Index Vakbarát Hírportál

Hatalmas fájdalom érte halála előtt Tina Turnert

2023. június 22., csütörtök 12:24

Fia letartóztatása is tetézhette egészségi problémáit, mindössze néhány nappal az énekesnő halála előtt került rács mögé a 83 éves korában elhunyt Tina Turner fia. Ike Turner Jr. kábítószer birtoklása és bizonyítékok manipulálása miatt bűnhődhet.

Ahogy az Index is beszámolt róla, hosszan tartó betegség után, május 24-én meghalt Tina Turner – a rock ’n’ roll királynője 83 éves volt. Az elmúlt években a legendás énekesnő egészségügyi állapota megromlott. 2016-ban bélrákot diagnosztizáltak nála, 2017-ben pedig veseátültetésen esett át. 

A sorozatos betegségek ellenére a halottkém jelentése szerint halála természetes volt, most mégis egy olyan történésre derült fény, amely hozzájárulhatott az énekesnő halálához. 

Legalábbis a Page Six értesülése szerint, a lap ugyanis állítja, mindössze

néhány nappal az énekesnő halála előtt fiát, Ike Turner Jr.-t kábítószer birtoklása és bizonyítékok manipulálása miatt letartóztatta a rendőrség, ami csapásként érte az énekesnőt.

A 64 éves férfit még május 6-án a hajnali órákban állították meg rendőrök, miután feltűnt nekik, hogy autója egyik lámpája kialudt. Amikor azonban a járőrök Turner autójához értek, észrevették, hogy a férfi éppen a nála lévő kábítószergyanús anyagot igyekszik elfogyasztani és eltűntetni. 

Megpróbálta megenni a kábítószert, mielőtt a rendőrök lefoglalhatták volna tőle

– írta QT Arendell százados az esetről szóló jelentésében.

A rendőrök végül csaknem

két gramm crack kokaint és egy gramm metamfetamint foglaltak le a férfitól,

akit letartóztatása óta a Brazoria megyei börtönben tartanak fogva, és mivel senki sem tette le a 70 ezer dolláros óvadékát, édesanyja halálakor is a rácsok mögött tartózkodott.  

A letartóztatott férfi édesapja, Ike Turner Sr. szintén komoly kábítószer-problémákkal küzdött, halálát is túladagolás okozta 2007-ben. 

Rovatok