Index Vakbarát Hírportál

Nem lesz nyilvános temetése Lang Györgyinek

2023. május 22., hétfő 19:11

Lang Györgyi hosszú betegeskedés után otthonában, barátai és családja körében, álmában halt meg május 20-án. A tragédia megrázta a magyar zenésztársadalmat. Most kiderült, nyilvános temetése nem lesz az énekes-színésznőnek.

Szombaton meghalt Lang Györgyi . A Pa-dö-dő együttes énekese hosszú betegség után otthonában, barátai és családja körében, álmában halt meg. Azóta megteltek a közösségi oldalak a képeivel, és volt kollégái, barátai is itt búcsúztak tőle.

Azonban, mint kiderült, nyilvános temetést nem szervez a család. Lang Györgyi életében nem is szerette a szomorú dolgokat, így nem lesz hagyományos temetése.

Nem lesz temetése, legalábbis a hagyományos értelemben vett, nyilvános temetése nem. Elbúcsúzunk majd tőle, de úgy, ahogyan ő szerette volna, vidáman, nevetve, sztorizgatva. Györgyi gyűlölte, ha sajnálják, magával a temetés intézményével sem tudott mit kezdeni, így semmilyen össznépi szomorkodást nem akart, és ezt mi tiszteletben tartjuk majd

– tudta meg a Blikk Lang Györgyi egyik közeli ismerősétől.

Lang Györgyinél 28 éves korában sclerosis multiplexet diagnosztizáltak, évek óta kerekesszékkel közlekedett. 2021 decemberében sztrókot kapott, aminek következtében a beszédközpontja sérült, a jobb karja pedig lebénult.

Lang Györgyi évtizedekig lépett fel együtt Falusi Mariann-nal, aki Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményével búcsúzott néhai zenésztársától.

Hihetetlenül erős ember volt, tele akarattal és életszeretettel. Rendszeresen előfordult, hogy ő volt az, aki lelket öntött a barátokba, akik például a kórházban töltött idő alatt szomorkodtak a történtek miatt

– mondta az ismerőse, aki szerint Lang Györgyi annak örülne igazán, ha nem a halála miatt sírnának, hanem az életét ünnepelnék.

(Borítókép: Lang Györgyi 2019. május 18-án. Fotó: Keleti Éva / MTI)

Rovatok