Lisa Schiff a múlt hétig az egyik legjobb nevű művészeti tanácsadó volt New Yorkban, Los Angelesben és Londonban – amíg több ügyfele be nem perelte. A vádpontok azt sejtetik, hogy a szakember ügyfelei pénzével egy piramisjáték-szerűséget üzemeltetett, hogy saját költséges életmódját finanszírozza és rendezhesse egyéb adósságait. A New York-i elitet és a globális, a világ szupergazdagjaira fókuszáló művészeti világot sokkolta a példátlan eset.
A jelenleg 53 éves művészeti szakértő nem csupán egy galerista a sok közül, aki a gazdagok pénzét költötte műtárgyakra az elegáns Manhattanben vagy South Kensingtonban. A legprominensebb magazinok istenítették, menedzselte a világ harmadik legjelentősebb aukciósházának, a Phillips, de Pury and Luxembourgnak a nemzetközi kapcsolatait, illetve ő felelt egy időben Leonardo DiCaprio, illetve a hollywoodi sztár alapítványának a művészeti befektetéseiért is, illetve több adománygyűjtő eseményt is szervezett a filmsztár környezetvédő projektjeit támogatva.
2019-ben azzal szerzett nevet magának, hogy új, szokatlan koncepciójú showroomjával új szint hoz a műtárgy-kereskedelembe. Így érthető, hogy miért fektette belé sok tehetős ember a bizalmát és bízta rá műgyűjteményét, ezáltal pedig a pénzét. A csalási ügy a múlt hét előtt robbant ki, amikor is egyik régi ügyfele, egy amerikai örökösnő, a világ 200 legfontosabb műgyűjtője közt számontartott Candace Carmel Barasch be nem perelte két ízben is az immár két évtizede közeli barátjának, sőt, „fogadott családtagjának” tartott megkárosítóját.
A neves egyetemeken művészettörténészként végzett, modern és kortárs képzőművészetre szakosodott, számos múzeum kuratóriumába beválasztott Lisa Schiff 2002-ben alapította meg a jelenleg már felszámolóbiztos által vezetett SFA Advisory (Schiff Fine Art) nevű tanácsadó cégét. Egy ilyen cégnek az a feladata, hogy magánszemélyekből, alapítványokból, valamint vállalati és intézményi ügyfelekből álló megbízói körének tanácsot adjon, mely műveket érdemes megvásárolni a galériáktól és aukciósházaktól. Továbbá ezeknek a gyűjteményeknek a kurátori feladatait is ellátja, azaz például intézi a kölcsönzési szerződéseket a múzeumok felé.
Egy art advisor a vagyonos művészetkedvelőket összeköti galériákkal és számukra érdekes alkotókkal, illetve a teljes pénzügyi tranzakciót is lebonyolítja a vevő és az eladó közt – a fejlemények szempontjából ugye ez a legérdekesebb pont. A művészeti tanácsadó legfontosabb hozzáadott értéke az objektivitása, hiszen ő csak a megbízó műgyűjtő érdekeit tartja szem előtt – ellentétben mondjuk egy galériával, ahol ugye érdekeltek abban, hogy eladják azoknak a művészeknek az alkotásait, akiket képviselnek.
Az eddigi három felperes azt állítja, hogy összesen több mint 7 millió dollárral (közel 2,5 milliárd forinttal) károsította meg őket a szakértő, mégpedig úgy, hogy a pénzt saját magára költötte, illetve más ügyfeleinek vett belőle műtárgyakat, rendezve feléjük az adósságait. Magyarul erre a piramisjáték szót használjuk, az angolszászok viszont a bűncselekménytípus kitalálója, Charles Ponzi után Ponzi-sémának nevezik ezt. Azaz a korábbi befektetőket a rendszerbe újonnan érkezettek pénzéből fizetik, ami a rendszer bizonyosan elkövetkező összeomlásáig tart.
A Ponzi-séma abban különbözik egy sima piramis-/pilótajátéktól, hogy kevesebb benne a résztvevő, viszont ők többször is, nagyobb összegeket fizetnek be, valamint, hogy minden résztvevő az elindítóhoz kötődik, nincsenek más szintek. Ebben a szisztémában esetleg a korai befizetők, de jobbára csak az elindító nyerhet, akinek viszont mindig biztosítani kell, hogy legyen újabb és újabb befizető, különben a rendszer összeomlik, ő meg lebukik.
