Index Vakbarát Hírportál

Komoly megaláztatás érheti Harry herceget Károly király koronázásán

2023. április 24., hétfő 09:37

Egy korábbi királyi komornyik szerint Harry herceg jóval hátrább foglalhat majd helyet édesapja, III. Károly május 6-i koronázásakor. Az informátor ugyanakkor elmondta: nem ez lesz az egyetlen furcsaság a herceggel kapcsolatban.

A New York Post szerint Harry herceg „10 sorral hátrébb” ül majd, mint a szűk királyi család, apja május 6-i koronázási szertartásán. Az információt Paul Burrell volt királyi komornyik árulta el a The Sunnak, és hozzátette, Harry nemcsak hogy hátul ül majd, de sietve távozik is, úgyhogy az sem valószínű, hogy kibékül apjával és testvérével, hiszen beszélgetni sem lesz idejük.

Burrell úgy nyilatkozott,

attól tartok, nincs sok esély a kibékülésre, és nem lesz meleg fogadtatásban része a Windsoroktól.

Az egykori komornyik, aki már Diana hercegnőt is szolgálta, véleménye szerint Harry herceg csak azért megy el a koronázásra, hogy megmutassa magát és mert apja így kívánja.

Károly boldog, hogy mindkét fia jelen lesz életének e nagy pillanatában. Ám Harry nem marad sokáig.

Ugyan a koronázási ünnepség három napig tart, Sussex hercege várhatóan csak a tényleges ceremónián vesz részt. Ez lesz az első alkalom, hogy Harry találkozik apjával és Vilmossal A tartalék januári megjelenése óta. A feszültség benne van a levegőben, hiszen a könyvben elég sok kínos információt tár fel a királyi családról. Egy korábbi forrás szerint a herceg „kétségbeesetten szeretne jelen lenni a koronázáson, és együtt lenni a családjával”.

Meghan Markle viszont a hírek szerint Kaliforniában maradna gyerekeikkel, Archie-val és Lilibettel, különösen mivel a kisfiúnak épp a koronázás napján lesz a negyedik születésnapja. Markle határozottan tagadta, hogy a Buckingham-palotán belüli állítólagos rasszizmus miatt nem vesz részt az ünnepségen.

(Borítókép: Wiktor Szymanowicz / Anadolu Agency / Getty Images)

Rovatok