Index Vakbarát Hírportál

Az V. kerületbe költözött Brad Pitt és Tom Cruise

2023. május 23., kedd 17:17

Budapesten nyílik meg május 25-én a soron következő, 24. Madame Tussauds, amelyben összesen 51 viaszfigurát, köztük 17 magyar személyét tekinthetik meg az érdeklődők. A hivatalos megnyitót megelőzően az Index is az elsők között járhatott utána, valóban élethűre sikeredtek-e a szobrok, amelyek között Zámbó Jimmy és Hosszú Katinka is helyet kapott.

A Madame Tussauds több mint kétszáz éves múltra tekint vissza, és napjainkra már látogatók millióit fogadja világszerte. Hosszú idő telt el azóta, hogy a francia Marie Tussaud 1777-ben első műveként elkészítette az író Voltaire viaszszobrát, majd ezt követően megalkotta többek között Rousseau és Benjamin Franklin képmását. Édesanyja házvezetőnőként dolgozott dr. Philippe Curtius otthonában, aki viaszmodellek készítésében jártas orvos volt, és megtanította őt erre a mesterségre. A doktor halálát követően ő örökölte a viaszfiguráit, amelyekkel együtt évtizedeken át utazgatott Európában, büszkélkedve a szobrokkal. Londonba költözve nyitotta meg az első Madame Tussauds-t a 19. század elején, és a figuráknak akkora sikere lett, hogy a kiállítás azóta kontinenseken átívelő projektté vált, így Las Vegastól Delhin át Tokióig több nagyvárosban is megtalálható már a Madame Tussauds. 

Európában eddig hét helyen volt megtekinthető, amelyek mellé nyolcadikként társult a budapesti Madame Tussauds, ami világszinten a 24. viaszmúzeum. A május 25-i megnyitót megelőzően rendezett sajtóeseményen az Index is ott lehetett, így még a nagyközönség előtt láthattuk, mely ismert személyek, hírességek kerültek kiállításra.

A rendezvény legelején köszöntőbeszédet mondott Kreinbacher József, a Madame Tussauds Budapest tulajdonosa, Chris Scurrah, a Merlin Entertainments Franchise Igazgatója, Paul Fox, a magyarországi brit nagykövet, Balogh-Madár Emese, az V. kerület alpolgármestere, illetve Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere. 

A Madame Tussauds Budapest egyedülálló abban, hogy ez az első teljesen egyedileg kifejlesztett és újonnan épített franchise helyi partnerekkel. Több mint öt éve találkoztunk először a franchise-partnereinkkel Londonban, és már az első naptól kezdve nyilvánvaló volt a lelkesedésük, hogy ezt a márkát Budapestre hozzák. A folyamat nem volt egyszerű a váratlan külső, globális tényezők miatt

– mondta Scurrah, hozzátéve, a végeredmény lenyűgöző lett, és magas színvonalon sikerült teljesíteni az elvárásokat. 

Bizonyára sokan feltették maguknak azt a kérdést, hogy mivel is magyarázható a Madame Tussauds kiállításoknak ez a fantasztikus, korokon és földrészeken átívelő népszerűsége. Szerintem leginkább azzal, hogy mindannyian szeretnénk a szomszédjainkként ismerni azokat az embereket, akiknek az arcképét képek vagy éppen szobrok formájában nagyon sokszor láttuk. Az, hogy itt vannak, egyfajta emberi közelségben hozzánk, azt a hangulatot, azt az érzést adja nekünk, hogy van egy közös történetünk ezekkel a hírességekkel

– fejtette ki a főpolgármester, megemlítve, a kiállítás jól összefoglalja Budapest világváros jellegét.

