Index Vakbarát Hírportál

Most már hivatalos: Palvin Barbarát eljegyezték

2023. június 15., csütörtök 18:53

Palvin Barbara a V magazinnak adott interjúban erősítette meg a hónapokkal korábban világot látott pletykát, hogy eljegyezték. Az Instagramra pedig fel is töltött egy videót.

Idén márciusban az Entertaintment Tonight (ET) robbantotta a hírt, hogy Palvin Barbarát eljegyezte párja, Dylan Sprouse amerikai színész. Akkor a modell nem nyilatkozott erről, de egy fotón már a gyűrűjét is lehetett látni. 

Palvin Barbara ismertsége miatt mindebből világhír lett. Pár héttel később egy lesifotós megkérdezte tőle, hogy igaz-e a hír, de akkor a modell cáfolta ezt, és úgy fogalmazott:

Srácok, tudni fogjátok majd, ha eljegyeznek!

Ehhez képest most tett egy hajtűkanyart: a V Magazine nevű bulvárlapnak adott interjút párjával és az ő testvérével, Cole Sprouse-zal együtt. Az interjúban azt mondta, valójában már szeptemberben eljegyezte a párja.

„Amikor egyesek kiszivárogtatták az információt, hogy jegyben járunk, a sajtósaink azt mondták: »lehet, hogy közzé kellene tennetek egy posztot erről, vagy beszélni ennek vagy annak a magazinnak róla«. Ez engem azért zavart, mert tudtam, hogy mi fel akarjuk építeni a sztorit” – mondta a modell, arra utalva, hogy konkrétan ennél a magazinnál akarták bejelenteni a hírt. 

Palvin Barbara azóta már az Instagramon is megosztotta az eljegyzés hírét a rajongóival, egy rövid animációval együtt.

Hogy mikor lesz az esküvő, az egyelőre nem került szóba, viszont az eljegyzési sztorit még a V Magazine nyomtatott változatának őszi számában is megjáratják fotókkal. Az interjúból az is kiderült, hogy a sztárpár azért ennél a magazinnál akarta bejelenteni a hírt, mert évekkel ezelőtt a V Magazine az újságnak az egyik partiján kezdődött a kapcsolatuk. 

Rovatok