Index Vakbarát Hírportál

Kanye West 17 milliárdot költött istentiszteletekre

2023. június 15., csütörtök 05:48

A rapper terve ugyan kezdetben az volt, hogy csak egy esemény erejéig szórakoztatja a meghívottakat egy vasárnap reggelen, ám ez később mozgalommá nőtte ki magát. West egy év alatt súlyos milliárdokat költött az istentiszteleten alapuló, de főleg zenélésről, semmint prédikálásról szóló rendezvényekre, amelyek inspirálják őt.

Az utóbbi időben Kanye Westtel kapcsolatban hol az antiszemita kijelentéseiről, hol az Adidastól való távozásáról és ennek következtében kialakuló anyagi problémáiról, vagy az új párkapcsolatáról szólt a fáma, pedig akad még bőven miről beszélni a rapperrel kapcsolatban. Az már az előadó dalain és az egyes interjúk alatti kijelentésein is mindig érződött, hogy a vallás nagy szerepet játszik az életében, így talán az sem volt meglepő húzás, hogy 2019-ben kitalálta, egy zenés eseményt szeretne tartani egy vasárnap délelőttön – amikor a misék is vannak. Ez akkora feltöltődést és inspirációt jelentett a számára, hogy végül egy igazi mozgalom szerveződött belőle. 

Az említett rendezvényeken eredetileg csak meghívottak vehettek részt, akikkel egy titoktartási nyilatkozatot is aláírattak, illetve gyakran változtatták a helyszínt, ám ennek ellenére egyre több információ kezdett kiszivárogni a közösségi oldalakon az exkluzív találkozókról. Az egyórás események – amire a rapper saját bevallása szerint 50 millió dollárt, azaz jelenlegi árfolyamon körülbelül 17 milliárd forintot szórt el egy év alatt – azonban inkább hasonlítanak egy koncertre, mintsem misére.

Mi történik vasárnaponként?

Kanye West 2019. január 6-án tartotta első vasárnapi istentiszteletét, ami azóta heti rendszerességű – csak a koronavírus-járvány idején volt kisebb szünet –, és amelyeken mellette egy gospelkórus is fellép, többek között a rapper dalait előadva spirituális formában. Az első néhány hónapban különféle helyszíneken rendezték meg őket az elit közönség számára, köztük az otthoni stúdiójában Calabasasban, egy erdőben Los Angelesben és az Adidas központjában Portlandben. Viszont bármennyire is próbálták titokban tartani, mi történik az eseményeken, a meghívottak egyre többször osztottak meg videókat és képeket a közösségi felületeiken, így hamar híre ment. 

Ahogy azóta már kiderült, a rendezvényt inkább lehet nevezni egy koncertnek, mint istentiszteletnek, mivel vallási prédikációt nem tartalmaz, és csak azon okból kezdték el miseként emlegetni, hogy vasárnap délelőttönként tartják. 

Ez egy zenei találkozó, amelyek alapjául érzelmes dalok inspiráló feldolgozásai szolgálnak, és az a célja, hogy a résztvevők a zenén keresztül felemeljék egymást

– nyilatkozta a rapper zenei vezetője, Phillip Cornish még 2019-ben.

Hasonlóképp vélekedett maga West is, aki a netflixes David Letterman: A következő vendégemet nem kell bemutatni című sorozatban arról számolt be a műsorvezetőnek, először csak egy szimpla ötlet volt az esemény, és egy olyan helyet szerettek volna teremteni, ahol az emberek összegyűlhetnek a családjukkal és élvezhetik a zenét. Ekképp nyilatkozott egykori felesége, Kim Kardashian is akkoriban, aki kifejtette, West számára ez egy gyógyító élmény.

Csak zenélésről van szó, nincs prédikáció. Ő határozottan hisz Jézusban, így van egy keresztény hangulata az eseménynek, de nincs egyházi beszéd. Ez csak egy nagyon spirituális keresztény élmény

– mondta akkor.

Egyenruha és sztárparádé

Az eseményt 2019 áprilisában nyitották meg a nagyközönség előtt, amikor a rapper istentiszteletet tartott a Coachella fesztivál kempingjében. Onnantól kezdve a programokon már nem csak a meghívottak vehetnek részt, illetve ingyenessé tették, és azóta több városba is elvitték a rendezvényt, amire igen nagy a kereslet. A jegyeket rendszerint érkezési sorrendben kapják meg a résztvevők, amelyek a KHOU 11 hírügynökség szerint a 2019. novemberi houstoni rendezvény kapcsán például perceken belül elfogytak. Bár nem kell fizetni a részvételért, a houstoni eseményre szóló belépőket később a neten kezdték árulni több mint 500 dollárért. 