Történelmi személyek mellett megbújó legendák

A kiállítás területén több ismert magyar személlyel találhatják szemben magukat a látogatók. A domboldalon feltűnik I. Szent István király, a Pilvaxban szavaló Petőfi Sándor, az éppen festő Munkácsy Mihály, illetve többek között Kossuth Lajos és I. Mátyás király. Esetükben nemigen tudnánk saját emlékekre, élményekre alapozva megállapítani, hogy a szobor élethűre sikeredett-e, de a történelemkönyvekben látott fotók alapján valóban kísérteties a hasonlóság. A történelmünkhöz köthető ismert alakok mellett pedig a modern kori Magyarország híres személyeit sem felejtették ki a sorból.

Azt már a Madame Tussauds Budapest megnyitásának bejelentésekor többen sejtették, hogy a magyarok között csak királyként emlegetett Zámbó Jimmy minden bizonnyal a kiállított viaszszobrok között lesz, ami be is jött. A jeles alkalomból az egész Zámbó család ellátogatott az eseményre, ők is akkor látták elsőként a figurát, ami ránézésre hajaz az ikonikus énekesre. Ahogy Zámbó Krisztián az Indexnek kifejtette, járt a londoni Madame Tussauds-ban és tudja, mekkora megtiszteltetés ez, illetve azt is jelzésértékűnek véli, hogy édesapja pont Freddie Mercuryval szemben kapott helyet. Mint mondta, úgy véli, a két énekes hang és tehetség szempontjából is egy szinten volt, illetve azt sem szabad elfelejteni, hogy édesapja nagyon kedvelte Mercury munkásságát. 

Óriási megtiszteltetés már önmagában is itt látni őt. A ruha, ami rajta van, azt viselte korábban fellépésen, illetve ezt az inget használta például a BS-koncerten. Kicsit még furcsa érzés, de az öcsémnek a szemét látom az övében, nagyon sok a hasonlóság. Az ékszerek is ugyanolyanok, mint amilyeneket apu hordott. Egy-két apróságban mondjuk különbözik. Apunak nem volt ennyire kocka az álla, a fülbevalóján pedig rajta volt mind a három gyermekének a neve, születési sorrendben. Ettől eltekintve csodálatosan szép, jó így látni aput, örökre itt lesz most már

– mondta Zámbó, majd megmutatta, hogy az édesapjáról készült viaszfigura mellett álló zongorának egyes billentyűit lenyomva Zámbó Jimmy dalokat hallhatunk felcsendülni. 

Zámbó Jimmy szobrán kívül az egyik, ha nem a legnépszerűbb magyar modellé, Palvin Barbié is megtalálható a kiállításon, aki személyesen ugyan nem tudott ott lenni az eseményen. Pedig érdekes lett volna egymás mellett látni a viaszfigurát és magát Palvint, mivel a készítőknek sikerült tökéletesen elkapniuk a vonásait. Kísérteties hasonlóságot figyelhetünk meg Hosszú Katinka és a róla készült szobor között is. Ahogy az állapotos úszónő a helyszínen kifejtette, még novemberben vették fel a méreteit a figurához, és nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy olyan nevek mellett szerepelhet, mint Puskás Ferenc, Papp László, Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi. Mint az Indexnek kifejtette, ő is ma vette szemügyre először élőben a figurát, korábban csak képről látta, de tetszik neki a végeredmény.

Még mindig kicsit fura érzés ránézni, de szerintem hasonlít rám nagyon. Ha megnézzük a lábfejemet, akkor még a rajta lévő erek is ugyanúgy vannak, ahogy egyébként nekem. Nagyon figyeltek minden részletre. Szerencsére volt beleszólásom abba, hogyan nézzen ki a szobor, és tetszik a végső összkép. Nagyon szerettem volna, hogy ne csak egy sima úszódressz legyen rajtam, hanem egy picit nőiesebb vonal, és kicsit izgalmasabb, mint egy sima dressz. A háttérben meg ott egy uszoda, ami azt hiszem, összeköthető velem

– tette hozzá Hosszú Katinka, megjegyezve, a szobron látható úszódresszt direkt erre az alkalomra készítette egy magyar divattervező.

