Index Vakbarát Hírportál

Shane Tusup: Soha nem bántottam egyik páromat sem

2023. április 27., csütörtök 11:24

Nyilatkozatot adott ki az amerikai edző a közösségi oldalán a korábbi párkapcsolataira vonatkozóan, megelégelte ugyanis a sajtóban rendre felbukkanó, őt egyértelműen rossz színben feltűntető cikkeket, amelyek már nem szakmailag is okoznak károkat neki.

A magánemberként és közszereplőként elszenvedett támadásokra reagált Shane Tusup abban a közleményben, amit a Facebook-oldalán osztott meg csütörtökön. Az amerikai edző kérésének megfelelően a nyilatkozatát teljes egészében közöljük.

„Hónapok, sőt talán évek óta csendben tűröm, hogy rólam bárki bármit mondhat, nyilatkozhat a sajtóban. Nem akartam magyarázkodni és az igazamat bizonygatni, mert azok az emberek, akik számomra valóban fontosak, úgyis ismernek, tudják, hogy mennyi a valóságalapja a híreszteléseknek. Most azonban eljött a nap, amikor nem tűrhetek tovább, mert már nem »csak« magánemberként a hírnevem, de a szakmai hitelességem is megkérdőjeleződik. Előző is nagyon bántott, mert alaptalan, de ahhoz, hogy meggyőzően tudjam védeni az igazamat, meg kell hazudtoljak számomra egykor fontos személyeket, és eddig ezt mindenképpen el akartam kerülni.

Esetemben azonban sajnos úgy tűnik, nem igaz a mondás, miszerint minden csoda három napig tart. Mivel nem mentem bele a sárdobálásba, nem reagáltam a személyemet érintő híresztelésekre, odáig fajultak az események, hogy már a sportban betöltött szerepem és szakmai pályafutásom is belekeveredett a hazugsághalmazba. Ez már tényleg túlmegy azon a határon, amit szó nélkül hagyhatok.

Haladjunk azonban sorban.

Soha nem emeltem kezet egyik párkapcsolatomban sem a másik félre. Nem bántottam egyik páromat sem, és nem éltem vissza a fizikai fölényemmel.

Tudtommal ők sem állították az ellenkezőjét, csupán nem tagadták, amikor egy harmadik fél terjeszteni kezdte, ezzel elindítva ezt a lavinát. Ebben a témában azóta is mindig, »neve elhallgatását kérő barát, kolléga« nyilatkozik, amit ezentúl szintén nem vagyok hajlandó szó nélkül hagyni, és mivel maximálisan kimeríti a hitelrontás, rágalmazás és becsületsértés fogalmát, ezen állítások terjesztése is jogi következményekkel jár majd.

Ezt a témát így rövidre is zárnám, a jövőben sem kívánom ezt tovább részletezni. Talán csak annyit fűznék hozzá, hogy 

több mint fél éve boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatban élek, nincs szükségem kicsinyes bosszúra egy-egy volt páromat érintő sajtóhír kapcsán.

Most pedig szeretnék rátérni azokra a hírekre, melyeket végképp nem hagyok szó nélkül.

»Rémes dolgot pletykálnak Shane Tusupról«, »Hallani sem akarnak az uszodákban a botrányos Shane Tusupról«… Ilyen és ehhez hasonló cikkekkel találtam szemben magam az interneten. Már a címek felháborítóak és félrevezetőek. Az írások azonban végképp nélkülöznek minden tényszerűséget. Két ember szubjektív véleményére hivatkoznak, amit egy interjúban mondtak,

engem soha nem kérdeztek, kísérlet sem történt annak érdekében, hogy az üggyel kapcsolatban megszólalhassak. Megteszem hát itt.

Késely Ajna megkeresett 2022 decemberében azzal a kéréssel, hogy vállaljam el az edzői szerepet mellette. A találkozóra egy munkatársammal mentünk, mivel előtte egy megbeszélésen vettünk részt közösen. Végighallgattuk Ajnát, majd elmondtam neki, hogy jelenleg a fő fókuszom az épülő cégcsoportomon van, de nagyon sok sikert kívánok neki, és ahogy tudom, segítem pályafutását. Ennyiben maradtunk. Azóta nem hallottam felőle, nem keresett, és én sem őt. Nem tudom, milyen információra hivatkozva nyilatkozott Wladár Sándor úgy, hogy a »nevem is elhangzott a lehetséges alternatívák között«, és főképp nem értem, miért gondolta, hogy azonnal közbe kell lépnie, viszont azt

egyenesen kikérem magamnak, hogy ebből és Sós Csaba szövetségi kapitány rosszindulatú válaszából bárki is azt szűrte le és közölte, hogy engem látni sem akarnak az uszodákban.

Az ő véleményüket tiszteletben tartom, még ha nem is gondolom elegáns gesztusnak, hogy félinformációk birtokában bárki is így nyilatkozzon.

4 alkalommal választottak meg az év edzőjének. Az első még lehet »véletlen«, a többi már nem. Úgy gondolom, tettem le annyit az asztalra ebben a sportágban, hogy megérdemeljem a tisztességes, fair hozzá(m)állást. Nem kell engem szeretni, nem kell a módszereimet méltatni, sőt egyet sem kell érteni a véleményemmel, de

a megkérdezésem nélkül bármit tényként kezelni és rólam degradálóan, sértően nyilatkozni nem méltó olyan emberekhez, akik egy sportágat ilyen magas szinten képviselnek.

Az úszás és a sportolókba vetett hitem továbbra is töretlen. Ezentúl is hiszem, hogy a kemény munka, az alázat és a kitartás a sikerhez vezető út.

Ebben a szellemben maradok tisztelettel:

Shane Tusup” 

– zárta közleményét az amerikai edző, amit magyar és angol nyelven itt érhet el:

(Borítókép: Shane Tusup. Fotó:  Kovács Tamás / MTI)

Rovatok