Ugyan korábban jelentek meg olyan hírek, hogy West turnéra indul, és a világ számos pontjára elviszi a rendezvényt, ebből végül nem lett semmi – amiért valószínűleg a koronavírus-járvány okolható. A sikerük viszont az Egyesült Államokban is épp eléggé tetten érhető, mivel számos híresség kereste már fel az eseményt, köztük Justin Bieber, Brad Pitt, Katy Perry, Idris Elba, Bradley Cooper, Courtney Love, Kid Cudi, A$AP Rocky, Lil Nas X, Orlando Bloom és Marilyn Manson. A rapper 2020-ban azt is felfedte, hogy 2019-ben egy év alatt 50 millió dollárt, azaz körülbelül 17 milliárd forintot költött az istentiszteletekre. Ahogy egy interjúban kifejtette, az összes pénzt, amit az általa megálmodott Yeezy cipő promóciójára tett félre, inkább erre fordította. 

A Yeezyk eladták magukat. Így ahelyett, hogy hirdetésekért fizettem volna, az egyházba fektettem. Befektettem az evangélium terjesztésébe. Befektettem abba, hogy Jézus nevét harsogjam a magasba 

– mondta. 

A rappernek ugyanakkor az eseményeken felcsendülő zenék mellett pont annyira fontos az is, hogy ő és a kórustagok milyen ruhát vesznek fel az egyes alkalmakra. Westet az utóbbi időben nem egy igen bizarr öltözékben lehetett látni, és e téren szereti feszegetni a határokat. A divat iránti rajongása pedig a vasárnapi istentiszteleteken is megmutatkozik, amelyre dress code érvényes. West azonban ingyen biztosít egyenruhát a kórustagoknak, akik általában egy olyan viseletet öltenek magukra, ami a póló és a kórusruha ötvözete, illetve emellett nadrágot és Yeezy cipőt. Az öltözékek általában fehérek, de a bézs, grafit és a fekete színekkel is operálnak. 

Nem fizeti a dolgozókat?

A vasárnapi istentisztelet elindulása óta számtalan panasz érkezett Kanye Westre. 2021 januárjában például több százan nyújtottak be közös keresetet a rapper ellen, akitől 30 millió dolláros kártérítést szerettek volna kapni, mivel az egyik, 2019 novemberében megszervezett eseményen rosszul bánt vagy ezer dolgozóval, nem fizette ki őket, illetve nem biztosított nekik szünetet, túlórabért és úgy önmagában elfogadható munkakörülményeket. A hírek szerint az előadó elleni perek egyikét már elutasították, míg egy másik esetében 2023 márciusában a közös megegyezést helyezték kilátásba. Westnek emellett sikerült megegyeznie a MyChannel cég kapcsán is, akik 20 millió dollárról szóló pert akasztottak a nyakába, amiért úgy használták fel az istentisztelet során az általuk készített egyik videót, hogy nem fizettek érte. 

Hasonló felháborodást keltettek egyébként a Coachella fesztiválon a nagyközönség előtt elsőként előadott istentisztelettel kapcsolatban árult merchandise termékek. 50 dollárt kértek el egy pár zokniért, amelyen a Jézus felirat szerepel, míg 225 dollárt kellett fizetni egy pulóverért, amire Szentlélek van írva. 

A szolgálólány meséje ehhez képest smafu

A napokban terjedt el néhány videó és fotó a közösségi médiában, amelyeken azt látni, hogyan is fest a Kanye West által megálmodott istentisztelet megújított változata. A múlt vasárnapi eseményen a kórustagokon már egy fehér köpenyt lehetett látni, ami hasonló, mint amit A szolgálólány meséje című sorozatban viselnek. 

A legbizarrabb változtatás azonban az ételekre és azok feltálalására vonatkozik. Ahogy a megjelent képeken is látszik, a résztvevőknek boncasztalra hajazó felületen tálalták fel többek között a lazacot és a steaket, amelyeket puszta kézzel kellett megenniük, mivel sem tányérokat, sem evőeszközöket nem helyeztek el a helyszínen. 

Rovatok