Index Vakbarát Hírportál

Fordulat történt Berki Krisztián halálának ügyében

2023. május 2., kedd 14:57

Berki Krisztián dílerét már nem gyanúsítják kábítószer-kereskedelemmel.

Azt követően, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság lezárta a nyomozást annak a férfinak az ügyében, aki ellen Berki Krisztián halála után kábítószer-birtoklás gyanújával indítottak eljárást, most újabb fordulat látott napvilágot. 

A Magyar Nemzet információi szerint az állítólagos díler esetében most befejeződött a nyomozás rendőrségi szakasza, és a Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint esetében „kábítószer-birtoklásra módosult a megalapozott gyanú”,

azaz már nem gyanúsítják drogkereskedelemmel.

A BRFK korábban annak a férfinak az ügyében is lezárta az eljárást, aki ellen már az eljárás kezdete óta kábítószer birtoklása miatt nyomoztak, szintén Berki Krisztián halálához kapcsolódóan.

A nyomozó hatóság mindkét ügyben megküldte az iratokat az illetékes kerületi ügyészségnek érdemi döntésre irányuló javaslattal, amely jelenleg folyamatban van – írta a lapnak a vádhatóság.

(Borítókép: Berki Krisztián. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok