettük emellett a projektort, amelyet Walt Disney használt az 1940-es években a dél-amerikai útja során‚ a Pixar számítógépét, amivel kezdetben az animációkat készítették, illetve a Walt Disney-nek odaítélt egyetlen Oscar-díjat a legjobb egész estés dokumentumfilm kategóriában. Az elismerést Az élő sivatagért kapta, és összesen 26 aranyszobrot érdemelt ki élete során.
A több évtizedes múltra visszatekintő produkciók mellett ugyanakkor a filmkészítés technológiai fejlődésével egyetemben az elmúlt évek alkotásait sem felejtették ki a sorból. Bemutattak gépileg mozgatható kezet és fejet, illetve olyan filmek digitális rajzait, mint a Vaiana vagy a Raya és az utolsó sárkány. A kiállítás második szekciójában különösen nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy kitérjenek a The Walt Disney Company egyik legnagyobb bevételi forrására, a Disneylandre, bemutatva a kezdeti tervrajzokat és az egykor ott kapható termékeket. Kiállították többek között a Dzsungeltúra című filmben Dwayne Johnson által viselt öltözetet, illetve azt a ruhát, amit Emma Stone öltött magára a Szörnyellában – a produkció jelmeztervezője, Jenny Beavan egyébként tavaly Oscar-díjat kapott a munkája elismeréseként. Emellett megtekinthető még Keira Knightley jelmeze A Karib-tenger kalózai: A világ végén filmből, ahogy Scarlett Johansson egyenruhája is a Fekete özvegyből.
Hogy a vállalat minél több produkciója megemlítésre kerüljön, emberméretű könyveket helyeztek el, amelyeken évtizedekre lebontva nézhetőek meg, mely alkotások készültek akkor, illetve egy-egy tárgyat is elrejtettek bennük abból az időből. Az 1957-ben megjelent, Zorro című sorozat főhősén látott álarc is ezen darabok között említhető, illetve a Szerelmes hangjegyekben (High School Musical) Zac Efron által pattogtatott kosárlabda. A Marvel The Walt Disney Companybe való beleolvadásának köszönhetően a kiállításon némi szerepet szántak a szuperhősöknek, amelyeknek a maszkjait állították ki. Sőt, a szervezők némileg kedveztek a Star Wars-rajongóknak, így a birodalmi rohamosztagos jelmez mellett bemutatták többek között a Csillagok háborúja VIII: Az utolsó Jedik című filmben Mark Hamill, azaz Luke Skywalker által használt lézerkardot és Han Solo dobókockáit, ami Hamill mellett a 2016-ban elhunyt Carrie Fisher kezében is megfordult.
Sokakban vetődhet fel a kérdés, miért van igény arra, hogy filmes relikviákat állítsanak ki a világ több pontján, viszont azokban, akik Disney-filmeken nőttek fel, nem valószínű, hogy ez felmerül. Bár ahogy Walt Disney kijelenti már a kiállítás kezdetén, semmilyen titkuk nincs arra vonatkozólag, minek köszönhetően tettek szert ekkora sikerre, viszont az ember mégiscsak azt várja, hogy egy-egy film elkészülésének kulisszatitkaiba belepillantva egy lépéssel közelebb kerül ahhoz, hogy rájöjjön, mi az a plusz, ami a Disney esetében már 100 éve megvan, mások pedig azóta is keresik. A The Walt Disney Companynek valóban nincs garantált sikerrel járó receptje, de egyvalamije mindig van: elmesélésre váró története.
(Borítókép: Vetítés alatt a Mickey és Minnie egérről készült filmek egyike. Fotó: Harnisch Kitti / Index)