Kizárólag Budapesten találkozhatnak a látogatók Bud Spencer, Chuck Norris és Peter Falk élethű másaival, ezeket sehol a világon nem mutatták még be. A kiállított 17 magyar személy közé tartozik Harry Houdini, Hosszú Katinka, Karády Katalin, Kossuth Lajos, Liszt Ferenc, Lugosi Béla, Mátyás király, Munkácsy Mihály, Neumann János, Palvin Barbara, Papp László, Petőfi Sándor, Puskás Ferenc, Sissi, Szent István király, Széchenyi István és Zámbó Jimmy.

Brad Pitt és Tom Cruise az V. kerületben

Akármelyik Madame Tussauds-ban teszünk látogatást, akadnak olyan hírességek, akik már elengedhetetlen részét képezik a kiállításnak világszerte. Tekintve, hogy a budapesti Madame Tussauds oldalán Leonardo DiCaprióval és Marilyn Monroe-val reklámozták a viaszmúzeumot, biztosra vehető volt, hogy ők is a kiállított szobrok között lesznek. Az előbb említett legendák mellett pedig kiállították még Beyoncét, Rihannát, Jennifer Lopezt, Tom Cruise-t, Brad Pittet, Bruce Willist, Ariana Grandét, George Clooney-t, Tom Hankst, Will Smitht, Sandra Bullockot és Madonnát. Sőt, Ferenc pápát és II. Erzsébet királynőt is, továbbá egymás mellett Donald Trumpot és a kínai elnököt, Hszi Csin-pinget – ami nem volt feltétlen jó döntés. 

Némelyik világsztárról készült szobor kifejezetten élethűre sikeredett, ilyen például a Steven Spielberget, Ryan Goslingot, Sandra Bullockot és George Clooney-t ábrázoló figura, viszont akadtak olyanok, amelyekkel kapcsolatban volt némi fenntartásunk. A legkevésbé élethűre sikerült viaszszobor díját tőlünk a Lady Gagáról készült figura vihetné haza, amelynek arcvonásaiban egyáltalán nem fedeztük fel az énekesnőt – és hasonló aggályaink támadtak például Whitney Houston kapcsán is. De amellett sem lehet elmenni szó nélkül, hogy a figurák valósághű kivitelezésén kívül ügyeltek arra is, hogy tökéletesen belepasszoljanak az őket körülvevő környezetbe, ami mindegyik híresség esetében szépen ki van dolgozva.

A látogatók mumusa azonban első körben valószínűleg nem némelyik itt-ott félresikerült szobor lesz, hanem a kiállítás árszabása. Május 25-től online vásárlás esetén 12 490 forintért lehet majd hozzájutni egy jegyhez, ami más európai állomásokat tekintve igen borsos árnak tűnik. Elég a bécsi Madame Tussauds-t alapul venni, ahova szintén online vásárolt jegy esetén a jelenlegi árfolyamot figyelembe véve körülbelül 8700 forint a belépő – azaz majdhogynem ugyanannyira jövünk ki, ha vonattal elutazunk Bécsbe és az ottani Madame Tussauds-t nézzük meg, ahol nemcsak 51, hanem 80 viaszfigura van. Míg a londoni Madame Tussauds-ba jelenleg 15 ezer forintra jön ki egy belépőjegy, ám ott három szinten tekinthetünk meg 150 figurát. Kétségtelen, hogy a Madame Tussauds hazánkba való betörése egyet jelent azzal, hogy Budapest már legalább annyira számít világvárosnak, mint mondjuk Amszterdam vagy Prága – ahol egyébként 4500 forintért már bejutunk a Madame Tussauds-ba –, viszont a belépőjegyek árképzésén mégis az érződik, hogy nem a magyar lakosoknak szeretnének kedvezni a kiállítással, hanem a külföldről Budapestre érkező turistáknak. 

(Borítókép: Tom Cruise viaszszobra a budapesti Madame Tussauds viaszmúzeumban. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok