Index Vakbarát Hírportál

Ezer siket hallását adta vissza a legnépszerűbb youtuber

2023. május 9., kedd 11:00

Egyesek a modern kori Jézusnak tartják, míg mások sérült embereken nyerészkedő szélhámosnak – mégis újra és újra meg tudja lepni követőit és a nagyvilágot a jótékonykodásával elhíresült MrBeast. A YouTube legnépszerűbb videósa, a 25 éves Jimmy Donaldson most ismét magasra tette a lécet, legutóbbi akciójában ugyanis ezer siket és hallássérült ember számára ajándékozott hallókészüléket.

Ahogyan arról az Index is beszámolt, nem csak pénzkeresésből tette magasra a lécet a YouTube pénzosztója, MrBeast, aki már sokszor megmutatta, hogy a tartalomgyártás mellett emberségből is jelesre vizsgázna, ha lenne rá lehetősége: volt, akinek a lakhatását fizette ki, másokat bevásárolni vitt el, nemrég pedig ezer látássérült ember kezelését állta.

Ahogy azt már megszokhattuk tőle, a YouTube legnépszerűbb tartalomgyártója továbbra sem fogy ki a nagylelkű ötletekből. A leginkább pénzosztásairól készített videóival híressé vált férfi valamit valóban jól csinálhat, hiszen nemrég a legtöbb feliratkozóval (151 millió) rendelkező személlyé vált a YouTube-on, videóit pedig hétről hétre tízmilliók nézik.

A nagyszabású akciók mintha sosem érnének véget, legújabb videójában Jimmy Donaldson

siket, halláskárosult emberek számára biztosított hallókészüléket

– melynek köszönhetően ezer szerencsés ember életében történt gyökeres változás.

A videós ráadásul a hallókészülékek biztosítása mellett egyeseknek 10 ezer dollárnyi (3,3 millió forintnyi) készpénzt is adományozott, de volt, aki egy jet skivel vagy koncertjegyekkel gazdagodott a youtuberrel való találkozásakor. MrBeast projektje pedig nemcsak kizárólagosan az Egyesült Államokban segített, hanem Mexikóban, Guatemalában, Brazíliában, Dél-Afrikában, Kenyában, Malawiban és Indonéziában is hallókészüléket biztosított a halláskárosult emberek számára. 

A személyes ajándékok és hallókészülékek mellett MrBeast úgy tűnik, valóban elkötelezett a siket emberek megsegítésében, végezetül ugyanis

100 ezer dollárt (33,7 millió forintot) is átutalt olyan szervezetek számlájára, amelyek a jelnyelv tanításával foglalkoznak. 

Egyesek ártalmasnak tartják 

Filantrópsága azonban korántsem nyeri el mindenkinek a tetszését, annak ellenére sem, hogy a vakok és siketek megsegítése mellett nem is olyan régen 20 ezer rászoruló dél-afrikai gyerek számára adományozott lábbeliket

Bár MrBeast rajongói a videót – amely az internetes személyiség szerint majdnem 4000 órányi szerkesztést igényelt, és „meg fogja változtatni a YouTube-ot” – elképesztőnek és érzelmesnek minősítették, a siketek és bizonyos felhasználók azonban nincsenek meggyőződve arról, hogy ez a fajta tartalomgyártás etikus lenne. 

az akciókról készült videókat sokan továbbra is nyomor- vagy inspirációs pornónak tartják. 

Ezt már nem először kapja meg a legnagyobb követőbázissal rendelkező youtuber, aki az egyik év eleji posztjában emiatt oda is szúrt a Twitter-felhasználóknak. 

Twitter: A gazdag embereknek segíteni kellene másoknak a pénzükkel. 

Én: Oké, a pénzemet arra fogom használni, hogy megsegítsek másokat, és megígérem, hogy halálom előtt az összes vagyonomat elajándékozom, az utolsó fillérig. 

Twitter: MrBeast rossz

– vázolta fel akkor a képzeletbeli párbeszédet a youtuber, utalva arra, hogy bármit is csinál, bizonyos emberek akkor is gyűlölködni fognak. 

MrBeast egyébként állítása szerint havonta általában két videót készít, és 3-4 millió dollárt szór el a tartalmaira. A csatornája egyébként 1,7 milliárd forintnak megfelelő összeg eszmei értékével bír, ennek tudatában már az is érthető, hogy miért utasított vissza a hetekben egy milliárd dolláros ajánlatot érte.

Jimmy Donaldson a fő fiókja mellett számos más YouTube-csatornát is üzemeltet, köztük a Beast Reacts, a MrBeast Gaming és a MrBeast Shorts elnevezésűeket, emellett pedig egy jótékonysági csatornát is tulajdonol. A youtuber állítása szerint a fentebb említett összeg mellett havonta további 200 ezer dollárt költ a Beast Reacts és MrBeast Gaming csatornáira.

(Borítókép: MrBeast 2022. július 9-én. Fotó: Denise Truscello / Getty Images for Amazon's Crown Channel)

Rovatok