Index Vakbarát Hírportál

Megszületett a 83 éves Al Pacino gyereke

2023. június 15., csütörtök 21:34

Megszületett Al Pacino gyermeke, a színész 83 éves korában lett ismét apa.

Noor Alfallah, Al Pacino barátnője is megerősítette a hír a Daily Mailnek, hogy megszületett a legendás színész gyereke, aki 83 évesen lett ismét apa. A kicsi nemét egyelőre nem árulták el.

Az újdonsült szülők már egy közös vacsorával is megünnepelték a baba érkezését. A fotók alapján jól viselik az új helyzetet,  nyugodtan ültek és beszélgettek az autójukban, amikor hazafelé tartottak a randevúról. A fotókon többen látni vélték a gyerekülést is.

Eleinte Al Pacino DNS-tesztet követelt

Al Pacino pár hónapja robbantotta a hírt, hogy negyedszer is apa lesz. Ekkor a 29 éves Noor Alfallah már a várandósság nyolcadik hónapjában járt. Állítólag eleinte a színész sem akarta elhinni, hogy a barátnője az ő gyermekét hordja a szíve alatt, ezért DNS-tesztért kiáltott.

Amikor Noor Alfallah terhes lett, Al Pacino állítólag megdöbbent. A Keresztapa-filmek sztárja annyira biztos volt benne, hogy nem ejtheti teherbe sem Noor Alfallaht, sem mást, hogy először nem hitte el, hogy a baba az övé – értesült a TMZ. A portál úgy tudja, hogy a színészlegenda olyan egészségügyi problémákkal küzdött, amelyek általában megakadályozzák, hogy egy férfi teherbe ejtsen egy nőt.

A HOLLYWOODI CSILLAG ENNEK FÉNYÉBEN DNS-TESZTET KÖVETELT BARÁTNŐJÉTŐL. A KIADVÁNY SZERINT A NŐ TISZTELETBEN TARTOTTA A FÉRFI KÍVÁNSÁGÁT, ÉS A TESZT KIMUTATTA, HOGY VALÓBAN AL PACINO AZ APA.

A TMZ írása szerint a színészóriás kisebb sokkot kapott, amikor megtudta, hogy ismét apa lesz. Ezek után olyan pletykák is felröppentek, amelyek szerint a színészt felzaklatta az újabb apaság gondolata, mivel nem akar több gyereket. Al Pacino azonban világossá tette, nagyon örül, hogy tovább bővül a családja. Amikor megkérdezték tőle, hogy izgatott-e, Pacino széles mosollyal az arcán, áradozva válaszolt:

Igen, nagyon különleges dolog ez számomra

– mondta.

 Al Pacino és Noor Alfallah 2022 áprilisa óta alkot egy párt, ám a kapcsolatuk részleteiről nem osztanak meg jóformán semmit, mivel óvakodnak attól, hogy az újságok címlapjára kerüljenek. Ahogy a pár egyik közeli barátja elárulta, bár igen nagy, 54 év a korkülönbség közöttük, boldog kapcsolatban élnek, és a színész fülig szerelmes.

Al Pacinóék barátja szerint a fiatal lány mindig is vonzódott a nála jóval idősebb férfiakhoz – Mick Jaggerrel is járt –, ám azon híreszteléseket, miszerint Alfallah számára nem a színész, hanem a vastag pénztárcája vonzó, szimplán marhaságnak nevezte. Mint mondta, Alfallah egyrészt egy rendkívül gazdag családból származik, másrészt vezető beosztásban dolgozik, így már saját vagyonnal is rendelkezik.

Robert De Niro is gratulált

„Micsoda fickó! Gyerünk, Al, az Isten áldjon meg téged!” – mondta De Niro, amikor megtudta, hogy kollégája – hozzá hasonlóan – ismét apa lesz. Robert De Niro májusban közölte, hogy megszületett a hetedik gyermeke. A Keresztapa  színésze nemrég egy interjúban hozta nyilvánosságra, hogy ismét apa lett.

Azt nem árulta el, hogy ki a gyermeke édesanyja, de legutóbb Tiffany Chen harcművészet-oktatóval látták őket nyilvánosan kézen fogva 2022 júliusában.

Rovatok