Don Hahn korunk legismertebb animációs filmjein dolgozhatott, és munkájával ő is sokat hozzátett ahhoz, hogy a Disney-filmek ma már etalonnak számítanak. A 67 éves amerikai producerrel a Disney legújabb kiállításának első európai állomásán, a müncheni Disney 100 megnyitóján beszélgettünk.
A The Walt Disney Company ebben az évben ünnepli fennállásának 100. évfordulóját, aminek apropójából az óriáscég több meglepetéssel is kedveskedik a rajongóknak. Már a tavaly megrendezett D23 Expón is csepegtettek némi információt arról, mire lehet számítani 2023-ban, és úgy tűnik, be is tartják az ígéretüket. A Disney 100 elnevezésű kiállítás – amelyen filmes relikviákat, többek között kosztümöket, tervrajzokat és különböző kellékeket mutatnak be – elsőként Philadelphiában nyílt meg még február közepén, ezt április 17-én egy újabb követte. Az Európában elsőként Münchenben debütált (a következő ősszel fog megnyílni Londonban) kiállítás megnyitóján az Index is ott lehetett, így alkalmunk adódott beszélgetni Don Hahn amerikai producerrel, akinek igen sokat köszönhet a Disney – ahogy ő is nekik.
Don Hahn eddigi munkássága során több, ma már klasszikusnak számító Disney-filmen dolgozott. Ő volt a producere például Az oroszlánkirály, A szépség és a szörnyeteg, A Notre Dame-i toronyőr, a Demóna, az Atlantisz – Az elveszett birodalom és az Elvarázsolt kastély című alkotásoknak. Az oroszlánkirálynak, illetve A szépség és a szörnyetegnek hála két Golden Globe-díjjal jutalmazták, illetve utóbbiért Oscar-jelölést is kapott – ahogy később a The Little Matchgirl rövidfilmért. A szépség és a szörnyeteg volt egyébként az első animációs film, amelynek esélye volt hazavinni az aranyszobrot a legjobb film kategóriában. Sőt, azokat az alkotásokat, amelyeknek ő volt a producere, összesen 18 alkalommal jelölték Oscar-díjra. Don Hahn már igazi Disney-legendának számít – 2022-ben megkapta a Disney Legends elismerést –, és az Indexnek adott interjújában bővebben is beszámolt többek között arról:
Producerként dolgozik, de mit csinál pontosan egy producer?
Olyasmi, mintha egy futballcsapat edzője lennél. Egy egész társaságot kell összetartanod, az én esetemben művészekről és írókról van szó, akiknek együtt kell működniük, ötletelniük kell a filmmel kapcsolatban, és jól átadniuk annak történetét. Mindegyikük ugyanazt a sztorit meséli el, és igyekeznek megfelelni a produkcióhoz kötődő elképzeléseknek is. Én a zenekaromnak köszönhetően csöppentem bele ebbe a világba, mivel korábban zenészként tevékenykedtem. Bár az a művész időközben már felnőtt. Mindig is szerettem a történetmesélést és azt, ha együtt dolgozhatok egy csapatnyi remek emberrel. Egész életemben arra törekedtem, hogy ezen az úton járjak. Emellett persze producerként a pénzügyekkel kapcsolatos teendőkből is ki kell vennem a részem, viszont a Disney esetében szerencsére leveszik ezt a terhet a vállamról, itt más feladata a számlák rendezése.
Producere volt többek között Az oroszlánkirálynak, A szépség és a szörnyetegnek, illetve sok más produkciónak. Melyik áll igazán közel önhöz?
Azt hiszem, A szépség és a szörnyeteg az, amely különleges helyet foglal el a szívemben, mivel nagyon erőteljes volt a fogadtatása, és Oscar-jelölést is kaptunk érte, ami egészen hihetetlen volt. A benne lévő dalok pedig, amelyeket Howard Ashman és Alan Menken szereztek, rendkívül megindítóak. A produkció készítése közben elvesztettük Howardot, aki AIDS-ben halt meg, emiatt ez egy igen nehéz időszakot jelentett számunkra, de szerintem mindannyiunk nevében elmondhatom, hogy puszta élvezetből végeztük a munkánkat. A stúdióban ráadásul abban az időben szinte csak fiatalok dolgoztak, a rendezőink is a húszas éveik végén jártak. Nagyon büszke vagyok arra, hogy annak ellenére, hogy szinte mind még csak gyerekek voltunk, képesek voltunk ilyet alkotni.
Mit gondol, mi az, ami a Disney-t ennyire különlegessé teszi?
A történetmesélés. A sztorik kedvéért az emberek bármennyi ideig képesek ott ülni a moziban, legyen szó egy vagy két óráról, időt töltenek a karakterekkel. Pont annyi időt, hogy utána akár egy termék vagy könyv formájában haza is vigyék őket, vagy megnézzék a filmet még egyszer. Hogy miért akarnak ezekkel a szereplőkkel lenni, és miért érdeklik őket a gondjaik, az mindig lenyűgöz, mivel alapból is van elég bajunk. Miért fizet bárki is azért, hogy elmenjen a moziba, és egy filmben más problémáit nézze? De mégis megtesszük, mert látni akarjuk, hogyan oldják meg mások a gondjaikat. Mindenki egy légy akar lenni a falon, egy kukkoló, hogy beleláthasson más életébe – úgy, ahogy egyébként sosem tehetné –, és hogy rádöbbenjen, a karakterek mennyire emberiek. Ez hihetetlenül érdekes a közönség számára, és nekünk mint történetmesélőknek arra kell törekednünk, hogy azt éreztessük, egy olyan történetet fogunk megosztani velük, amit nem fognak elhinni, és ami két órára teljesen kiemeli őket a saját életükből, így nem kell aggódniuk a számláik, a családjuk vagy bármi más miatt, mert képes elrepíteni őket egy másik helyre. A történet végére pedig talán mindenki többet tud majd meg arról, hogyan birkózzon meg a problémáival, illetve hogy mi teszi az emberi lényt emberré, és ez még akkor is így van, ha, mondjuk, a filmben oroszlánok szerepelnek. Nem számít, ez annak ellenére is egy emberi történet marad, ha csak oroszlánokról szól. Ez az, ami igazán elbűvöl engem, ha animációs filmekről van szó.
