Index Vakbarát Hírportál

Falusi Mariann nem folytatja tovább Lang Györgyi nélkül

2023. május 31., szerda 15:45

A Klubrádió Ötös című műsorának egyik műsorvezető párosa volt hosszú éveken át Lang Györgyi és Falusi Mariann. A múlt időt az indokolja, hogy Lang Györgyi halála után Falusi Mariann úgy döntött, ő sem tér vissza a műsorba.

Mint arról már az Index is írt, Lang Györgyi 66 évesen, hosszú betegeskedés után otthonában, barátai és családja körében, álmában halt meg.

Lang Györgyinél 28 éves korában szklerózis multiplexet diagnosztizáltak, évek óta kerekesszékkel közlekedett. 2021 decemberében sztrókot kapott, aminek következtében beszédközpontja sérült, jobb karja pedig lebénult.

A Pa-Dö-Dő együttes tagjától június 13-án, kedden este hét és nyolc óra között a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Főkapu téren vesznek végső búcsút. A résztvevőket arra kérte  Falusi Mariann, hogy jöjjenek színes ruhában, és ne hozzanak virágot – helyette az utóbbira szánt pénzzel civil szervezeteket támogassanak. Falusi Mariann ezenkívül arra kért mindenkit, hogy gyertyákat se gyújtsanak Lang Györgyi emlékére, mivel „Györgyi sem szeretné, és az állatkert területén nem is szabad meggyújtani”.

A Klubrádió Ötös című műsorának egyik műsorvezető párosa volt hosszú éveken át Lang Györgyi és Falusi Mariann. A múlt idő pedig sajnos nem véletlen, Falusi Mariann ugyanis úgy döntött, hogy Lang Györgyi halálával ő sem tér vissza a műsorba – írja a Stoty.hu.

Az elkövetkezendő időszakban megpróbáljuk pótolni a pótolhatatlant ebben a szerdai két órában, hogy közben a rádió megtalálhassa azt, aki méltóképpen tudja folytatni, amit Lang Györgyi és Falusi Mariann, valamint szerkesztőjük, Kelecsényi Krisztina hosszú évek alatt képviselt. Teljesen érthető módon Mariann ezt teljesen egyedül már nem viszi tovább. Ez nehéz lesz nekünk is, és szerintem önöknek is. Addig mi, klubrádiósok felváltva vezetjük a műsort hasonló formátumban, és mindenekelőtt – reményeink és törekvésünk szerint – abban a szellemben, ahogy ezt megszokhatták

– tájékoztatta a hallgatókat a Klubrádió Ötös című műsorának szerdai adásában Kárpáti Iván műsorvezető, a rádió munkatársa.

Rovatok