A világ legnagyobb csalását is ennek analógiáján követte el a hírhedt befektetési bankár, Bernie Madoff, aki többek közt számos világsztárt és a New York-i elit krémjét károsította meg vagy tette teljesen tönkre, amikor rendszere a 2008-as gazdasági világválság miatt összeroppant. Amerikában ez a vagyonosok közt igazi sokkhelyzetet okozott, a Ponzi-séma így a vörös posztó a helyi elit szemében. A nagy pénzügyi katasztrófákat okozó Ponzi-sémáknál mindig felmerül a média felelőssége is, hiszen a bűnelkövetés megvalósulásának egyik záloga, hogy a bűnözőt a társadalom sikeresnek és tisztességesnek, egy ikonnak lássa, akiben feltétel nélkül meg lehet bízni. Ez Lisa Schiff esetében is pont így történt.
Bár Lisa Schiffben már a Covid kitörése előtt is felmerült, hogy csődöt jelent, végül – félve a jogi következményektől – csak idén május 8-án vallott színt. Ezen idő alatt majd mindennap beszélt egyébként a barátnőjének tartott felperessel, akinek végül is elmondta, hogy nem tud felé elszámolni, a cég pénzügyi lyukait tömte be a befolyó összegekkel, azokat nem műtárgyvásárlásra fordította. Persze, ezt az utóbbi időben a galériák is jelezték már a műgyűjtőnek, aki nem tudta mire vélni, miért késnek a műtárgyak kifizetései, miért jelzik a prominens piaci szereplők felé a fennálló tartozásokat, amikor ő már átutalta a műtárgybefektetési ügyeit teljeskörűen intéző közbülső szereplőnek a vételárakat.
Elsőre talán furcsának hathat, hogy miért nem szerzett a házaspár előbb tudomást a csalássorozatról (amelyben valószínűleg más ügyfelek is érintettek), de megbíztak az alkalmazásukban álló nőben, így nem is kommunikáltak közvetlenül a művészekkel és galériákkal – maximum, ha meg kellett nézniük egy-egy megvásárlandó művet, amelyeknek értéke valahol 100–650 ezer dollár (35–250 millió forint) között mozgott.
„Komolyabb műgyűjtők nemcsak dekorációs jelleggel, hanem befektetési szándékkal is vásárolnak műtárgyakat, amelyeket nem feltétlenül a luxusotthonaikba szánnak – avat be Bacsek Júlia művészeti kurátor. – Az invesztíciós műtárgyak olykor múzeumokba, magántrezorokba vagy úgynevezett szabadkikötőkbe kerülnek. Ezen az anyagi szinten teljesen reális az, hogy a tulajdonos nem feltétlenül találkozik a vásárolt műtárggyal. Sokan művészeti tanácsadókat fogadnak, akik egyfajta művészeti brókerként is funkcionálnak. Az art advisor munkája természetesen különbözik egy hagyományos befektetési bankárétól, de abban a tekintetben hasonló, hogy ügyfelei nevében jár el, és a számukra legelőnyösebb feltételekkel igyekszik ügyleteket lebonyolítani a műtárgyvásárlással, szaktanácsadással. Ehhez hatalmas bizalomra van szükség, de a művészeti piac pont ezen, illetve a szakértelmen és a diszkréción alapul. Természetesen rosszhiszeműséggel a művészeti területen is találkozni, előfordulnak gazdasági bűncselekmények.”
Természetesen egyetlen darab sem lett végül a károsultaké a kérdéses 15 műalkotásból, hiszen a galériák utalás hiányában elálltak az eladástól. Az SFA Advisory jelenleg elzárkózik a sajtó elől, galériáit pedig azonnali hatállyal bezárta.
A szerző luxusszakértő.
(Borítókép: Lisa Schiff és Lauri Firstenberg, a LAXART művészeti alapítvány tulajdonosa. Fotó: Stefanie Keenan / Getty Images)