Index Vakbarát Hírportál

Kétmillió csészével fogy belőle másodpercenként, de tudja, mit iszik?

2023. május 21., vasárnap 07:09

Európában eleinte keserű löttyként tekintettek rá, és nem értették, az ázsiaiak miért vannak úgy megőrülve érte. Miután kiderült, hogy is kell inni, a tea elindult világhódító útjára, népszerűsége pedig ma is ugyanolyan töretlen, mint évszázadokkal ezelőtt.

A csodálatos teának számos egészségügyi előnye van: normalizálja a vércukorszintet, olvasztja a testzsírt, csökkenti a stresszt és a depressziót, segíti az alvást. Eredetéről több legenda is fennmaradt, az egyik szerint Buddha találmánya a gyógyító ital, mert meditációja közben egy tealevél a csészéjébe hullott. Egy másik, horrorisztikusabb történet azt meséli, egy buddhista szerzetes lemetszette a szemhéjait, hogy el ne szenderedjen meditáció alatt, és az első teacserje ott bújt elő a földből, ahová a szemhéjak hullottak. De van egy olyan is, amely szerint a Kr. előtt 2737 körül uralkodó kínai császár, Shen Nung felforralta ivóvizét, amibe a szél néhány tealevelet fújt. A császár belekóstolt, és egyből tearajongóvá vált.

Az eredete tehát homályos, az viszont biztos, hogy az első tearakomány 1607-ben jelent meg Európában a Holland Kelet-indiai Társaság jóvoltából, akik tengeren szállították a gyógyfüveket. Korábban a szárazföldi selyemúton érkezett a kontinensre a tea, és ez a megnevezésében is megjelenik: az ezen az úton érkező teát mandarin elnevezése után „csá”-nak (chainak) nevezték Európa északi és keleti részein, a tengeren érkező teát a dél-kínai nyelvjárás nyomán „tê”-nek hívták.

Európai őseink lassabban kaptak rá az ízére, mint az ázsiaiak,

de miután kiderült, hogy is kell elkészíteni a finom italt, gyorsan nagy népszerűségre tett szert. A szárított levelek felvirágzása a 17. században kezdődött, mikor II. Károly király udvarában bevezette a hivatalos teaórát, majd az Earl Grey hazájában, Angliában, az 1700-as évek elején megalapították az első teaházat és teaüzletet is, az Arany Oroszlánt.

A tea azóta is töretlen népszerűséggel hódít idősek és fiatalok körében, mert különleges íze, nyugtató hatása könnyű kikapcsolódásra csábít a mindennapokból. Ihatjuk hidegen vagy melegen, tejjel vagy barna cukorral, mindenki megtalálhatja a számára legfinomabb változatot.

Tesztelje velünk, mi mindent tud a teáról a világnapja alkalmából!

(Borítókép: Michael Kittell / Getty Images)

Rovatok