Honnan lehet tudni, hogy mely történetek fogják a legtöbb nézőt vonzani?
Sehonnan. Fogalmunk sincs róla. Elég, ha azt nézzük, a streamingoldalakon milyen produkciók a legnépszerűbbek, jelenleg a Ted Lasso vagy az Utódlás. Előbbi esetében valószínűleg soha senki nem mondta volna meg, hogy ha azt hallja: „Figyelj, írjunk egy történetet egy amerikai fociedzőről, aki Londonba megy, hogy egy focicsapat élére álljon”, abból majd egy sikeres produkció lesz. És ugyanez igaz az animációs filmekre is: „Csináljunk egy filmet egy patkányról, amelynek a főzés az álma”. Ez a valaha volt legrosszabb ötlet egy filmhez, a Lecsó mégis varázslatos. Hasonló a helyzet a Fel!-lel is: „Küldjünk egy öregembert meg egy cserkészfiút egy hőlégballonnal Dél-Amerikába”. Szörnyű elképzelés, de mégis megindító és izgalmas nézni. Sehonnan nem lehet tudni, melyik történet lesz majd később népszerű. Annyit tehetünk, hogy alkotunk, és megpróbáljuk a nézőket elrepíteni arra a csodás helyre, ahol jártunk, miközben készítettük a filmet. És ha szerencsések vagyunk, ez sikerül is.
Nehéz kiválasztani, milyen hangon szólaljanak meg a karakterek?
Igen, néha elég nehéz. Castingokat szoktunk tartani, és a legmacerásabbnak a hercegnők bizonyulnak. Ha kerítenünk kell valakit egy 16 éves hercegnő szerepére, több száz jelentkezőt hallgatunk végig, mire rátalálunk a megfelelőre. Más szerepek esetében ugyanakkor, mondjuk, egy teáskannának vagy egy gyertyatartónak adhatja a hangját akár egy televízióban feltűnő színész is, akit már jól ismerünk. Nem egyszerű, mivel a jelentkező kinézete egyáltalán nem számít. Jeremy Irons (aki Zordont szólaltatta meg Az oroszlánykirályban – a szerk.) nézhet ki akárhogy, a telt, lenyűgöző, mély hangja az, ami csak úgy odavonzza az embert a karakterhez. A castingok során így mindig ezt keressük. A színészek számára kifejezetten zavaró lehet, hogy nem nézünk rájuk. Odajönnek, felolvassák az adott részt, mi pedig csak nézünk lefelé a rajzra, és azon gondolkozunk, mennyire érezzük úgy, mintha a megrajzolt karakter szólalt volna meg.
Az elmúlt években több klasszikus Disney-filmet újra feldolgoztak, ráadásul ön volt a producere A szépség és a szörnyeteg újabb változatának is. Jó döntésnek érzi, hogy vissza-visszanyúljanak a régebbi alkotásokhoz?
Az emberek először furcsállták, miért alkotjuk újra ezeket a filmeket, de az az igazság, hogy az olyan régi alkotások, mint például A szépség és a szörnyeteg, még mindig velünk vannak, továbbra is megnézhetőek. A történetek pedig azért vannak, hogy újra elmeséljük őket. A szépség és a szörnyeteg sztorija már akkor, amikor készítettük, volt vagy 300 éves, és addigra többtucatnyi ember adta tovább. Mi csak újra elmeséltük a saját generációnk számára, akár A Notre Dame-i toronyőr esetében például. Arra gondoltunk, itt vagyunk, itt élünk a Földön, és most újra el szeretnénk mondani ezt a történetet úgy, ahogy azt ma látjuk. Aztán ha később valaki más akarja továbbadni, akár 20 vagy 30 év múlva is megteheti, hiszen ezért léteznek ezek a sztorik. Képzeld újra, tedd egyedivé, és meséld el megint.
Van még olyan film, amit ön szerint újra kellene alkotni?
Őszintén szólva producerként az ember általában olyan filmekhez akar visszanyúlni, amelyek nem voltak túl sikeresek, amikor megjelentek. Erre az egyik legjobb példa a Rikkancsok, amelynek a zenéjét Alan Menken szerezte, és filmként épp csak elment, de amikor a Broadwayre vitték a produkciót, hatalmas sikereket értek el vele. Ugyanaz maradt a sztori, de átírták, új dalokat találtak ki hozzá. Néha csak ennyi kell. Néhány film a megjelenésekor még nincs eléggé kiforrva, így az újraalkotásuk csodát tehet.
(Borítókép: Don Hahn a müncheni Disney 100 kiállítás megnyitóján. Fotó: Getty Images)